There was forever in those eyes

47. Felfedett igazság

-Sikerült Louissal beszélned?-kérdezte Steve a konyhában ülő csapattal.
-Eleinte nehezen akarta megérteni, miért nem tudhatja meg más, hogy te vagy az apja! De aztán igazán nagy fiúként viselkedve mondta, hogy titokban tartja! Mondtam neki, hogy ha senki nincs közelben akkor nem kell titkolóznia, akkor nyugodtan szólíthat apának!
-Milyen érzés volt?-kérdezte széles mosollyal Tony.
-Mi, milyen érzés volt?-kérdezett vissza Steve.
-Az amikor apának szólított! Milyen érzés volt?
-Leírhatatlan!-mosolyodott el.-Nagyon boldog voltam mikor kimondta!
-Srácok nem akarom elrontani ezt a megható pillanatot, de mi a terv ezek után?-szólt közbe Natasha.-Vagyis hirtelen kiderül, hogy Stevenek van egy fia! Nem mellesleg ti jegyesek vagytok...titokban!-foglalta össze röviden.
-Shhh! Nehogy Sharon vagy a miniszter meghallja!-szólt rá azonnal Gabi.
-Nincs itt Sharon, attól nem kell félned! Amióta összeveszett Stevevel hűlt színét sem láttuk!-jegyezte meg Clint.
-Tehát mi a terv? Van tervetek?-kérdezte Natasha.
-Nincs...!-jegyezte meg Gabi.
-Nem tehetjük, mintha mi sem történt volna! Végre Louis megismerte az apját, ti pedig boldogok lehetnétek! Most mégis akadályokba ütközünk!-lett hirtelen ideges Tony.
-Mi lenne ha elmennétek valami titkos kis helyre hármasban? Amíg le nem nyugszanak a kedélyek?-vetette fel Thor.
-Elmenekülni?-nézett rá Steve.
-Nem akarom ennek Louist kitenni! Egyszer már elfutottam...mégegyszer nem fogok!-jutott eszébe milyen bolond volt mikor elhagyta a férfit akit szeretett. Ezzel megfosztva magát és a fiát a boldogságtól amit a kapitány tud csak nekik megadni.
-Nem tudunk elindulni a levéllel sem amiket kaptál?-nézett kedvesére Steve.
-Levelek?-lepődött meg a csapat.-Mi féle levél?
-Azok a levelek....Steve szerintem azoknak semmi értelme! Mi van ha csak azért kaptam őket, hogy összezavarjanak? Foglalkozzunk a küldetéssel...védjük meg a minisztert  a többit pedig utánna kitaláljuk!-javasolta Gabi.-Nincs energiám most ahhoz, hogy meneküljek...hogy tervet találjak ki ami mindannyiunknak megfelelő lenne...!
-Kicsim...!-fogta meg a kezét Steve.
-Ne értsd félre Steve...nagyon szeretnék veled lenni, minden akadály és titkolózás nélkül de...jelen pillanatban azt kell néznem, hogy mivel nem tudom Louist vagy titeket bajba sodorni! Az ha most mindennel és mindenkivel szembe megyek miattunk...mindannyiunknak baja eshet!
-Ne aggódj! Eljön majd a mi időnk is!-nyomott egy apró puszit a homlokára.
-Fáradt vagyok...ne haragudjatok de lepihenek!-állt fel a helyéről.
-Felkísérlek!-jegyezte meg Steve. Gabi épp bebújt az ágyba mikor Steve bezárta az ajtót.
-Csak nem vendégem leszel az éjszakára?-nézett rá mosolyogva, bár most az arca nem olyan volt mint eddig.
-De...szeretnék itt lenni melletted! Biztosra kell mennem, hogy nincs semmi bajod!-ült le az ágy szélére.
-Jól vagyok, ne aggódj!-fogta meg a kezét Gabi.-Steve...!-nézett rá a kapitány.-Még nem volt időm bocsánatot kérni...!
-Bocsánatot?-húzta fel a szemöldökét.
-Amiért ennyi ideig titkoltam a fiad létezését...!
