Eső után szivárvány

Part 3

Rose

Lassan oda sétáltam az ott váró fiúhoz. Mondhatni kicsit ideges voltam, mert nem tudtam mi fog történni, de visszagondolva nem kellett volna kételkednem a francia pilótában.

-Szia.-mosolyogva néztem fel rá, mert legalább 1 fejjel magasabb volt nálam.

-Szia Rose.-köszönt és ölelésbe zárt amin kicsit meglepődtem, de gyorsan kapcsoltam és vissza öleltem.

Ezután előre engedett az ajtóban és oda léptünk a pulthoz, ahol már a jól ismert barátnőm várt mosolyogva.

-Jó reggelt fiatalok! Mivel szolgálhatok ma?-kérdezte és közben intézett felém egy ravasz pillantást.

-Én a szokásos karamellás lattémat kérném.-mondtam és közben felnéztem a fiúra.

-Én is egy karamellás lattét szeretnék.-mosolygott rám, majd barátnőm felé fordult.

-Rendben! Addig üljetek le, mindjárt viszem.-mondta és eltűnt a konyhában.

Helyetfoglaltunk az ablak melletti helyen, ahol tegnap ültem. Ezután kínos csend telepedett ránk. Én a gyűrűmet forgattam az ujjamon, míg a fiú a kint sétáló embereket nézte. Haja most is kócosan állt, de borostája mint mindig tökéletes volt. Hirtelen rám emelte tekintetét és kicsit kínos volt, hogy bámulom így lesütöttem szemeim és elpirultam.

-Aranyos vagy, mikor elpirulsz.-jelentette ki kuncogva.

-Hát nem sokszor hívnak el kávézni. Az a fajta vagyok aki fog egy könyvet és azt olvassa, ameddig issza a kávéját.-mondtam íriszeibe nézve.

-Hogy hogy nem hívnak el kávézni?-kérdezte és láttam, hogy érdekli.

-Az esetek nagy részében inkább visszahúzódó vagyok, lehet emiatt.-mondtam, de nem néztem rá.

-Rose, ez nem baj. Ettől leszel titokzatos.-mondta miközben az állam alá nyúlt, hogy szemébe nézzek.

Ezután barátnőm megjelent a rendelt kávékkal és egy biccentés után magunkra hagyott.

-Miért kértél karamellásat, ha tegnap nem ilyet ittál?-szaladt ki számon a kérdés.

-Nem tudom, lehet én is titokzatos vagyok.-kacsintott rám és bele kortyolt az említett italba.-Ez isteni! Nem is tudom eddig miért nem ittam ilyet.-jelentette ki csillogó szemekkel.

-Hát Pierre ez egy jó kérdés, lehet én kellettem hozzá.-mondtam már-már nevetve.

-Ebben igazad van. Ha mutatsz még új dolgokat lehet a végén megkérem a kezed.-mondta laza kijelentéssel és félmosolyra húzta ajkait.

Erre a torkomon akadt a kávé és köhögni kezdtem. Fél perccel később már nem akartam megfulladni és a fiú felém nyújtott egy szalvétát, amiben megtöröltem a szám.

-Köszönöm.-mondtam krákogva.

-Ugyan. Miért ilyen hihetetlen, hogy valaki megkérné a kezed?-belevágott a közepébe.

-Nem hihetetlen, de eddig senki olyan se volt az életemben akinek igent mondtam volna.-mondtam és farkasszemet néztünk egymással.