Veled megéri

41. Avery

A koncert után teljesen padlót fogtam lelkileg. Olyan dolgokat csináltam, amikről úgy éreztem nem férnek bele a mi szabályos életünkbe. A lelkiismeretemmel nem tudtam elszámolni. Egyáltalán nem éreztem magam jól a bőrömben, fuldokoltam.

 Ha Matt közeledett felém hárítottam, ha szeretkezni akart fáradtságot színleltem. Nem lettem volna képes eljátszani, hogy élvezem.

 Tudta, hogy baj van, azt is, hogy ki miatt. De nem kérdezett rá, talán azt várta, hogy bevallom. Vagy talán éppen azt nem akarta.
Sokat járt a fejemben az az este, az, hogy mennyire jól éreztem magam. Vonzott az a felszabadult öröm, izgalom, ami abban a légkörben ott pattogott a levegőben.
Semmi sem változott, de most valahogy nem éreztem magam szabadnak. Mintha nem én rendelkeztem volna a döntéseim fölött... Mintha egy olyan ember életébe kényszerültem volna, aki nem én vagyok.
A vicc az egészben, hogy erre Frida ébresztett rá. Ő akin látszott, hogy rendben van magával, a világgal, mert engedett a vágyainak, mert az lenni, aki valójában volt.
Ezzel szemben én hazudtam mindenkinek. Mattnek, Jacenek még magamnak is.
Ott az erkélyen egy pillanatra komolyan elgondolkodtam rajta, hogy elmondom neki, hogy nem tudtam elfelejteni. De nem mertem, nagyon féltem a csalódástól.  
Nagyon jól tudtam, hogy ő már mindennel csak bántani akar. Meg akar kapni, hogy aztán bosszúból félredobhasson. Azt mondta, hogy ribanc vagyok. Ez volt, amit gondolt rólam. Ribanc.
Hogy úgy viselkedtem-e? Egyértelműen. De ha Matt nem lett volna képben nem zavart volna amit csináltam. De Jace-nek nem volt joga, hozzá, hogy leribancozzon. Ő volt a legutolsó, akinek lett volna.
Zavaros volt az egész... Csak akkor volt könnyű, amikor a karjai közt voltam, és nem gondolkoztunk. De az csak illúzió volt. Nem valódi.
Beletelt egy hétbe is, amire fel tudtam hívni Rozie-t. Ő annyira örült nekem, hogy belesikított a telefonba, majd megállapodtunk, hogy hétvégén átmegyek. Ő a lelkemre kötötte, hogy fürdőruhát is vigyek.
Nem tehettem mást, azzal, egy tortával és pár aprósággal beállítottam. Tudtam, hogy Rozie nagyon szereti a süteményt, terhes is, szóval a torta tuti befutó volt.
Csak ketten voltunk, mert a bandának fotózása volt. A buli után ezt nagyon nem bántam.
Ő, semmit sem változott, leszámítva a kerekedő pocakját, ami a fürdőruhájában, kifejezetten szembetűnő volt. Furcsa volt őt így látni.
- Terveztétek? - kérdeztem a medence szélén ülve, lógatva a lábamat a kellemesen hideg vízbe.
- Ümm... Nem kifejezetten, de mivel nem védekeztünk benne volt a pakliban. - nevette.
- Hát, ha nem védekeztetek, akkor tényleg volt rá némi esély... -mondtam mosolyogva.
- Úgy voltunk vele, ha jön, hát jöjjön.
- Hihetetlen ebbe belegondolni... - mondtam. - Pár éve még együtt jártunk órákra, most meg gyereket vársz…
- Azért sok minden történt azóta...
- Igen... - mondtam kicsit lehangolva.
Sok minden történt velük, a bandával, aminek én nem lehettem a részese.
- Kérdezhetek valamit?- kérdezte Rozie, felém fordulva.
- Persze. - vágtam rá, de tudtam, hogy valószínűleg kínos lesz a téma.
- Mi van most veletek Jace-el? Jeff mondta, hogy a bulin összejöttetek.

Még a gondolatára is elvörösödtem.
- Csak csókolóztunk. - mondtam. – Amúgy, ez, ezután már szarul hangzik, de járok valakivel.
- Pfhuuu.... - mondta Rozie és láttam, hogy átérzi a helyzet súlyosságát.
- Megint ki fogod akasztani. - közölte könyörtelen őszinteséggel.
Ilyesmit, szemrehányást, nem vártam, ettől a délutántól, Rozie-tól sem.
- Alig tudta kiheverni a szakítást... - nézett rám szomorúan.

Akkor megértettem, hogy a barátnőm csak az övéit védi. Jace-el már öt éve barátok voltak, biztosan fontos volt, neki. De erre nem tudtam mit mondani. Nem tudták, hogy mi történt valójában, és én sem akartam elmondani.
- Az nekem sem volt olyan egyszerű. - csúszott ki végül a számon.