Veled megéri

51. Avery

Rozie, sejtelmesen vigyorgott miközben a világ legkrémesebb süteményéből kanalazott egyet. Nem volt kétségem, hogy ezt miattam teszi, csak azt nem tudtam, hogy mivel adtam neki okot rá.
- Ennyire jó az a süti? - kérdeztem mosolyogva.
- Elég jó! Megkóstolod?
Nemet intettem a fejemmel, én éppen a citromos mignonomnak hódoltam. Már vagy ezer éve nem ettem ilyet.
- Mi ez a mosoly Rozie? - kérdeztem rá konkrétan.
- Csak úgy tűnik, nem csak a keresztapa, de a keresztanya is meglesz!
- Mármint én? - lepődtem meg.
- Csak ha szeretnéd...
- Persze! - vágtam rá azonnal ujjongva.

Soha senki nem kért tőlem ilyesmit, és nagyon megtisztelő volt.
Bár, igazából nem nagyon tudtam, mi egy keresztanya dolga, mert nem gyakoroltam a vallást. Rozienak pedig ez fontos volt, azt hiszem, hogy lelkiekben nagyon is, komolyan vette.
De magamban kicsit úgy képzeltem el, mint nekem Juli, egy embert, akire számíthatok, aki akkor is mellettem van, megért és támogat, amikor más nem.
Szerettem volna valakinek, egy ilyen ember lenni!
- Még mindig nem árulod el a kicsi nemét?
- Sajnálom, de Jace megsértődne, ha nem ő tudná meg először.
Na, az biztos!
- Igen, ez igaz... - feleltem.
- Örülök neki, hogy most együtt vagytok.... - mondta óvatosan.

Azt hiszem, nem tudta mennyire bizonytalan ez a téma...
Nem volt az. Az érzéseim Jace iránt tiszták és megingathatatlanok voltak. Azt hiszem a kapcsolatunk is.
- Szeretem Jace-t. - feleltem neki mosolyogva.
- Ez mindig is így volt, nem igaz? - nézett rám úgy, mint aki sejt valamit. - Régen is így szerettétek egymást...
Bólintottam. És már vártam a kérdést.
- Akkor miért szakítottál vele? Beijedtél? - láttam a szemein, hogy nagyon kíváncsi.
- Nem, dehogy, nem az volt az oka.... El kellett engednem őt... - sóhajtottam.

Nem szívesen gondoltam arra az időszakra.
- De miért Avery? Nem értem.
- Azért Rozie, mert akkor az útjában voltam. Ha nem teszem meg, ebből, ami most van semmi sem lett volna ... Meg kellett kapniuk a szerződést, és a bandának is újra rendeződnie kellett. - feleltem miközben egy sárga cukor darabot tologattam a tányéromon. - Inkább a szívét törtem össze, minthogy az álmait kelljen... - mondtam, egy vállrándítással, mintha ez könnyű lett volna.
A francba! Elfelejtettem, hogy egy terhes nővel beszélek!
Gyorsan előkaptam egy zsepit és átnyújtottam neki.
- Basszus Avery.... Miért nem mondtad soha?- szipogta.
- Azért, mert nem akartam, hogy tudjátok... Nem bírtad volna ki, hogy ne mond el Jace-nek. És akkor ő nem engedett volna el...
- De annyi évig csak nézted, hogy... - úgy tűnt nem fejezi be a gondolatot, aztán mégis megtette. - hogy helyetted más nőkkel van? El sem tudom képzelni, hogyan tudtál ezen túl lépni.

Nehéz volt minden nélküle töltött másodperc... És más nőkkel látni is..
Elmosolyodtam.
- Nem tudtam... - feleltem.
Egyértelműen lejött abból, hogy miatta még Matt-et is megcsaltam. Ha Jace ott volt, nekem nem számított más férfi, az elveim sem. Semmi! Csak ő, és a jéghideg cirógató pillantása.
Rozie helyettem is hullatta a könnyeket. Én már nem tudtam sírni, az elmúlt időszak miatt. Annyi könnyemet elsírtam akkoriban, hogy Rozie-ék medencéjét is megtölthettem volna velük. De most már nem fájt, most már minden a helyén volt.
Csak az bántott, hogy Matt-el kegyetlen voltam. Ő soha nem bántott engem. Szeretett, én pedig a végén nagyon durván, bántam vele.
Egyszer összefutottunk, egy szupermarketben. Nem volt egy kellemes találkozás. Mi Jace-el vidáman viccelődve, incselkedve intéztük a bevásárlást, amikor komoran jött velünk szembe. Jace is azonnal felismerte. Matt még csak nem is köszönt, úgy ment el mellettünk. Sajnáltam, annyira sajnáltam, hogy így végződött...

