Tik, katt, ecsetvonás | ✔

29. fejezet: Mindennél jobban szeretlek (18+)

Még sosem éreztem ilyen jól magam. Hajnali háromig maradtam a bálteremben. Minden sütit megkóstoltam, beszélgettem, táncoltam, még a viccelődésbe is beszálltam, amikor Anti kitalálta, hogy játsszunk menyasszonyrablósat. Lizi sikítozva nevetett, amikor Anti, Gergő, Gábor és én felkaptuk, majd kivittük a bálterem ajtajába, és csak akkor engedtük vissza, amikor Kolosnak sikerült legalább öt, vele kapcsolatos kérdésre helyesen válaszolnia. Ráadásul Anti előtte direkt összeszedte a legszívatósabb kérdéseket Lizitől, hogy egy kicsit megizzaszthassa a legjobb barátját, Kolos viszont egész szépen helytállt. Talán gyanúsan jól, elvégre még azt is meg tudta mondani, milyen fehérneműt viselt Lizi a menyasszonyi ruha alatt. Kezdtem rájönni, mi lehetett az oka annak, hogy tizenegy körül fél órára mindketten eltűntek, aztán kipirult arccal jelentek meg újra.

Gergő folyamatosan mosolygott, amíg felmentünk a lifttel. Még mindig a Kasza Tibi számot dúdolta, és amikor kiléptünk a folyosóra, halkan énekelni kezdett, miközben magához húzott. A szobánkig végigtáncoltuk az utat, én pedig igyekeztem nem túl hangosan nevetni, hogy aztán felébresszem a már aludni tért, kisgyerekes családokat.

– Most, hogy itt van a perc, hogyha engem ölelsz, már elhiszem. Hozhat bármit a sors, hiszen épp most küldött el nekem.

– Mi bújt beléd? – Nevetve állítottam meg a szoba előtt, mielőtt a nagy táncolás közben rossz helyre akart volna bevinni.

– Nem tudom, mire gondolsz. – A vállát vonogatva jött utánam, miután kinyitottam az ajtót, de még annyi időre sem tudta abbahagyni a pattogást, amíg újra elfordítottam a zárban a kulcsot.

– Még Gábor is úgy nézett rád, mintha eszedet vesztetted volna, tudod?

– Csak boldog vagyok. – Továbbra is mosolyogva a két keze közé fogta az arcomat, majd egy hosszú, gyengéd csókkal támasztotta alá a szavait. – Életemben először teljesen őszintén boldog.

– És az utóbbi öt hónapban nem voltál teljesen az, mert... – Várakozva néztem a szemébe, de legbelül már tudtam is a választ.

– Mostanra sikerült felfognom, hogy tényleg itt vagy. És már nem félek, hogy bármikor köddé válhatsz.

– Nem is tervezek.

Vízzöld szeme csak úgy ragyogott, ahogy ismét közelebb hajolt hozzám. Ajkai olyan puhán érintették az enyémeket, akár szilveszterkor, amikor mindez valósággá vált számomra. Az én esetemben már akkor eloszlott a bizonytalanság köde. Többé nem féltem, hogy Gergő csak úgy elillan, mert megunja, hogy hiába vár rám. Azóta már csak az foglalkoztatott, hogy a lehető legtöbb időt elfeledtessem vele, amíg a hülye, bizonytalan szívemre kellett várnia. Csak boldognak akartam látni őt, hogy átérezhesse azt, amit ő is tett velem.

Át akartam ölelni. Szorosan, hogy ő se engedjen el soha. A kezemet már a mellkasára csúsztattam, ám mielőtt továbbmehettem volna a vállához, hirtelen megéreztem valamit. A mellénye felső zsebéből valami szúrós, vékony dolog, talán egy műanyag csomagolás sarka lógott ki. A kíváncsiságom győzött; hirtelen odanéztem, majd kivettem a tárgyat Gergő zsebéből.

– Ejnye, mi ez?

– Ho-hogy került az oda? – dörzsölte meg a tarkóját, mint aki nem is tudja, mi történik. Arcára azonban egyre mélyebb pír költözött, minél tovább néztem.

– Nem te raktad el?

– Nem hiszem.

– Akkor csak úgy bemászott a zsebedbe? – Már alig bírtam visszatartani a nevetésem, miközben Gergő olyan görcsösen igyekezett minden mást nézni, csak az ujjaim közt tartott óvszert nem, hogy szinte elkezdte kitekerni a saját nyakát.