the art of being empty (yoonmin) ✓

huszonnyolcadik fejezet

"van egy kérdésekből álló listám
melynek kérdéseit fel szeretném tenni, de valójában sosem fogom"

Min Yoongi

- Hogy mi? - néztem vissza Taehyungra teljesen ledöbbenve, miközben ő kínosan harapta be az ajkait, és úgy láttam, mintha kicsit elszégyellte volna magát. Bár ez lehet, hogy a váratlan reakcióm miatt történt. - Jungkookkal kavarsz?

- Hát nem teljesen kavarás - fújta ki a bent tartott levegőjét kissé frusztráltan. - Valójában együtt vagyunk... egy ideje. Vagyis eddig ez még nem volt így kimondva, de én úgy érzem, hogy egy pár vagyunk.

- De... mégis mióta? - jött a következő kérdésem még mindig lefagyva. - Vagy egyáltalán hogy?

Taehyung egy ideig teljesen elnémult, s látszólag úgy tűnt, mintha nagyon elgondolkodott volna valamin. A nagy némaságban kicsit el is szégyelltem magam, amiért nem pontosan úgy reagáltam Taehyung mondandójára, ahogy kellett volna. Ő is tök jól kezelte azt, amikor elmondtam neki, hogy bejön nekem Jimin, én pedig csupán arra voltam képes, hogy csodálkoztam és értelmetlen kérdéseket tettem fel az ápolónak.

Támogatóbbnak kellett volna lennem.

- Hogy hogy? - kérdezett rá Taehyung egy idő után halkan felnevetve. - Nem tudom. Helyes srác, aranyos is, kedves is. Egyszerűen valahogy közelebb kerültünk egymáshoz, és automatikusan is éreztük a kémiát kettőnk között.

- Szereted őt? - fordultam Taehyung felé mosolyogva, mire az ápoló arca teljesen vörösre változott.

- Szeretem - bólintott rá határozottan és teljesen elbódulva.

Erre a szóra hatalmasat dobbant a szívem. Nos, annak ellenére, hogy feltettem neki ezt a kérdést, egy ilyesféle válaszra egyáltalán nem számítottam. Nem gondoltam volna, hogy Taehyung szerelmes, méghozzá Jungkookba. Mármint... nem is tudom, azt hiszem valamilyen szinten iriggyé váltam emiatt.

Elirigyeltem Taehyungtól azt, hogy ő megtapasztalhatja ezt az érzést, méghozzá egy olyan emberrel, aki valószínűleg ugyanannyira szerelmes az ápolóba. Szörnyen és keserűen hatott az irigység íze a számban, és eszméletlenül elszégyelltem magam emiatt, azonban aligha tudtam volna bármit is tenni az érzéseim ellen.

Egyszerűen irigy voltam Taehyungra, ezen nem volt mit szépíteni.

De vajon miért? Nem, mintha nekem annyira hiányozna az életemből, hogy megéljek egy ilyen érzést. A szerelmet.

Talán ezért éreztem így, mert nekem ez az érzés még nem jött el az életemben. Igaz, valójában Park Jimin már szinte a nap huszonnégy órájában a fejemben jár és úgy érzem, hogy nagyon kötődöm hozzá, azonban a szerelem érzése még egyáltalán nem alakult ki a bensőmben. Igaz, jelen pillanatban minden vágyam, hogy minél hamarabb megélhessem ezt az érzést, már csak azért is, hogy ne csak Taehyung legyen szerelmes, hanem én is.

Nem tudom miért érzem ezt, hiszen barátok vagyunk az ápolóval, így nem szép, hogy a saját barátomtól elirigylem ezt az érzést, azonban mindezek ellenére nekem mégis ilyen bűnös és gonosz gondolataim voltak.

Szörnyű ember vagyok, tudom jól.

- Wow - jelentettem ki halkan felnevetve, reagálva ezzel Taehyung kijelentésére. - Örülök nektek. Gratulálok, Taehyung!

- Hé, nyugi, még nem az eljegyzésemről van szó - veregette meg a vállamat az említett jót szórakozva, mire csak egy erőltetett mosollyal válaszoltam neki. - De azért köszönöm. Hálás vagyok, hogy meghallgattál, mert ezt még soha senkinek nem mondtam el.