the art of being empty (yoonmin) ✓

huszonhatodik fejezet

"a szerelem utolsó napján
a szívem megrepedt a testemben"

Park Jimin

Hosszú percek telhettek el, miközben én és Yoongi rendületlenül öleltük egymást. Jól esett nekem a fiú közelsége és az, ahogyan ismét apró kiolvashatatlan ábrákat rajzolgatott a hátamra az ujjaival, és magamban csak azt tudtam kívánni, hogy bárcsak soha ne lenne vége ennek a meghitt pillanatnak. Az pedig már csak hab a tortán volt, hogy tudtam, Yoongi is ugyanennyire élvezi ezt a szituációt, mint én.

Hiszen, ha nem élvezné, akkor miért nem húzódott még el tőlem és miért simogatja a hátamat megállás nélkül? Ha nem lenne ínyére a dolog, már réges régen egyedül ülnék az ágyamban és ismét azon gondolkodnék, hogy vajon hol rontottam el az életemet.

Azonban természetesen ez egyáltalán nincs így, hiszen jelenleg is Yoongit ölelem magamhoz, mintha csak az életem múlna rajta, és élvezem a lágy cirógatását, miközben a lélegzetvételeit hallgatom. Szörnyen élveztem ezt a kialakult helyzetet, bár pontosan tudtam, hogy valamikor vége kell szakadnia a pillanatnak.

Félelmem pedig be is következett, amikor Yoongi lassan elhajolt tőlem, majd egy kedves mosollyal az ajkain megtörölte az egy picit még mindig könnyes arcomat. Rettegtem, hogy ez csak egy álom, egy délibáb, amelybe magamat kergettem, és, hogy a következő lépésem az lesz, hogy szépen felébredek ebből az álomból és rájövök, hogy Yoongi nincs mellettem, sőt. Még mindig ugyanolyan kiszámíthatatlan, mint, ahogy eddig is volt.

Mert tény és való, hogy eszméletlenül élveztem ezt az egészet, ami itt néhány perce végbement kettőnk között, azonban mindezek ellenére még mindig bennem volt egy nem is olyan aprócska félelem, miszerint ez semmit sem változtat a kapcsolatunkon. Lehet, hogy holnap reggel Yoongi ismét bunkó lesz velem, hogy ismét leszarja majd azt, ami velem történik és, hogy minden visszaáll majd a régi kerékvágásba, azonban az igazat megvallva én ezt már egyáltalán nem szerettem volna.

Nem akartam, hogy minden a régi legyen, hiszen én is változtam, Yoongi is változott, ezek segítségével pedig a kapcsolatunk is. Lehet, hogy naiv vagyok és, hogy titokban már az esküvőnket is szervezni kezdtem, de tény, hogy rohadtul kötődöm Yoongihoz, még, ha ő hozzám nem is annyira. Nem számít. Csak nem akarok sérülni, azonban akárhányszor a fiúval vagyok, egyfolytában attól rettegek, hogy meg fog bántani engem.

Megéri ez az egész egyáltalán, ha ilyesféle kételyeim vannak vele kapcsolatban?

-Tudod mit? - kérdezett rá gondolataim főszereplője mosolyogva, ezzel engem sikeresen kiragadva a gondolataim közül.

- Hm? - emeltem meg a szemöldökeimet kíváncsian.

- Odaadom neked a lejátszót és a fülhallgatót egy darabig, ha szeretnéd - vonta meg a vállait, miközben felém nyújtotta az említett tárgyakat. - Szerintem most neked nagyobb szükséged van a zenére, mint nekem, de kérlek, légy nagyon óvatos, mert, ha bárki is meglátja nálad ezeket, akkor soha többet nem hallgathat zenét egyikünk sem. Csak titokban használd, a takaród alatt vagy egy eldugottabb helyen, rendben?

- Rendben, de.... - gondolkodtam el egy pillanatra, miközben meghatódva néztem fel Yoongira. - Tényleg nekem adod ezeket? Hisz neked is szükséged van rájuk, nemmelesleg a te tulajdonodban vannak. Nekem nincs jogom hozzájuk.

- De én oda szeretném adni neked őket - erősködött Yoongi, majd határozottan nyomta a kezembe a zenelejátszót a fülhallgatóval együtt. - És egyébként is csak egy ideig lesznek nálad. Ameddig szeretnéd. De azért örökre nem adom őket - nevetett fel viccelődve, mire egy pillanatra én is elmosolyodtam.