the art of being empty (yoonmin) ✓

második bónusz rész

Jeon Jungkook

Az egyik jelenlegi kedvenc dalom maximum hangerőn bömbölt a hangszórómból, miközben én énekelgetve és táncolgatva készülődtem a Taehyunggal való randimra. Vagyis igazából egyikünk sem mondta azt, hogy ez feltétlenül egy randi lenne, csupán átmegyek hozzá és megnézünk egy filmet vagy ilyesmi, de nekem akkor is olyan fontosak ezek az alkalmak, hogy önkéntelenül is úgy gondolok rájuk egytől egyig, mintha randevúk lennének.

És azt hiszem ezzel Taehyung is így van, hiszen a legegyszerűbb találkozónkból is képes nagy dolgot kerekíteni vagy mindig feldobja azokat valamiféle érdekességekkel. Amikor a pszichiátrián voltunk nem tudott kellőképpen megmutatkozni ez a romantikus énje, de azt hiszem, hogy megérte kivárni ezeket a csodálatos pillanatokat.

Mosolyogva ringattam a csípőmet a tükröm előtt, miközben már vagy hatodjára öltöztem át egy újabb és újabb ruhába, hiszen biztos akartam lenni abban, hogy a lehető legjobban fogok majd kinézni, ha találkozom Taehyunggal.

Amióta ismét elkezdtem beszélni és újra átélhettem azt, hogy milyen érzés az, amikor mondhatok bármit és nem kell idióta beszélőfüzetekhez nyúlnom, ha mondandóm van, sokkal jobban tudom élvezni a zenét is. Hiszen már énekelek, dúdolok, elképzelem a tükröm előtt, hogy éppen egy híres idol vagyok.

Vagy csak egyszerűen élvezem a dallamot és a ritmus, amely minden egyes alkalommal átjárta a testemet úgy, ahogy most is.

A bömbölő zenét gyorsan kikapcsolva még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, megigazítottam a hajamat, majd a hátizsákomat a vállamra kapva sietősen elhagytam a szobámat. Mosolyogva trappoltam le a lépcsőfokokon, fejben pedig már Taehyung lakásán voltam, amikor is megpillantottam anyát a konyhában egy általam korántsem kedvelt személy társaságában, emiatt pedig azonnal lehervadt az a széles mosoly az arcomról.

- Szia, Kincsem! - köszönt rám anya egy hatalmas vigyorral az arcán, miközben felpattant a konyhaasztaltól, a vele szemben ülő személy azonban csak lenézően nézett rám. - Merre mész?

- Egy baráttal találkozom - válaszoltam félvállról, miközben magamra kaptam a bakancsomat. - És szerintem nála is alszom, szóval csak holnap jövök haza.

- És nem gondolod úgy, hogy ezt először meg kellett volna kérdezned tőlem? - nézett rám anya felhúzott szemöldökkel, miközben a kezeit összefonta a mellkasa előtt. - Az utóbbi időben alig vagy itthon, mindig eljárkálsz... nem tetszik ez nekem, Jungkook.

- Hát nekem pedig az nem tetszik, hogy egy faszkalappal vagy együtt, aki úgy viselkedik, mintha az apám lenne és az egész házat belakja - köptem vissza a szavakat dühösen, mire anya hatalmas szemekkel nézett vissza rám, megszólalni azonban nem volt képes. - De úgy látszik, hogy te nem igazán foglalkozol azzal, hogy jelenleg a nemrég hazatért fiad helyett fontosabb számodra egy jöttment, aki méghozzá a legnagyobb seggfej is a világon, szóval ne haragudj, anya, de azt hiszem úgy fair, ha én sem foglalkozom azzal, hogy neked mi tetszik és mi nem.

Teljesen feldúltan téptem fel a bejárati ajtónkat, hogy azt aztán a lehető leghangosabban be is vághassam magam után. Dühös és zaklatott voltam, nem terveztem ennyire kikelni magamból anya előtt, de egyszerűen nem tudtam továbbra is magamban tartani az érzéseimet és gondolataimat. Ki kellett mondanom azt, amit már régen ki kellett volna és ezt egy pillanatra sem bántam meg.

Azt hittem, hogy ha hazatérek sokkal könnyebb lesz majd és, hogy több időt fogok majd anyával tölteni, azonban azóta, amióta lett egy új pasija, egyszerűen elviselhetetlen, ahogy viselkedik. Szükségem van az anyukámra, talán sokkal jobban, mint valaha, ő viszont teljesen elzárkózik tőlem.