There was forever in those eyes

31. ,,Csodás édesanya..."

-Anya mesélsz nekem?-kérdezte Gabit a nyakában csüngő kisfiú.
-Most anyunak dolga van, de holnap bepótoljuk rendben?-simogatta meg a pici arcát.-Menj vissza Irissel a szobádba és aludj! Jó?
-Reggel csinálsz nekem olyan palacsintát amit annyira szeretek?
-Majd én megcsinálom neked Louis!-mosolygott rá Iris.
-De én anyuét szeretném!
-Megcsinálom!-nyomott egy puszit a fia homlokára.-Megígérem! De most már nyúlcipő!
-Aludj jól anyu!-ölelte át Gabit.
-Te is kicsikém!
-Szeretlek anyu!
-Én is szeretlek kicsim!-puszilta meg Gabi.
-Én nálam nem jobban!-mászott egy csibész mosoly az arcára.
-Nem! Az nem lehet!-játszott a fiával.-Nálam biztos nem jobban!
-De!-mondta boldogan Louis.
-Csak akkor hiszem el ha két percen belül bealszol!
-Két perc?-nézett az anyukájára.
-Ühüm!
-Iris futás!-indult nagy lendülettel fel a lépcsőn.
-Ne fuss!-kiabált utána Gabi.
-Szeretlek anyu!-kiabálta utoljára mire eltűnt a szemük elől.
-Ki gondolta volna, hogy egy gyilkosnak is lehet gyermeke?-tette fel halkan a kérdést a miniszter.
-Hol...hol van az apukája?-tette fel a kérdést Steve. Az első kérdést ennyi év után.
-Erre nem kell válaszolnom...!-fordult az emelet irányába.-Menjetek aludni...hosszú napunk volt!-hagyta ott a csapatot.
-Nem akarom elhinni hogy gyermeke van!-sokkolt le továbbra is Tony.
-Csak szerintem hasonlít valakire...? De mégis kire...?-gondolkozott hangosan Natasha.
-Ryanra?-tette fel a kérdést Clint.
-Lehet tényleg hozzáment volna?-kérdezte Thor.
-Nincs kizárva!-nézett az emelet irányába Nat.-Menjünk aludni...hosszú napok állnak előttünk!-majd azzal mind elmentek aludni a saját kis vendégszobájukba. Steve agya azonban képtelen volt kikapcsolni. Hogy is tudott volna? Végre képes volt tovább lépni, új életet kezdeni egy másik lánnyal erre újra megjelenik az életébe az élete szerelme...aki édesanya. Képtelen lehunyni a szemeit. Azzal a lendülettel kelt fel és indult a terasz irányába. Ez a ház teljesen más volt mint a régi. Igaz, ez is annyira csodálatos volt mint a régi, mégis a hangulata más...családiasabb lett. Lehet mert Gabi itt kezdte el azt, amiben reménykedett hogy részese lehetett volna? Egy boldog család tagja. Azonban egy nagy sóhaj után pont szembe találta magát azzal a személlyel aki miatt most álmatlanság gyötörte.
-Még mindig képtelen vagy aludni?-kérdezte Steve ahogy a lányra nézett.
-Azt hittem...nem látlak titeket többé...aztán ennyi év után újra az életembe csöppentetek...!-sóhajtott egyet. Steve mellé ült ahogy egy pillanatig se vette le a szemét róla.
-Nem tudtam hogy Fury téged akar bevonni a küldetésbe...!
-Miért? Ha tudtad volna megállítottad volna?-néztek egymás szemébe.
-Nem...! Hazudnék ha azt mondanám nem voltam boldog mikor megpillantottalak...!
-Boldog...? Azok után amit veled tettem...?
-Gondolom megvolt rá az okod...! Biztos tettem valamit ami...!
-Nem...!-mosolyodott el ahogy meghallotta ahogy a kapitány magába kereste a hibát.-Te...egyáltalán nem tettél semmi rosszat...!
-Akkor miért mentél el...? Miért hagytál el minden búcsú nélkül...?
-Én...nem mondhatom el...!-nézte a földet.-Sajnálom, tudom hogy ez nem kielégítő válasz de...!
-Csodás...édesanya lettél...!
-Steve...!-gyűlt gombóc Gabi torkában.
-A fiad...igazán mázlista hogy egy ilyen anyukája van mint te!
-Nem volt könnyű eleinte...!
-Az apukája nem segített?
-Az apukája...nem tud a létezéséről...!
-Miért?
-Hosszú történet....de talán így a legjobb...!
-Ki az apukája Gabi?-tette fel újra a kérdést.
-Mondtam hogy nem válaszolok...!
-Csak tudni akarom...!
-Mit? Hogy nem e te vagy?-nevette el magát.-Hidd el...nem!
-Akkor ki?
-Nem ismered! Miután elhagytalak...volt egy pár egy éjszakás kaland...aztán így történt!
-Soha se voltál az a fajta nő aki az egy éjszakás kalandokat kereste!
-Talán az volt az ok ami miatt képes voltalak elfelejteni!-állt fel a székből.
-Miért? Sikerült?-nézett utána.
-Már rég...nem vagy az életem része! Jobb ha ez így marad...!-hagyta ott a kapitányt.