There was forever in those eyes

32. ,,Kis kapitány"

-Tehát elmétileg nem te vagy a gyerek apukája?-kérdezte Tony mikor Steve elmesélte neki a beszélgetését Gabival.
-Azt mondta...!
-Ennek most örülsz vagy nem?-kérdezte hisz nem tudta eldönteni a férfi arckifejezésén hogy örül vagy csalódott.
-Tudod...vele akartam ezt az egészet! Valamiért arra vártam azt mondja...az enyém!
-Tudod...az a kisfickó pedig nagyon is hasonlít rád!-jegyezte meg egy apró mosollyal az arcán.
-Mi?
-Az arca, teljesen a tiéd! Vagy csak én gondolom rosszul?-kezdett gondolkozni.
-Azt mondta egy éjszakás kalandból született!
-Jajj Steve! Te el is hiszed?
-Azt mondta úgy volt képes engem elfelejteni!
-Miért akart volna téged elfelejteni? Hisz, nem is kellett volna akkor elmennie! Nem mondta miért hagyott el téged?-kíváncsiskodott Tony.
-Nem mondta, gondolom tehettem valamit...! Csak nem tudom mit...!
-Ugyan mit? Hogy szeretted?
-Nem tudom...!
-De Steve...ha kiderülne hogy mégis a te vagy a fiú apukája, mit fogsz tenni?
-Mire gondolsz?
-Hát érted! Sharon...? Gabi...?
-Ez nem lenne kérdés! A fiam és az anyukáját választanám! De tudod Tony...Gabi soha se hazudott...szerintem most is igazat mondott! Csak lehet beképzeljük, hogy hasonlít rám...!
-Hát próbáljuk kideríteni akkor!-mondta határozottan. Másnap reggel korán ébredtek, Gabi nem tartózkodott otthon. A kanapén beszélgettek mikor Louis nagy lendülettel rohant be a nappaliba fogócskázva az őrökkel akik próbálták leállítani.
-Lassúak vagytok!-nevette ki az őröket.
-Louis nem akarsz picit mást csinálni?-kérdezte Gary.
-Veletek nem jó játszani!-jegyezte meg sértődötten.
-Akarsz velünk játszani?-kérdezte azonnal Tony meglátva az esélyt arra hogy a fiúval picit megismerkedjenek.
-Van kedvetek velem játszani?-kérdezte ahogy eléjük sétált.
-Oh, még hogy mennyire!-mosolygott a fiúra Tony.-Ugye kapitány?
-Kapitány?-kezdtek csillogni a szemei Louisnak.-Te valami hajókapitány vagy?
-Nem!-mosolyodott el Steve.-Én...Steve Rogers vagyok! Az emberek Amerika kapitányként ismernek!-vakarta meg a tarkóját.
-Amerika kapitány?-nézett egyre kíváncsiabban Louis.
-Ő egy szuperkatona!-folytatta Tony.-Én pedig vasember vagyok!
-De hát nem is vagy vasból!-nevette el magát Louis.
-De van egy szuper páncélom! Egyszer ha akarod megmutatom!-mondta Tony mire Louis igazán lelkes lett.
-Kapitány! Lehetek a segéded?-kérdezte izgatottan.
-A segédem?
-Tudod, mint a kalózkapitánynak a matrózok!
-Mi lenne ha te lennél a kis kapitány?-kérdezte ahogy leguggolt a kisfiú elé.
-Anyu is néha így hív!-mosolyodott el.
-Hogy?-kérdezték egyszerre.
-Kis kapitány! Nem tudom, miért! Biztos apa miatt!
-Apukád miatt?
-Azt mondta apu egy hős aki sok ember életét menti meg napi szinten! Ő a kapitány!-erre a kijelentésre Steve és Tony összenézett.
-Louis te ismered apukádat?-kérdezte egyre kíváncsiskodva Tony.
-Még nem találkoztam soha se vele, egyszer adott anya képet apáról de sokszor szomorú ha azt nézem így inkább elraktam a szekrényembe!
-Meg tudod mutatni a képet? Hátha tudunk segíteni megtalálni őt!
-Azt hittem játszunk!
-Játszunk is! Mit szeretnél?-kérdezte mosolyogva Steve.
-Te most mit csinálsz? Látnunk kell a képet!-szólt rá Tony.
-Ne légy erőszakos! Ha kiderülne hogy én vagyok mire megyek vele? Akkor annak oka van hogy Gabi nem mondta el!
-Ne légy bolond Steve! Ha ő a te fiad jogod van tudni!
-Jogom van tiszteletben tartani Gabi érzéseit is!-állt fel és elindult játszani a kisfiúval. Jól érezték magukat, Steve pedig egyre jobban látta a hasonlóságot köztük de nem akarta magát hamis reményekkel éltetni hisz mi lesz ha kiderül, hogy még se az övé?
-Sziasztok!-lépett be Gabi mire Louis otthagyva a kapitányt rohant az anyukájához.
-Anyu!
-Szia tücsök! Hát mit csinált az én szemem fénye?
-Játszottam! Hoztál nekem ajándékot?-ugrándozott.
-Megígértem nem?-húzta elő a háta mögül a játékot.
-Ez nagyon jól néz ki! Köszönöm anyu!-adott egy puszit Gabi arcára.-Kapitány nézd mit kaptam!-rohant oda Stevehez boldogan mire Gabi szíve hevesebben kezdett verni. Akkor vette észre a fia és a kapitány mennyire jóba lettek. Úgy látszik a kapitány ért ahhoz hogy rabolja el az emberek szívét.
-Későre jár Louis ideje lenne lefeküdnöd!-jegyezte meg Gabi.
-Még egy játékot? Légyszi anyu!-kérlelte.
-Menj aludj Louis, holnap folytatjuk rendben?-ígérte meg neki Steve.
-Jó!-mondta kissé szomorúan de azért Steve szavai mosolyra húzták az arcát.
-Mindjárt megyek, olvasok neked valamit rendben?-nézett rá Gabi.
-Nem mesélhetne ma a kapitány nekem?
-Hogy mi?-kérdezett azonnal vissza Gabi.
-Légyszi anyu! Ha hallottad volna milyen izgalmas történetei vannak!
-Louis had meséljen neked anyukád...!
-Nem...nincs semmi baj! Ha...neked nem teher...!
-Dehogy! Hogy lenne teher?-ellenkezett azonnal.-Biztos nem baj?
-Biztos...menjetek csak!-egyezett bele Gabi mire Louis nagyon boldog lett. Steve felállt és egyenesen Louis szobájába vették az irányt.
-Gyere, betakarlak!-emelte fel a takarót Steve.
-Pillanat!-rohant oda a szekrényhez ahogy a kezébe vett egy papírt. Majd beugrott az ágyba, egy puszit nyomva a kezében lévő papírra várta a kapitány történetét.
-Mi az a kezedben?-kérdezte mosolyogva Steve.
-Apu képe! Este vele szoktam aludni!
-Értem...!-nem tudta Steve kíváncsi e egyáltalán a képre vagy inkább hagynia kéne ezt az egészet.-Mit meséljek?
-Bármit!-mosolyodott el. Steve pedig ahogy elkezdte a mesét mondani, Louis perceken belül bealudt. Steve csak figyelte a békésen alvó fiút majd egy mély sóhaj után felállt. A szemei azonban a képre szegeződtek.
-Jó éjszakát...kisfiam!-köszönt el tőle halkan ahogy a szíve hevesen kezdett verni.