Eső után szivárvány

Part 11

Pár hét elteltével, a Pierrel való kapcsolatom, csak szorosabb lett. Rengeteg mindent megtudtunk egymásról. Jó volt nézni ahogy csillogó szemekkel meséli az első gokartos versenyét, egészen a 2020.ban aratott Monzai győzelemig. Mesélt egy bizonyos Anthoine nevű fiúról is, akinek ismerős volt a neve, de nem tudtam honnan. Ezért nem törődtem vele annyira. Rengeteg meséltem a fiúnak Anyukámról, a munkámról és a családomról is, egy-két dolgot nem említettem. Azokat majd a későbbiekben elárulom neki, ha úgy alakul a kapcsolatunk. Most Augusztus 23.-a van és úton vagyunk Németországba a következő verseny miatt. Charles, George, Daniel és Lando is velünk jött. Szinte tapintani lehetett a feszültséget, főleg Pierre és Charles körül. Tudtam, hogy nekik ez a hétvége nem átlagos. Itt vesztették el egykori barátjukat, Anthoine Hubertet. Mindenkit megrázott az a baleset, még engem is. Pedig én, csak utólag néztem róla videókat és cikkeket olvastam. Találtam pár fotót is és egyre ismerősebb volt a fiú arcának vonásai, de nem jöttem rá honnan. Mikor leszálltunk Pierre összekulcsolta ujjainkat és úgy haladtunk a minket váró autóhoz. Röpke 20 perc után már a hotelben várakoztunk, hogy megkapjuk a kulcsainkat.

-Hölgyem, itt a kulcsa.-nyújt felém egy kártyát barátom.

-Nem egy szobában leszünk?-kérdeztem csalódottan.

-Dehogynem, csak meg akartalak viccelni.-mosolyodott el.

-Haha nagyon vicces.-szemforgatva indultam el a lift fele, majd a szobánkba.

Hatalmas és világos volt, nem mondanám, hogy otthonias volt a hangulat. Mivel minden héten más-más országban és hotelben töltünk pár napot, így megszokottan kipakoltam és lefürödtem, majd Pierre is így tett. Addig én elkezdtem olvasni egy könyvet és miközben vártam a fiút elaludtam.

-Te teljesen hülyének nézel?!-ordított rám.

-Igen Pierre! Teljesen! Hogy voltál képes ott hagyni? Szükségem volt rád!-kiabáltam már én is.

-Tudod mit? Jobban jártam volna, ha el sem megyek arra a kibaszott fotózásra, akkor ez az egész meg sem történik!-mutogatott rám.

-Pierre, csak beszélgettünk! Ne képzelj többet a dolgokba!-éreztem ahogy egy könnycsepp gördül le az arcomon.

-Chh, persze te és a beszélgetéseid. Tudod mit, ha ennyire őszinték vagyunk egymással. Tudd, hogy megcsaltalak nem is egyszer és most Kate az én gyerekemet várja aminek örülök!-vágta fejemhez a szavakat.

-Ezt már megbeszéltük! Tudod nagyon jól, hogy nem tudok teherbe esni!-ordítottam sírva.

-Tudom az istenért!-vágott földhöz egy poharat.

-Akkor mit akarsz még? Feladtam miattad a munkám, a családomat és az életemet is. Mióta együtt vagyunk tudod hányszor vetéltem el, tudod te azt?-kérdeztem halkan.

-Hmm kitalálom. Egyszer?-kérdezte gúnyosan.

-Hatszor Pierre! Hatszor! Tudod te, hogy az mennyi?-indultam a hálószobába.

-Én mindig itt voltam veled, de nem kérted a segítségem bármennyire is próbálkoztam!-jött utánam.

-Most már nem kell ezen aggódnod. Legyél boldog a születendő gyerekeddel és az anyjával!-pakoltam bőröndömbe.

-Megint elmész? Így nem fogsz megoldani semmit se.-hallottam a gúnyt a hangjában.

-Most látsz engem utoljára az életedben!-léptem el mellette és rohantam le a lépcsőn Őt ott hagyva.

Ezután zihálva felriadtam és rájöttem, hogy csak egy álom volt. Pierre békésen aludt mellettem, így őt nem felkeltve osontam ki a fürdőbe. A tükörbe nézve egy teljesen más ember nézett vissza rám. Szemeim duzzadtak és pirosak voltak a sírás miatt. Gyorsan megmostam az arcom és rendbe szedtem magam, mivel nem tudtam aludni, fogtam egy pokrócot és kiültem a teraszra. Onnan csodáltam a tájat, este révén szinte senki sincs kint max egy-két autó, de ennyi. Nem tudom meddig gondolkodtam, de arra lettem figyelmes, hogy két kéz csúszik vállaimra.