There was forever in those eyes

57. Boldog élet?

-Miért van az, hogy ha bármit mondok te az ellenkezőjét csinálod?-hallotta meg az ismerős hangot maga előtt. Pajzs a kezében ami védte mindkettőjüket.
-Hogy...hogy kerülsz te ide?-dobogott a torkában a szíve.
-Tudod hogy bárhova is mész én mindig megtalálak!
-Steve...!
-Koncetrálj kicsim! Ki kell jutnod valahogy innen! Veszélyes itt lenned!
-Steve!
-Én elintézem ezt a kettőt, menj el!
-Nem! Megigértem a miniszternek hogy a lányával megyek vissza!
-Nekem meg azt, hogy vigyázol magadra és a picire!-Gabi ajkait nem tudta szó elhagyni.-Ígérem minden rendben lesz de el kell menned, rendben?-nehezére esett Gabinak megértenie hogy most nem csak magára kell gondolnia. Többé nem. Egy pici élet növekszik benne és persze Louis is itt van és szüksége van rá.-Védelek, amíg elérsz a kocsiig! Utána kövesd a GPS-t ami egyenest a házhoz visz! Orvosok fognak ott téged várni ha már nem maradtál a kórházba!
-Steve!
-Ne aggódj, hazamegyek!
-Szeretlek...!-mondta a férfinak aki a világot jelentette neki.
-Én is titeket! Indulj kicsim!-végig fedezte amíg a kocsihoz ért. Nem akarta egyedül hagyni a kapitányt. A szíve folyamatosan azt mondta ,,fordulj vissza" mégis ellene ment. Egész út maga volt a kín. Folyamatosan a kapitány járt az eszébe. Mi van ha megsérül? Mi van ha nem jön vissza? Hol lesz akkor a boldogság amiről álmodtak?
-Kisasszony!-futott a kocsihoz James.-Jól van?
-Jól...!-remegett meg a hangja.
-Gabi!-futott ki a házból Tony.
-Tony...Tony Steve ott maradt!-mondta a férfinak remélve ő tud valamit tenni.
-Minden rendben lesz, de pihenned kell! A sebed...így is úgy néz ki felszakadt!-utalt a ruhán látszódó vérnyomra.
-Jól vagyok! De Steve...!-erőlködött továbbra is.
-Steve jól lesz! De te neked pihenned kell! Gyere az orvosok bent várnak!
-Tony segítened kell neki! Én....nem veszíthetem őt el! Hisz....épp egy család lehetnénk! A kislányunk....!-megtört. Tony arca pedig elgyengült.
-Kis...kislányotok lesz?-kérdezte egy apró mosollyal. Boldog volt ennek a hír hallatán. Gabi nem válaszolt, levegőért kapkodott mert úgy érezte a mellkasa beszűkült és nem kap levegőt. Egy apró bólintással jelezte hogy, amit hallott igaz.-Steve tudja?
-Nem....!-kapkodott a levegőért továbbra is.
-Nyugodj meg! Vegyél mély levegőt rendben? Mélyeket lélegezz!
-Találkoznia kell a kislányával Tony! Látnia kell őt és Louist felnőni!
-Látni fogja! Ebben biztos vagyok!-nyugtatta ahogy a kezével támaszt nyújtott de pár másodperc múlva Gabi eszméletét vesztette.-Francba!-kapta el Gabit.-Orvost!-kiabálta az épület irányába.
Eközbe Steve mindvégig azon volt hogy amitől félt hogy bekövetkezik meg tudja akadályozni.
-Véded azt a szajhát de miért?-kérdezte Sharon.
-Ne nevezd így!
-Minek nevezzem? Szűz kislány? Oh ez se igaz hisz a második tetves porongyát hordja!
-Elég volt!-kiabált rá.-Sajnálom amiért ennyi fájdalom ért téged! Tényleg! De komolyan mindent eldobsz egy ilyen férfiért? Csak a pénzért?
-Mit tudsz te Steve? Csak ahhoz értesz hogy azt a ribancot felcsináld!
-Miért vagy ennyire Gabi ellen?
-A bátyám miatta halt meg! Megölte őt!-üvöltötte.
-Neked fogalmad sincs mi történt akkor! Az apádnak pedig ehhez semmi köze mégis a halálát akarod!
-Ne emlegesd őt! Egész életébe a bátyám volt a szeme fénye! Amíg meg nem halt észre se vett!
-A szavaidból ítélve nem tudom eldönteni hogy örülsz a bátyád halálának vagy nem!-Steve nem félt kimondani azt amit gondolt. Talán a félelme abban a pillanatban elszállt amikor Gabi elhagyta ezt a veszélyes terepet.
-Szerettem őt! De rá kellett jönnöm, hogy engem addig észre se vettek amíg ő meg nem halt! Láthatatlan voltam!
-Ugyan drágám meddig folytatjuk még ezt? Öljük meg és folytassunk mindent a tervek szerint!-mondta neki Ryan.
-Te nem vagy egy gyilkos Sharon! Csak a düh az ami vezérel de ha tudnád az igazat....!
-Igazat? Oh, nehogy védeni kezd azt a nőt! Mindannyiunknak csak ártott!
-Nem! Igazad van, ő sem tökéletes! De melyikünk az? Ha tudnád mennyire nem bíztam benne mikor először találkoztunk, hogy mennyire ki nem álhattam azt amit képviselt...! Mégis...volt benne valami! Valami ami annyira magához láncolt hogy képtelen vagyok...képtelen vagyok őt kizárni az életemből!
-Csak hülyévé tesz téged is!
-Ez igaz...!-mosolyodott el.-Nem gondoltam hogy bárki is ennyire kontrollálni tudja majd az életem! Mégis...őrültem várom azt, hogy egy család legyünk! Hogy a gyermekeinkkel boldogan élhessünk!-Steve úgy érezte képes hatni Sharonra. Remélte hogy a szavai jó útra térítik.
-Istenem, ember! Elég legyen már!-vágott közbe Ryan.-Sharon most megyünk a tervek szerint vagy sem? Kezdek kijönni a sodromból!
-Neked is lehet boldog életed Sharon! Egy rendes családod akik végig melletted lesznek! Lehet nem lesz annyi pénzük mint ennek a rohadéknak, de boldog lehetsz! Ezt ne dobd el magadtól!
-Túl sok a beszéd, öreg!-emelte a pisztolyt szembe Ryan a kapitánnyal. Steve szemei meg se rezzentek. A pajzs nem védte őt, a következő golyótól.