Eső után szivárvány

Part 10

Reggel 8 órakor megszólalt az ébresztőm, amit nyöszörögve ki is nyomtam. Utána még pár percet szenvedtem, de végül felkeltem és az első utam a konyhába vezetett, azon belül is a kávéfőzőhöz. Ha nem lenne ez a kis gép akkor soha nem kelnék fel. Miután elkészültem vele kisétáltam a teraszra, ahova oda sütött a reggeli napfény. Gyorsan átpörgettem az oldalakat és az értesítéseket, mire végeztem a kávém is elfogyott. Vissza vittem a bögrét a konyhába, majd a fürdő fele vettem az irányt, ahol rendbe szedtem magam a mai napra és hallottam, hogy csukódott az ajtó.

-Jó reggelt drágám.-mosolygott rám Anya.

-Jó reggelt Anya.-öleltem meg.

-Ezt találtam az ajtó előtt!-nyújtott át egy csomagot.

-Mi van benne?-kérdezte mikor a hűtőhöz lépett.

-Nem tudom. Mindjárt kiderül.-ezzel a lendülettel ki is bontottam.

Először egy levelet találtam, majd mellé két belépőt. A végén viszont egy ugyanolyan szál rózsát találtam, mint amilyet tegnap kaptam Pierre-től. Remélem nem az amire gondolok. Reménykedtem.

-Mit kaptál?-jött mögém a már kész kávéjával.

-Kaptunk két jegyet a Forma 1 hétvégére, egy szál rózsát és egy levelet.-mondtam a levelet méregetve.

-Olvasd fel azt a levet.-ültetett le Anya.

Kedves Rose!
Tudom, hogy nem fogadnád el, de ragaszkodom hozzá, hogy a hétvégét a mi csapatunk boxából nézitek. Ott van a borítékban a két jegy is és egy szál rózsa, hogy az emlékek frissek maradjanak az estéről. Remélem eljöttök szurkolni. 10 körül már ott leszek szóval, ha úgy van jöhettek akkorra is.
Csók PG.

-Ó szóval Pierre Gasly ennyire kedvel!-mosolygott rám Anya.

-Én is őt, de nagyon.-nevettem és vízbe tettem a rózsát.

-Akkor miért nem mondod el neki, hogy is érzel?-vágott a közepébe.

-Mert még frissek az élmények. Nem telt még el 24 óra sem azóta.-érveltem.

-Jólvan. Ahogy gondolod, de menj készülődni már fél 10 van.-szólt rám.

Ezután felrohantam a szobámba, ahol össze szedtem a fontosabb dolgokat és még egyszer a tükröm fele fordultam, ahol megigazítottam a sminkem. Ezzel a lendülettel rohantam is le felvenni a cipőm. Anya már a kanapén ült és idegesen a telefonját nyomkodta, de mire oda értem a táskájába el is rakta azt.

-Minden oké Anya?-aggódtam érte.

-Persze. Mehetünk?-erőltetett egy mosolyt magára.

Mikor kiléptünk az utcára megcsapott az a tipikus meleg levegő. Mit is vártam Monacoban. Még jó, hogy egy fehér lenge ruhát vettem fel, áldom érte az eget is. 20 perc utazás után, már a parkolóban sétáltunk a bejárathoz, ahol egy ismerős várt minket.

-Szia Pierre.-öleltem meg.

-Szia Rose.-nyomott egy puszit a fejemre.

-Oh szóval te vagy az a bizonyos fiú aki elcsavarta a lányom fejét!-nevetett fel Anya.

-Ezek szerint igen. Pierre Gasly! Nagyon örvendek hölgyem!-nyújtotta a kezét.

-Inaya Margaux Dubois és tegezz nyugodtan.-nagy meglepetésemre megölelte a fiút, aki kicsit zavarban volt.

-Gyertek körbe vezetlek titeket. Van még pár szabad órám kezdésig.-mosolygott és átkarolta a vállam.

Lassan már 1 órája sétálgattunk a paddockban. Pierre csillogó szemekkel mesélt el minden apró részletet. Olyan volt, mintha valami nevezetességet néztünk volna meg egy helyes idegenvezetővel karöltve. Mikor is szembe jött velünk egy magas, barna hajú fiú, aki épp az anyukájával veszekedett valamin.