-Tudod...nem haragszom egyáltalán! Csak egy valami érdekelne!
-Micsoda?-ült fel az ágyban.
-Amikor elhagytál...tudom az okot nem mondod el a mai napig...akkor már tudtad...hogy gyermekünk lesz?
-Nem azért hagytalak el mert nem szerettelek, ha erre akarsz kilyukadni! És nem tettél semmit ami miatt így döntöttem hogy elhagylak....! Azután tudtam csak meg hogy terhes lettem, mikor visszatértem...!
-Akkor miért nem jöttél vissza?
-Mert nem tehettem!-kezdett ideges lenni Gabi.
-Miért? Azt hitted nem fogadtalak volna vissza? Te voltál az életem!
-Tudom, hogy visszafogadtál volna! Ebben nem is kételkedem!
-Akkor?-nézett rá Steve.-Kicsim ne értsd félre de a gondolatok a fejemben cikáznak szüntelen!
-Steve...!
-Miért nem jöttél vissza?
-Mert...!
-Mert? Miért nem jöttél vissza hozzám?-lett ideges Steve.
-Mert nem tehettem!-vágta rá idegesen.-Nem...tehettem...!-ismételte meg. Akkor jött rá amit most mondott végleg megpecsételheti a jövőt.
-Miért...nem tehetted?-nézett rá értetlenkedve Steve.
-Mert...megfenyegettek...!
-Mi?-kérdezett vissza újra. Azt hitte rosszul hall.
-Azt mondták hogy bajotok eshet ha nem tűnök el az életetekből...és az emberek mit gondolnának ha megtudnák, hogy a kapitány egy gyilkos, maffiával kezdett viszonyt...!
-Gabi...!
-Tudom hogy ez miatt a hülyeség miatt nem lehettél az apja Louisnak! De én...nem akartam, hogy bajotok essen!
-Elhagytál mert valami idióta megfenyegetett?-mutatta az idegesség jelét egyre jobban.
-Féltem! Borzasztóan féltem hogy bajod esik!-volt határozottabb Gabi.
-Nem is gondoltad hogy ezt előtte velem is meg kellett volna beszélned?-kérdezte a kapitány.
-Nem volt időm!
-Oh, már az idő is probléma? Mi van még?
-Tudod mit...? Hagyjuk...!-bújt az ágyba vissza.-Csukd be magad után az ajtót!
-Gabi...!
-Francba!-temette az arcát a párnába. Még ha valójában Steve nem értette mi is történt pontosan, tudta hogy az a pillanat mikor elváltak nem csak neki, de Gabinak is ugyanekkora fájdalommal járt. Az ágyához sétálva bújt be mellé ahogy szorosan magához húzta és egy gyengéd csókot nyomott a feje búbjára.
-Ne haragudj...! Ne haragudj rám...!-Gabi nem válaszolt de a légzéséből ítélve, zaklatott volt.-Nagyon...nagyon nehéz volt egyedül?-Gabi csak megrázta a fejét.-Sajnálom, amiért nem tudtam neked segíteni...hogy egyedül kellett mindennel megküzdened!-Gabi megfordult az ölelő karjai között.-De...azt kell mondanom igazán remek fiút neveltél Louisból az évek alatt!-mosolygott rá Steve.-Ne haragudj, hogy felidegesítettelek!
-Te bolond...!-bújt a mellkasához.
-Bolond...bolondulásig szerelmes vagyok beléd! Talán ezért van hogy ha bárki bánt téged...meg akarom ölni a puszta kezemmel!
-Nem kell ölnöd...! Az nem te lennél!-dünnyögte.
-Akkor mit tegyek...?
-Csak...ölelj szorosan! Akkor minden rendben lesz!-erre Steve tudta a dolgát. Szorosan húzta magához a lányt a karjai között.
-Szeretlek Gabi!-nyomott egy gyengéd csókot a homlokára.
-Én is szeretlek, kapitány!-nézett fel ahogy szemeik találkoztak. Majd egy apró nyújtózást követően ajkaik újra találkoztak.