Az American Music Awards, elég neves zenei díjátadó volt. Pár nappal előtte, már Los Angelesbe repültünk. Sosem jártam még LA-ben előtte. És első osztályon sem utaztam. A hat órás út, az izgalom és a két város közti jelentős hőmérséklet különbség, eléggé megviselt. Jace is fáradt volt, de rajta láttam, hogy izgatott. Mire a hotelhez értünk én is az lettem.
Az egész banda ugyanott szállt meg, a Four Seasonben, de ők egy nappal később érkeztek. Életemben nem hittem, hogy valaha beteszem a lábam oda. Az a fényes előcsarnok a hatalmas mennyezetről lelógó kristály csillárral, olyan volt, mint valami mesés díszlet. Olyan fényűző, első osztályú volt minden, a személyzet sötétkék egyenruhájától kezdve a precízen megkomponált virágdíszekig, hogy rendesen meg voltam illetődve. Belekapaszkodtam Jace-be miközben szájtátva bámészkodtam.
Ő csak mosolygott, az elragadtatásomon. Neki biztos nem volt újdonság ez a fajta luxus, de engem lenyűgözött.
Még a hotel személyzete előtt is zavarban voltam, annyira ne éreztem magam odavalónak. Egész addig alig mertem megszólalni amíg Jace be nem vezetett a szobánkba.
Nem is szobánk volt, hanem egy egész pazar lakosztályunk. Jace folyamatosan figyelte, hogy mit szólok hozzá.
Nem tudtam mit mondani, lélegzetelállító volt, és bőven túlzás két ember számára. De most csak élveztem, hogy ez a fantasztikus környezet csak a mi igényeinket elégíti ki néhány napig. Még bekészített pezsgő is várt minket. Percekig csak körbejártam és ittam magamba a berendezés harmóniáját. Jace ajtót nyitott az erkélyre.
- Gyere, ezt nézd meg! - mondta, én pedig követtem. Jace átkarolta a vállam és nyomott egy gyengéd csókot a halántékomra, míg én nem győztem legeltetni a szememet a város panorámáján. Az egész város előttünk terült el, csak a központ toronyházai, emelkedtek a város fölé, egyszerűen lenyűgöző volt.
- Mit szeretnél csinálni? - búgta Jace a fülembe.
Amit ő szeretett volna, azt most kivételesen nem, legalábbis nem ebben a pillanatban. Éhes voltam, fáradt, és George a lelkemre kötötte, hogy amikor megérkezünk, azonnal kipakolok.
- El kellene intézni a csomagokat... - mondtam kedvetlenül, mert mindenhez nagyobb kedvem volt, mint ahhoz. A gyomrom korgása pedig jelezte a további teendőket is.
Jace elmosolyodott azután a korlátnak dőlve háttal, magához vont és mindenekelőtt hosszan megcsókolt. Át öleltem a nyakát és engedtem, hogy a kezeivel a ruháim alá nyúljon. Rengetegszer kaptam rajta, hogy a tetoválásomat cirógatja. A kezei valahogy mindig odatévedtek, habár a bőrömön nem volt érezhető nyoma a tintának. Mégis mintha vonzotta volna. Dehát ez volt a mi kötelékünk. Úgy belemerültünk egymás ízlelésébe, hogy végül mégis az ágy lett az első, amit felavattunk.
Jace szobaszervízzel hozatott ebédet. Amíg vártunk rá, kipakoltunk és együtt letusoltunk.
Egy hihetetlen tündérmese volt az egész, én pedig a főszereplője, ahogy egy szál köntösben kuporogtam a széken, miközben figyeltem, ahogy Jace pezsgőt bont.
Az ételek és a pezsgő is magasan túlszárnyalta azt, amit megszoktunk. Jace tudta, hogyan kell élvezni az életet, de azt hiszem ez most neki is különleges volt, mert most együtt éltünk át mindent.
- Most rohadtul pretty woman vagyok, ugye tudod? - néztem rá vigyorogva.
- Ezzel arra célzol, hogy később vigyelek el vásárolni? - kérdezte mosolyogva.
- Arra? Nem is tudom. - nevettem.
- Én benne vagyok, de a fehérneműkkel kezdünk és amit kiválasztok, azt mindent fel kell próbálnod.
- Nem hiszem, hogy a fehérneműket fel lehet próbálni Jace...- feleltem rá kiábrándítóan.
- Akkor először megveszem mindet, és utána próbálsz. - mondta egy huncut kacsintás kíséretében, majd bekapott egy darab stake-et.
Azt hiszem, amiről ő ábrándozott, az messze állt a próbától és azt még akkor sem engedték volna, ha az összes szexi darabot megveszi.
Ebéd után elsötétítettük a szobát, visszabújtunk az ágyba, és egymás karjaiban aludtunk még pár órát.
Jace mobilja ébresztett, az éjjeli szekrényre nyúlt érte, és álmosan nyöszörögve megnézte, azután ledobta az ágyra és megsimogatta a fejem, ami a mellkasán nyugodott.
- Történt valami?- kérdeztem.
- Semmi fontos. - felelte. - Van kedved egy kicsit körül nézni a városban?