Tik, katt, ecsetvonás | ✔

18. fejezet: Peti, nyelvbotlás, exek

Nem tudtam, mi történt velem abban a szekrényben. Azt sem értettem, Gábor és Kitti miért hagytak minket kettesben, amikor azért jöttek be, hogy kiszedjenek onnan. A csókunk egyre fűtöttebbé vált, ahogy teltek a másodpercek, Gergő keze időnként olyan helyekre vándorolt, ahová talán nem lett volna jó ötlet hagynom neki, miközben mások is tartózkodtak a lakásban. Komolyan véve semmi olyat nem csináltunk, ami közben kínos lett volna, ha valaki ránk nyit, mégis furcsán éreztem magam tőle. Amikor az ujjai a kardigánom aljához értek, még meg is kérdezte, csinálhat-e ilyet, én pedig rábólintottam. Akartam, hogy megtegye, mert élveztem minden pillanatát. Jóleső bizsergés futott végig a gerincemen, ahogy Gergő keze a meztelen bőrömhöz ért, egyre feljebb simogatta az oldalamat.

A bűntudat csupán akkor ért utol, amikor hazaértem tőlük. Akkor ismét leírtam mindent Castlelake-nek, választ azonban ezúttal sem kaptam. Egy héten keresztül vártam, minden napomat részletesen leírtam neki, hátha egyszer visszaír, ám miután péntek estére sem érkezett semmi, eldöntöttnek éreztem a dolgot. Meg kellett próbálnom továbblépni, mert nagyon úgy tűnt, Castlelake döntött, és nem mellettem.

Próbáltam minden másra gondolni, mint rá, és a többiek igazából nagyon sokat segítettek. Csillag majdnem minden délután felhívott, mesélt az első alkalmáról a pszichiáterrel, és arról is, milyen új ruhákat kapott anyától, amikben végre jól érezte magát otthon. Gábor egész héten szóval tartott az órák között, Geréb minden ebédnél körém gyűjtötte a többieket, Gergő pedig délutánonként eljött velem fotózni a Duna partra. Utóbbit mindennél jobban élveztem, esténként már fájtak a hasizmaim, annyit nevettünk, és hiába viselkedtünk akkor inkább barátokként, számomra mégis mindennél többet jelentett, hogy ennyivel jobbá tette a napjaimat. A fiúk még Gittát is távol tartották tőlem az egyetemen, vagy csak elintézték, hogy ne ülhessen mellém ebédnél, pedig azért nagyon tepert.

Mindjük közül azonban Lucy ápolta a legjobban a lelkemet. Vasárnap este mindent elmeséltem neki, ami G-vel és Gergővel kapcsolatban történt velem, ő pedig legnagyobb meglepetésemre nem leszidott érte, hanem azóta is minden este azt kérdezgette, mi jót csináltam aznap Gergővel, és mégis mikor tervezek hivatalosan összejönni vele, ha már ennyire egy párként viselkedünk. Teljesen ráfüggött az ötletre, hogy együtt lásson engem Gergővel, ezúttal azonban semmi olyasmit nem éreztem a rajongása mögött, mint amikor Castlelake-kel akart összehozni. Ekkor csak őszintén örült neki, hogy boldognak láthat, és szerette volna, ha így is maradok.

Szombaton éppen csak befejeztem Oszkár fotóinak a szerkesztését, amikor valaki kopogott a lakásunk ajtaján. Értetlenül mentem oda, hogy kinyissam, és legnagyobb meglepetésemre a teljesen beöltözött Antival találtam szemben magam, és a vastag overálba bújtatott Petivel.

− Ráérsz? – A bátyám lihegett, és ahogy többször hátrakapta a tekintetét, egyből sejtettem, sietni akar.

− Persze, de miért...

− Lídi szül. – A kezembe nyomta a fiát, majd ledobott mellém egy táskát. − Vigyázz Petire! Majd jövök érte. – Kapkodva lefutott a lépcsőn, út közben majdnem pofára is esett, amikor leért a félemeletre.

− Pápá, apa! – integetett utána Peti.

Végre sikerült kirázódnom a sokkból. Bevittem Petit a nappaliba, majd kihámoztam őt a Mancs őrjáratos overálból. Nem igazán tudtam, mihez is kezdhetnék vele, eddig ugyanis egyszer sem kellett kettesben maradnom a keresztfiammal. Vigyáztam már rá, ám akkor Lucy is besegített, aki pont ma ment el megint Gerébbel valahova. Peti kíváncsian forgolódott a kanapén ülve. Még sosem járt ebben a lakásban, és pont emiatt semmim nem akadt, amivel leköthettem volna, a tévé elé viszont nem akartam leültetni. Lehetőségek híján elkezdtem átnézni a táskát, amit Anti itthagyott, de abban is csak babakaját, az alvósjátékát, pelenkát, popsitörlőt, cumikat, váltásruhát, pizsamát és egy műanyag kulcscsomót találtam.