the art of being empty (yoonmin) ✓

harmincegyedik fejezet

"azon tűnődöm
hogy elég gyönyörű vagyok-e hozzád
vagy, hogy gyönyörű vagyok-e egyáltalán (...)"

Min Yoongi

Éppen Jimin szobája felé igyekeztem, hogy aztán együtt mehessünk a délelőtti csoportfoglalkozásra, ahogy az utóbbi időben is tettük, amikor a szóban forgó szobából a gondolataim főszereplője lépett ki, és meglepetten nézett rám, amint meglátott engem.

- Szia! - köszönt rám lelkesen, és szinte azonnal hozzám bújt, amely hatására rögtön megolvadt a szívem. Eszméletlenül tetszik, hogy Jimin ilyen bújós és ragaszkodó velem; ettől mindig azt érzem, hogy igazán fontos vagyok neki és, hogy kötődik hozzám.

- Szia, Jiminie! - simítottam a hátára, mire az említett fiú mosolyogva nézett fel rám. - Megyünk a foglalkozásra?

- Éppen érted indultam volna - mosolyodott el kissé vörös arccal.

- Hát nagyon úgy néz ki, hogy megelőztelek téged - villantottam Jimin felé egy hatalmas mosolyt, mire, ha ez lehetséges, a fiú csak még jobban zavarba jött.

Mindezek után lassan indultunk el egymás mellett azon terem felé, amelyben általában a csoportos foglalkozások vannak megtartva, én pedig azon kezdtem agyalni, hogy vajon összekulcsoljam-e az ujjainkat vagy sem. Még sosem tettem meg ezt a gesztust felé, azonban jelenleg hirtelenjében úgy éreztem, hogy közre akarom fogni azokat az édes, apró ujjacskákat.

Vajon Jimin elfogadná ezt a közeledésemet?

Végül minden mindegy alapon, miközben még mindig lassú tempóban sétáltunk a termünk felé, lágyan Jimin kézfejére simítottam, aki azonnal meglepetten kapta rám a tekintetét, én pedig csupán arra voltam képes, hogy kínosan elmosolyodjak, majd óvatosan összefonjam az ujjainkat.

A mellettem sétáló fiú teljesen elképedve nézett rám, majd lepillantva az összekulcsolt ujjainkra, azonnal elmosolyodott, és csak aranyosan lóbálni kezdte a most már összefonódott karjainkat.

Ezen tette után úgy döntöttem, hogy nem kérdezek tőle semmit, nem kérdezek rá, hogy ez tetszik-e neki vagy sem, hiszen teljesen egyértelmű volt az, hogy mi is a véleménye a dologról. És nekem ez nagyon tetszett; Jimin eszméletlenül aranyos volt, én pedig azon kaptam magamat, hogy minden egyes alkalommal jobban csodálom őt.

Néhány pillanat múlva, amikor is sikeresen megérkeztünk a célba vett teremhez, én ahelyett, hogy beléptem volna az ajtaján hirtelen megtorpantam, ezzel a mozdulatommal Jimint is magammal rántva.

- Mit csinálsz? - kérdezett rá szórakozottan. - Nem megyünk be? Nemsokára kezdődik a foglalkozás.

- Mi lenne, ha ma kihagynánk ezt az értelmetlen csoportos beszélgetés? - vetettem fel a gondolatot, mire Jimin teljesen ledöbbenve nézett rám és láttam rajta, hogy a lehető legkevésbé sem tetszik neki az ötletem.

- Mi? - vonta össze a szemöldökét. - Miért hagynánk ki?

- Nem tudom - vontam meg a vállaimat mosolyogva annak ellenére, hogy láttam, mennyire felzaklattam Jimint egy egyszerű kérdéssel. - Csak úgy.

- Te is pontosan tudod, hogy miben egyeztetek meg a doktor úrral - ingatta a fejét rosszallóan. - Minden egyes nap ott kell lenned a csoportos foglalkozáson annak fejében, hogy hamarabb kijuthass innen. Talán nem szeretnéd itt hagyni ezt a helyet? Tisztában kell lenned azzal, hogy, ha boldog szeretnél lenni, akkor áldozatokat kell hoznod.