Eső után szivárvány

Part 31

3 nappal később már ki is engedtek, így az ideiglenes otthonom kényelméből figyelhettem a szabadedzéseket és az időmérőt is. Azóta Victoria mindig mellettem van és segít a kicsiknél is. Max a lelkemre kötötte, hogy itthon maradok és még a pálya közelébe sem megyek. Nos nem tudja, de a vasárnapi versenyre ki fogok menni, ha tetszik neki, ha nem. Igaz nagyon-nagyon fáradt voltam, de szurkolni szerettem volna neki testközelből és nem csak a tévéből nézni. Ezért alakult úgy, hogy vasárnap reggel miután Max elhagyta a házat készülődni kezdtünk. Egy egyszerű sötétkék kosztüm szettet vettem fel egy fehér szandállal. Az ikrek szerencsére egészen kis csendesek és ez remélem ma is így lesz, de azért a táskámban megtalálható volt mindenféle játék, hogy véletlenül se unatkozzanak.

-Esküszöm úgy nézel ki mintha nem 5 napja hoztál volna világra két kis csodát.-csodálkozott Vic az ajtóban állva.

-Csak azért mondod ezt, mert nem feszül rajtam a ruha.-nevettem fel.-Egyébként indulhatunk?-szedtem össze a maradék cuccaimat.

-Persze, addig beültetem a kicsiket a babakocsiba.-nos igen Maxnak sikerült összeraknia valamit életében először.

-Izgulsz?-kérdezte már a pája fele sétálva.

-Egyáltalán nem, így legalább találkoznak az apjukkal is a picik.-halkultam el a végén.

-Nem lesz semmi baj sem. Nem fogom Pierre oldalát, de ideje lesz tudnia, hogy már meg is születtek a kicsik.-mondta bólogatva.

-Tudom, de kíváncsi leszek az arckifejezésére mikor belépünk a kapun.-mondtam elgondolkodva.

Nagyjából 10 perc séta után meg is érkeztünk a helyszínre és már most rengeteg volt az ember. Rengeteg híresség és ismert ember is eljött ahogy láttam. Szerencsére a fotósok velük voltak elfoglalva és nem az újonnan érkező négyesünkkel. Victoria a kicsikkel sétált ameddig én megkerestem a Red Bull garázsát, ám valaki a nevemet kiabálta a hátam mögött.

-Szia.-ért mellém lihegve.

-Szia, minek köszönhetem, hogy utánam futottál?-kérdeztem unottan.

-Csak meg akartam kérdezni, hogy vagy.-mondta tarkóját vakargatva.

-Minden rendben van...-mondtam szűkszavúan és folytattam volna, ha nem jelenik meg mellettem Vic a kicsikkel.

-Bocsánat a zavarásért, de kezdenek ébredezni.-mondta Vic kicsit kínosan.

-Semmi gond jó is, hogy jöttél. Pierre ők itt az ikreink.-mondtam az utolsó kicsit megnyomva.

-Meg is születtek?-nézett rám csillogó szemekkel.

-Igen, 24.-én hajnalban. Ő itt Victoria Manon Dubois és Anthoine Jules Dubois.-néztem a kicsikre mosolyogva.

-Megfoghatom őket?-nézett rám óvatosan.

-Persze.-bólintottam és óvatosan kivettem a fiúnkat és áthelyeztem az ő hatalmas kezeibe.

-Hát szia Jules!-adott egy apró puszit a homlokára ameddig én a lányomat ringattam.-Charles tudja, hogy megszületett a keresztfia?-kérdezte felém fordulva.

-Még nem, csak a család tudja, de ahogy látom már itt is van az emlegetett személy.-mutattam a piros ruhás közeledő alakra.

-Istenem, de picik vagytok!-kezdett el örömében ugrálni.-Na Gasly add csak ide a keresztfiamat.-ezzel ki is vette a kezéből és elindult valamerre.

-Charles mégis hova viszed a fiamat?-kiabáltam utána.

-Megmutatom neki az autót aztán Carlost is.-mondta hátra sem fordulva.