Eső után szivárvány

Part 9

2021. Május 19.

Miután elmondtam a fiúknak, hogy kinek mi lesz a feladata, feljöttem a szobámba és készülődni kezdtem. Fél óra elteltével a tükör előtt állok és tetőtől-talpig végignézek magamon. Nagyon boldog voltam amiatt, hogy újra láthatom és hallhatom a hangját, de közben ideges is, mert mi van, ha valamit elrontok és megint 3 hónapig nem látom. Azt már nem bírnám ki, az elmúlt hónapokban is gondoltam rá. Főleg mikor épp a repülőn ülök a felhők felett. Ebből a szempontból nem is szeretek repülni, mert egy hosszabb úton elkezdenek cikázni a jobbnál-jobb gondolatok és a végére már megőrülök tőlük. Hirtelen egy kopogás szakítja félbe a gondolataimat.

-Pierre! Kész vagy már?-kérdezte Charles az ajtó másik oldaláról.

-1 perc és megyek!-felkaptam a telefonom és a szobakádtyát, majd léptem is ki az ajtón.

-Azta Haver! Nem bízod a véletlenre.-nézett végig rajtam egy elégedett mosoly kíséretében.

-Hát nem, nagyon rég nem láttam már és izgulok. Biztos jó ötlet ez?-kérdeztem és már a liftben álltunk.

-Persze. Figyelj, ha 3 hónap után beszélt veled és elfogadta a meghívásod akkor valamit csak érez még irántad.-veregetett hátba miközben elindultunk az autó fele.

-Igazad van.-mondtam egyszerűen és elindultam a fekete Hondához, míg Charles a Ferrarihoz sétált, ami az enyém mellett állt.

-Van még fél órád oda érni. Megyek veled egy ideig, de mielőtt oda érnél lefordulok és megnézem, hogy állnak a fiúk.-küldött felém egy mosolyt és beszállt az autóba.

Egész úton ideges voltam. Megpróbáltam zenét hallgatni, de az se segített. Így gondolkodni kezdtem megint. Remélem a fiúk nem rontanak el semmit, mert ha mégis akkor megfolytom őket egyesével. Átgondoltam újra mindent magam, mire arra lettem figyelmes, hogy Charles jelzett, majd lekanyarodott. Innentől tudtam, hogy nincs visszaút ezt már végigcsinálom. Nem sokkal később megérkeztem a lányért. Kiszálltam és az ajtóhoz sétáltam, majd megnyomtam a csengőt és kicsit hátrébb álltam. Pár perccel később egy gyönyörű nő lépett ki azon az ajtón. Sötétkék ruhája finoman kiemelte az alakját, olyan volt mintha ráöntötték volna. Szőke haja göndör fürtökben omlott a vállára és arcát leheletnyi smink díszítette. Mosolya és vonásai semmit se változtak, csak szebb és érettebb lett. Hirtelen meg sem tudtam szólalni.

-Szia Rose!-milyen jó volt újra kimondani a gyönyörű nevét és látni ahogy elpirul.

-Szia Pierre.-ölelt meg hirtelen.

-Azta! Meg sem tudok szólalni. Gyönyörű vagy. Mármint eddig is az voltál, de most méggyönyörűbb vagy.-hebegtem össze-vissza.

-Ohh köszönöm.-harapott alsó ajkába és elpirult megint.

-Indulhatunk?-kérdeztem és arrébb álltam egy picit.

-Persze, mehetünk.-felkapta táskáját és mosolyogva indultunk az autóhoz.

Kinyitottam neki az ajtót és meglátta, hogy egy csokor sárga rózsa van az ülésen. Először meglepődött, de nagyon örült neki és annak is, hogy megjegyeztem a kedvenc virágát. Egész úton szinte beszélgettünk amíg meg nem érkeztünk.

Rose

Mikor megérkeztünk Pierre kinyitotta nekem az ajtót és segített kiszállni. Nem tudtam hol vagyunk, de gondoltam magamban, hogy csak nem adja el a szerveimet, de nem így lett. Mikor felértünk a dombra egész Monacot be lehetett látni, minden ki volt világítva és egyszerűen gyönyörű volt. Kicsit elkalandoztam, de utána egyből a fiú fele fordultam akinek a kezében egy fekete kendő volt.