Eső után szivárvány

Part 29

Rose

Max még aznap este utazott is a következő versenyre. A lelkemre kötötte, hogy ha bármi baj van hívjam vagy legalább írjak neki egy üzenetet. Egész héten Sophie vagy Vic volt mellettem és tényleg igaza volt a fiúnak, még az ágyból sem kelhettem fel csak néha. Nagyon jókat beszélgettem velük és volt időm megismerni őket és a családjukat is. Sophie sokat mesélt Max kicsi koráról és arról hogyan kezdett el versenyezni, míg Vic inkább a tini koráról és a kisebb botrányairól mesélt néhány dolgot. Nem telt el úgy nap, hogy a holland fiú nem írt vagy hívott és akkor is egész jól elbeszélgettünk, de szegénynek mindig mennie kellett. Tegnap azaz szombaton Vic áthozta a két pici fiát is így négyesben ültünk le aznap megnézni a szabadedzést és az időmérőt is, ameddig Sophie vásárolni volt. Vasárnap reggel kicsit fáradtan ébredtem mivel a kicsik nagyon elemükben voltak és egész este mocorogtak össze-vissza. Első dolgom volt lesétálni a konyhába és megnézni ki az aki már fent van. Szerencsére Sophie már a pultnál ül és a reggeli kávéját iszogatta.

-Jó reggelt!-köszöntem halkan.

-Jó reggelt drágám. Minden rendben?-kérdezte rám emelve tekintetét.

-Persze, csak a kicsik nagyon sokat mocorogtak éjjel.-mondtam és helyet foglaltam mellette.

-Vic elment sétálni a kicsikkel és mondtam neki, hogy ugorjon be egy pékségbe pár sütiért, ha az jó lesz neked reggelire.-mondta az üres csészéjét a mosogatóba helyezte.

-Jó lesz.-mondtam bólogatva.

Ezután elkészítettem magamnak egy teát és helyet foglaltam a teraszon egy pokróc társaságában. Néztem ahogy a hullámok a part szélén eltűnnek, a sétáló párokat, játszó gyerekeket és hallgattam a madarak csicsergését. Minden olyan nyugodt és szép volt, mint egy álomban, szinte megállt az idő körülöttem. Ezeket a pillanatokat szerettem igazán. Nem tudom meddig ülhettem ott, de arra lettem figyelmes, hogy egy szőke hajú kisfiú néz fel rám.

-Szia Lulu!-vettem fel az ölembe az apró fiút.

-Roro!-ölelt meg óvatosan.

-Milyen volt a séta anyával?-kérdeztem haját birizgálva.

-Jó volt, kaptam egy kakaós csigát is amit útközben megettem.-mondta büszkén mosolyogva.

-Azt látom tiszta csoki a pofid.-mondtam nevetve és elkezdtem törölgetni a kis arcát.

-Max bácsi ma fog versenyezni?-kérdezi csillogó szemekkel.

-Igen kincsem, az fogjuk nézni, ha addig nem kell aludni menned.-mondtam mosolyogva.

-Ha nézhetem akkor inkább nem is alszok!-mondta elszántam majd berohant a konyhába.

-Illik hozzád az anyuka szerep.-mutatta felém Vic a telefonját ahol egy kép volt rólam miközben Lulu az ölemben ül és beszélgetünk.

-Én is ezt érzem.-mosolyodtam el.-Csodálatosak a fiúk.-néztem fel a lányra.

-Azt csak hiszed, olyan kis rosszak néha, hogy ketten sem bírunk el velük.-mondta nevetve majd helyet foglalt mellette.

Sokáig beszélgettünk mindenféle értelmetlen dologról. Szóba került persze a munka, fiatal kori történetek, Pierre és az én kapcsolatom kezdete egészen az utolsó vacsoráig. Szinte minden. Beszélgetésünket a telefonom rezgése zavarta meg.

-Szia Max.-hangosítottam ki, hogy testvére is hallja.

-Szia Rose! Jól áll az anyuka szerep.-mondta és gondoltam mosolyog közben.

-Azt ne mond, hogy Vic elküldte a képet.-néztem az említettre.

-De elküldte és nagyon aranyosak vagytok azon a fotón.-mondta nevetve.

-Hát köszönjük.-mondtam nevetve.

-Egyébként minden rendben van?-kérdezte komolyabb hanggal.

-Igen, a kicsik egész este mozgolódtak, de azok kívül minden a legnagyobb rendben. Veled minden rendben?-kérdeztem izgatottan.

-Szerencsére igen, jó a pálya és az esélyeim is jók egy győzelemre.-mondta elégedetten.

-Azért ne szállj el.-mondta testvére unottan.

-Vic is ott van?-kérdezte értetlenül.

-Persze, hogy itt van. Máskülönben, hogy került volna Luka az ölembe?-kérdeztem nevetve.

-Jó arra nem gondoltam.-húzta el a száját.-Viszont most rohannom kell, de a futam után még beszélünk. Vigyázzatok magatokra!-mondta búcsúzásképp.

-Te is vigyázz magadra és ügyes legyél!-mondtuk testvérével majd bontottam a vonalat.

Estig különösebb dolgokat nem is csináltunk. Megnéztünk pár filmet, főztünk és beszélgettünk. Ebéd után a kicsik elmentek aludni így a lányokkal a teraszon beszélgettünk míg ők egy-egy kávét ittak én maradtam a kis teámnál. Sikerült annyira elbeszélgetnünk az időt, hogy délután pontban fél 7kor ültünk le a Tv, hogy elkezdjük nézni a futamot. Nagyon hosszúra sikeredett a futam, mivel a 20 versenyzőből csak 13 ért célba. Max és Charles között hatalmas volt a csata az egész verseny alatt, de végül Max jött ki győztesként aminek mindannyian nagyon örültünk hiszen értékes pontokat nyert megint. Ígéretéhez híven fel is hívott mielőtt elaludtam volna. Látszott a szemében az a csillogás ami a sikeres versenyek után látható, emellett hatalmas mosollyal az arcán mesélt el minden apróságot az ő szemszögéből. A rajtot, az előzéseket, kerékcseréket és azt mikor meglátta maga előtt a kockás zászlót is. Egyszerűen öröm volt hallgatni, olyan volt, mint egy kisgyerek aki a legmenőbb ajándékot kapta karácsonyra. Ezután mosolyogva aludtam el azzal a gondolattal, hogy kezdem megszeretni ezt a csodálatos holland fiút.