Tik, katt, ecsetvonás | ✔

2. Fejezet: Geréb, Gergő, G

Mire elértük a főutat, már nem is remegtem. A friss levegő és a kevesebb ember rengeteget segített, de Lucy jelenlétét egyik sem múlhatta felül. Négy éves korunk óta mindenben mellettem állt; amikor szorongtam az ovi első napján, amikor elkezdődtek a tikjeim, amikor megkaptam a diagnózist, amikor alsóban szórakoztak velem a nagyobbak, még akkor is, amikor el akartam lökni magamtól, nehogy őt is kikezdjék a többiek, amiért velem barátkozik. Sosem hagyott magamra, és én sosem tudtam, hogyan hálálhatnám meg neki, amit értem tett az utóbbi tizennyolc évben.

Ekkor is addig beszéltetett mindenféléről, mígnem sikerült nagyjából kivernem a fejemből a HÉV utat és Gittát. Még akkor sem kezdtem el idegeskedni, amikor beléptünk a tömött KFC-be. Lucy lehetett szinte az egyetlen ember az életemben, aki tudta, hogyan érheti el a nyugalmamat, és hogy tarthatja fenn huzamosabb ideig. Talán az évek alatt megtanulta, talán magától tudta; nekem csak az számított, hogy nála jobb barátot kívánni sem tudtam volna.

A fűszeres panír illata összeugrasztotta a gyomromat, beindította a nyáltermelést a számban, és már alig vártam, hogy leülhessek valahova egy vödörnyi csirkeszárnnyal, aztán az asztali etikettet elfelejtve a lehető leggusztustalabb módon megvacsorázzak a legjobb barátom társaságában. Szárnyat úgysem lehet kulturáltan enni.

- Egyébként mikor lesz az esküvő? - fordult hozzám Lucy, miután beálltunk a sorba.

- Május négy.

- Most kajak? - nevette el magát.

- Kolos mesélt a dekorációról - mosolyodtam el én is. - Úgy tervezik, hogy kis fénykard alakú ledlámpákat fognak kirakni, kékre színezett tejturmixot fognak adni a vendégeknek, a torta egy "életnagyságú" ewok lesz, és minden asztal közepére raknak majd pár jawa figurát, amiknek világítani fog a szeme.

- És a menyasszony belement ebbe?

- Mindketten imádják, úgyhogy igen. Ha nekem valaha lesz esküvőm, az Potteres lesz.

- És ha egy pasi mellett kötsz ki?

- Akkor meg minden szülinapomra cikesz alakú tortát kérek, évfordulókon meg Harry Potter maratont tartunk.

- Imádom! - Harsányan felnevetett, mire páran felénk fordultak.

A hirtelen figyelemtől kezdtem kényelmetlenül érezni magam, egy késztetés piszkálta az elmémet, hogy többször elismételjem Lucy felkiáltását. Ám hiába bizsergett kibírhatatlanul a torkom, mindent elkövettem, hogy elnyomjam az ingert.

- Jól vagy? - fogta meg a karomat finoman Lucy.

- Semmi bajom.

- Bojta, inkább menjünk haza! Inkább pizzát ennék.

Tudtam, miért mondja, ahogy azt is, mit nem akart kimondani. Pont úgy néztem körbe, mintha azt keresném, ki láthatta a szenvedésemet. Lucy már megtanulta felismerni ezt a reflexemet, ám sosem akarta emlegetni, mert tudta, ha felhívja a figyelmem a problémára, azzal csak rosszabbá teheti a helyzetet. Csak azt nem tudja, hogy erre én már rég rájöttem.

- Már úgyis itt vagyunk. - Igyekeztem úgy mosolyogni, mintha minden rendben lenne, Lucy keze azonban megfeszült a karomon, mint aki arra készül, hogy bármikor ki tudjon rángatni az étteremből. - A qurrito kábé olyan, mint egy fordított pizza. Az jó lesz neked?

- Bojta...

A telefonom megrezdült a zsebemben, Lucy aggodalma miatt viszont meg sem mertem próbálni, hogy elfojtsam a torkomat piszkáló érzést. Egyetlen rövid füttyentés hagyta el a számat, miközben a jobb zsebemből előhalásztam a készüléket, majd magam elé emeltem, hogy az arcfelismerő feloldja a képernyőt.