Veled megéri

33. Avery

Aggódtam Jace miatt. Nem mutatta, de láttam rajta, hogy totálisan letörte a helyzet, amibe került. És, azt hiszem most a családja miatt aggódott kevésbé.

Az idő szaladt, az a fickó várta a visszajelzést, és ők nagyon nem álltak készen arra, hogy a bandáról egy egységes képet mutassanak. Jace pedig tehetetlen volt. Tudtam, hogy akaratán kívül de nem fértek meg Jimmy-vel.

Annyira bántott, hogy ezért is én voltam a felelős. Ha nem kerülök képbe, akkor semmi bajuk nem lett volna egymásal.

Szerdán elmentünk együtt a Hurricane-be. Rozie ragaszkodott hozzá, és én is szerettem volna, de olyan hűvös és távolságtartó volt mindenki, leszámítva Jeffet, aki nagyon jól elvolt Angyalkával, egyáltalán nem éreztem jól magam. Jace sem. Ő inkább még dühösebb lett rájuk és végül megint veszekedés lett belőle.

Ennek ellenére másnap Jace felhívta Royt, a találkozó miatt, amit egy héttel későbbre rögzítettek. De éreztem, hogy így nem lesz meg nekik a szerződés. Szerintem ő is ezt érezte.

Az idő egyre csak sürgette, a feszültség egyre jobba nyomta őket, és félő volt, hogy belebuknak. Az én hibámból... Az már borítékolva volt, hogy Jimmy és Jace nem fognak közös nevezőre jutni, amíg én képben vagyok. És ez nagyon sokat járt a fejemben.

Ezerszer átgondoltam, hogy lehetne kiutat találni, valahogy helyrehozni a nézeteltérést, de mindig arra az egy pontra jutottam vissza, ami sehogy sem tetszett.

Nem csak rajtuk volt nagy a nyomás, rajtam is. Felelősnek éreztem magam, és helyre akartam hozni a dolgot.

Éjjel már nem tudtam aludni, és a gyomrom is görcsben volt egésznap, amikor azon gondolkoztam, hogy mit mondjak majd. A testemben minden sejt tiltakozott, őrjöngve üvöltött. Soha semmi nem volt még ennyire nehéz. Olyan gyomorforgató volt... annyira nem akartam!

Csak sétáltunk, a téli sötétben, a lámpák narancsos fénye alatt, olyan romantikus is lehetett volna. A szívem zakatolt, mert tudtam, hogy bántani fogom, és mert mindezt hitelesen is kellett előadnom.

- Szakítani akarok. - mondtam ki határozottan, és közben belülről szét is szakadtam.

Jace nevetve fordult felém, azt hitte viccelek, aztán az arcára fagyott a mosoly, amikor látta, hogy komolyan beszélek.

-Könyörgöm mondd, hogy ez csak egy kurva rossz poén! - mondta dermedten.

A kezem megremegett és akkor döbbentem rá, hogy még mindig az ő kezét fogom. Azonnal elengedtem.

- Nem Jace. Nekem ez így nem jó... - hazudtam. Minden szóval küzdöttem, hogy elég határozott legyen, hogy elhiggye, hogy tényleg így gondolom.

- Miről beszélsz?

-Kettőnkről... A te életed és az enyém, nem egy irányba tart. Jó volt veled, de mindketten tudjuk, hogy ez nem egy tartós dolog...

-Mi van?!

- Miért mit gondolsz, mi fog velünk történni , ha neked beindul a karriered? Itt fogsz hagyni, idegen csajok vesznek majd körül, és az lesz amit anyám mondott. Meg fogsz csalni! - próbáltam gúnyosan, felháborodva mondani.

- Úristen! Honnan jött ez a sok baromság, Avery?! Te is tudod, hogy nem tenném! Tudod, hogy csak te kellesz!

Tudom...

- Lehet, hogy én csalnálak meg. A barátaiddal utáljuk egymást... Nem működne... - közöltem. És a szívem majd összeroppant a hazugságok súlya alatt. - Értsd meg Jace, nem akarom elpocsékolni melletted az éveimet!

- szándékosan kölcsönöztem az apja szavait, hogy még inkább fájjon neki. De ugyanannyira fájt kimondani nekem is. Undorodtam magamtól. Láttam rajta, hogy az arca tényleg úgy rándult össze, mintha hasba szúrtam volna.

