There was forever in those eyes

34. ,,Álmodni akarok...újra"

-Steve ébredj!-hallatszódott egy hang. Szörnyen fájt a feje a kapitánynak, zsibbadó érzést érzett. Ahogy kinyitotta a szemét a felé hajolt, pánikolt arcú nőt vette észre.
-Gabi?-nyúlt azonnal a területhez a fején ami hasogatott.
-Jól vagy?-kérdezte aggódva.
-Mi történt?-nézett körül Steve.
-Fejbe vágtalak egy vázával! Basszus ne haragudj! Nagyon fáj?-érintette azt a területet ahol apró vérfolt látszódott.
-Fejbe vágtál?-nem értette Steve miről beszél Gabi.
-Hát...szóval azt hittem valaki bántja Louist mert sikoltozást hallottam aztán ösztönből cselekedtem!-mesélte el Gabi pontosan mi történt.
-Uramisten...!-temette el az arcát.-Mond azt hogy nem csak álmodtam!
-Mi?-értetlenkedett Gabi.
-Mi...mi kibékültünk?-kérdezte meg óvatosan.
-Kibékülni? Steve biztos jól vagy?-aggódott Gabi.
-Titkos szerelem...?-próbálkozott tovább Steve.
-Titkos szerelem?
-Francba...inkább vágj újra fejbe!-feküdt vissza a földre.
-Steve inkább szólok Brucenak nézzen meg!-kelt volna Steve mellől de a kezei megállították.
-Álmodni akarok...újra!
-Álmodni...? Miről...?-ült vissza mellé.
-Rólunk...!
-Steve erről már beszéltünk...!-mondta Gabi, nem akarta bántani a férfit.
-Louis se....Louis se az én fiam...?-kérdezte ahogy egyre jobban tört össze a szíve hogy a lány akivel azt hitte minden jóra fordult valójában csak álom volt.
-Erre is válaszoltam már...!-mondta szomorúan Gabi, sajnálta a férfit.-Mindjárt hozok valami kenőcsöt a sebedre! Rendben?
-Ugye nem tűnsz el újra az életemből...?-nézett utána. Gabi hátranézett és egy mosolyt követően válaszolt.
-Csak egy kenőcsért megyek, mindjárt visszajövök! Rendben?-Steve csak bólintott. Hülyén érezte magát, annyira boldog volt álmában hogy Gabival újra egymásra találtak. Se Gabi, se Louis nem lett az élete részese...csak az álmaiban lettek....egy család.-Itt is vagyok!-lépett be a szobába újra Gabi.-És Louis is kíváncsi volt jól vagy e!-bújt elő Louis Gabi mögül.
-Kapitány! Remélem gyorsan meggyógyulsz!-mondta Louis ahogy mellétérdelt.
-Jól vagyok, ne aggódj!-mosolygott a kisfiúra.
-Akkor már holnap játszol velem újra?-csillogtak a fiú szemei.
-Ki nem hagynám!
-Ez az!-kiabálta el magát lelkesen.
-Louis! Ne kiabálj! Stevenek pihennie kell! Menj feküdj le, Iris biztos mesél neked valamit, rendben?
-De anyu!
-Kérlek Louis! Én még ellátom Steve sebét! Kérlek fogadj most szót!
-Aj, jól van!-lógatta az orrát.-Jó éjszakát kapitány!-hajolt le hogy megölelje, majd anyukájához ment. Gabi szíve pedig tagadhatatlan hogy megdobbant ahogy meglátta a fia szívét is milyen gyorsan elrabolta a kapitány...pont mint az övét régen.
-Lehet jobb lenne ha felfeküdnél az ágyra!-segítette fel a kapitányt, aki kicsit megszédült.-Francba, jól vagy?-nyújtott támaszt azonnal.
-Jól...!-feküdt le.
-Most lekezelem a sebed...lehet ez picit csípni fog!-jegyezte meg ahogy óvatosan kezdte a sebet fertőtleníteni.
-Csodás kisfiú Louis...!-jegyezte meg Steve ahogy a plafont bámulta.
-Igazi rosszcsont!-mosolyodott el Gabi.-De minden fiú ilyen nem?
-Soha se akart még találkozni az apukájával?
-Bonyolult ez Steve...! Basszus ez biztos meg fog látszódni egy darabig!-jegyezte meg ahogy nézte a sebet.-Mekkora egy idióta vagyok én!
-Csak a fiad védted!
-Pont tőled?-mosolyodott el.-A légynek nem tudnál ártani!
-Téged minden fájdalomtól megvédenélek...!
-Tudod Steve....Louis rengeteg erőt adott nekem az évek alatt...! Nem az a nő vagyok aki régen voltam! Foggal, körömmel megvédem a fiam ha szükséges!
-Nem hiszem hogy a védelmedre szorul hisz elég bátor fiú!
-Pont mint az apja...!-jegyezte meg miközben észre se vette, hogy Steve szemei azonnal ráterelődtek.-Miért nézel így?
-Mindig is szerettem volna egy nagy családot...egy feleséget, egy kisfiút és egy kislányt...és kitudja, még talán ikreket is!-nevette el magát Steve.-Egy nagy családról álmodtam!
-Sharon biztos meg fogja adni neked mindazt amire vágysz...!
-Sharonnal semmi se olyan mint amilyennek megálmodtam...!
-Szeret téged!
-De én...!-sóhajtott a kapitány.-Azt hittem én is kedvelem őt mégis mikor megláttalak...ez az érzés azonnal elmúlt! Mintha nem is létezett volna!
-Úgy látszik jó nagyot üthettem a fejedre...!-mosolyodott el.-Hagylak pihenni rendben?-állt volna fel de Steve visszarántotta a kezénél fogva.
-Maradj itt velem....! Esküszöm hogy egy ujjal se érek hozzád csak légy mellettem!
-Steve...!
-Kérlek...!
-Rendben...húzódj arrébb!-bújt be Steve mellé.-Ne bámúlj!
-Miért ver hevesen a szívem a közeledben?
-Mert ideges, hogy újra fejbe váglak valamivel?-viccelődött.
-Kérdezhetek valamit?
-Attól függ...!
-Megtaláltad a boldogságot...amit annyira kerestél?
-Van egy gyönyörű kisfiam...nekem ő a boldogság!
-És a szerelmet?
-Azt már rég nem keresem...!-nézte a plafont most ő.-Valójában lehet jobb is ha kerülöm ezeket az érzéseket, legfőképp Louis védelme érdekében! De aludj kapitány...! Mert a fejed akkor holnapra szörnyen fog fájni!
-Még ha az fáj is...a szívem egy picit boldog...hogy most itt vagy velem...!
-Jó éjszakát Steve...!-hunyta be a szemeit Gabi.
-Jó éjszakát Gabriella...!