-Inaya! Te vagy az?-kérdezte döbbenve az ismeretlen nő.

-Pascale? Te mit keresel itt?-vonta csontropogtató ölelésbe.

-Tudod Charles a fiam is versenyző lett.-mesélte boldogan.

-Na hát! Nem is tudtam, hogy ilyen kicsi a világ.-nevettek fel.

-Jaj Rose! Mekkorát nőttél mióta nem láttalak!-ölel meg engem is.

-Szia Pascale! Az idő múlásával egyre szebb vagy!-mosolyogtam rá.

-Na persze. Charles nézd ki van itt!-szólt fiának.

-Szia Rose!-mosolygott le rám.

-Szia Charles.-intettem neki.

- Képzeljétek, mikor még kicsik voltatok akkor sokat játszottatok együtt. Én és Inaya legjobb barátnők voltunk a suliban, aztán megmaradt ez a jó kapcsolatunk egy darabig. Szinte testvérek voltatok!-emlékezett vissza Pascale és egy könnycsepp folyt le arcán.

-Anya minden rendben?-lépett mellé Charles.

-Persze, csak olyan mintha ez csak tegnap lett volna.-törölte meg arcát.

-Viszont mi elmegyünk kávézni. Addig vigyázzatok Rose-ra!-szólt rájuk Anya.

-Rendben!-válaszolták egyszerre.

Már egy ideje sétálgattunk, mikor elfáradtunk leültünk egy padra beszélgetni.

-Szóval azt mondjátok, hogy kicsi korotokban szinte mindig együtt voltatok, de nem emlékeztek rá?-ráncolta homlokát a francia fiú.

-Pontosan Pierre. Ezek kb. 20 éves emlékek.-forgattam meg a szemem, miután huszadjára is el kellett neki magyarázni.

-Ilyenkor én hol voltam?-vágta hátba szegény Charles-t.

-Haver te olyankor még Anthoine mellett gokártoztál.-világosította fel.

-Jaa tényleg el is felejtettem.-csapta homlokon magát.

Ezután még beszélgettünk, de a fiúknak készülődni kellett, így én helyet foglaltam az AlphaTauri boxában. Lassan 20 perce ülhettem ott, mikor Pierre jelent meg előttem már az overáljában, sisakjával a kezében.

-Vigyázz magadra!-suttogtam fülébe.

-Én mindig.-kacsintott és már ment volna az autóhoz, de a csuklójánál magam felé fordítottam és szorosan megöleltem.

-Komolyan mondom!-néztem fel kék íriszeibe.

-Én is!-mosolygott rám szemembe nézve.

Mielőtt elengedtem volna egy csókot lehelltem ajkaira. Mire meglepődött, de egyből viszonozta azt, majd szóltak, hogy idő van és már gurult is ki a pályára. 2 órával később boldogan szállt ki az autóból. Igaz 6. lett, de ennek is örülni kell. Levette a sisakját és a maszkot, majd felém igyekezett. Felkapott és megpördült velem.

-Büszke vagyok rád és ő is az lenne! Megcsináltad!-öleltem szorosabban.

-Megcsináltuk!-javított ki mire furán néztem.

-Mármint te és a csapat?-kérdeztem, mert nem voltam benne biztos.

-Ők is, de nem. Te és Én vagyis Mi! Neked köszönhetem, hogy ilyen formában vagyok!-tett le a földre.

-Inkább a csapat.-húztam el a számat.

-Mi csináltuk meg!-kezét derekamon pihentette míg másikkal az arcomat simogatta.

-Köszönöm!-pirultam el.

-Mégis mit?-mosolyodott el kisfiúsan.

-Azt, hogy itt vagy!-csúszott ki a számon, mire válaszul megcsókolt.

Milyen fura szó az, hogy Mi. Eddig mindig csak Én voltam, soha nem volt olyan társam akinél ezt éreztem volna, mint most Pierre-nél. Igaz, hogy nem tudom mi ez a dolog közöttünk, de nem is akarom egyenlőre. Tudtam, hogy valami történni fog, de úgy voltam vele, hogy most boldog vagyok a többi nem érdekel. Utólag milyen kis naiv voltam, legszívesebben kinevettem volna magam akkor, abban a pillanatban.