-Ezt nem gondolhatod komolyan... - mondta összetörve, és közben lépett felém egy lépést, a kezét a hasamra csúsztatta, arra a részre, ahol a sok réteg ruha alatt a tetoválásom húzódott.

-Mi összetartozunk...

- Többé, már nem. - mondtam ridegen, és egy lépést hátra léptem, hogy megszakítsam az érintését. Ha továbbra is hozzám ér, nem tudtam volna tartani magam. De most muszáj volt, a végsőkig, bármennyire is fájt. Tudtam, hogy egy szerelmi csalódáson túl fogja magát tenni, de azon nem, ha elszalasztja a nagy lehetőséget, az álmát.

- Ne csináld ezt, kérlek... - könyörögte. - Ez az egész egy nagy baromság...

- Én már nem akarok veled lenni.

- Kérlek Bébi..Ne mondd ezt... - kék szemei kétségbeesetten megremegtek.

-Ne nehezítsd meg még jobban Jace. Ennek vége! - alig vártam, hogy ott hagyhassam, mert a sírás már kaparta a torkom, émelyegtem és nem szabadott, hogy átlásson a falaimon.

-A héten elutazok anyuékhoz, úgyhogy ne keress! - közöltem, azzal hátat fordítva ott hagytam.

Jace megsemmisülve állt, eszébe sem jutott utánam jönni. Ha megtette volna, nem lettem volna elég erős, tovább hazudni.

A legrövidebb úton mentem haza, és nem tudom, hogy csináltam de kibírtam sírás nélkül addig, míg ruhástól a zuhanytálcába nem kuporodtam, és meg nem nyitottam a csapot. Utána hosszú percekig csak zokogtam és engedtem magamra a vizet. Hátha lemossa rólam a bűntudatot, a szégyenérzetet, elmossa a fájdalmamat.

Kopogtatást hallottam, és megijedtem, hogy Jace az.

-Avery, minden rendben? - hallottam meg Juli hangját.

Mikor nem válaszoltam benyitott, majd elzárta a csapot. Úgy néztem fel rá, mint egy nyomorult ázott macska.

-Szakítottam Jaccel... - tőrt fel belőlem újra a sírás.

Juli leült mellém, én pedig elmeséltem neki mindent. Ő volt az egyedüli akinek a teljes igazságot elmondtam. Mindenki másnak, még a szüleimnek is hazudtam.

Annyiszor borultam ki azokon a filmeken amiben a hősnő feláldozza a szerelmét, a férfiért, amikor mindenki látta, hogy volt más lehetőség. És most egy ugyan olyan csapdában éreztem magam. De nekem nem volt más lehetőségem. Adnom kellett egy okot, ami újra összehozza a bandát, és az az ok most az lett, hogy közösen utálhattak engem. Jimmyvel is elcsendesednek majd az indulatok, ha nem leszek ott közöttük, hogy gerjesszem őket . . Hamarosan nem leszek más csak egy csaj, aki egy kicsit megkeverte a dolgokat.

Még pénteken repülőre ültem, és elutaztam anyuékhoz az ünnepekre.

Soha előtte, és utána sem volt olyan rossz karácsonyom. Hiányzott minden, a város Juliék, a hideg, a karácsonyi hangulat, de legjobban Jace hiányzott. Legalább száz üzenetet küldött, amiket az első pár elolvasása után olvasatlanul töröltem ki. A többit képtelen voltam elolvasni. Azután elmaradtak az üzenetek, és habár a szívem megszakadt, reméltem, hogy elfelejt és rendbe jönnek a dolgai.

Akkor is, ha nekem ez nem fog menni.

Úgy alakult, hogy anyuék még sem költöznek vissza, én pedig meg tudtam oldani, hogy néhány hónapig kint maradhassak, és csak a vizsgaidőszakra menjek vissza.

Nem éreztem magam jól, de folyamatosan csak a könyveimet bújtam, minden kósza gondolatot, az energiáimat a tanulásba forgattam. Csak így működött, ha messze voltam tőle és ha nem gondoltam rá.

Az utóbbiban elbuktam, mert nem bírtam kirekeszteni a gondolataim közül. Túl lépni rajta nem lesz könnyű menet, főleg azért mert nem is, akartam. Nekem elég volt az ha neki sikerül.