Tik, katt, ecsetvonás | ✔

26. fejezet: Munka, feloldozás, ünneplés

Március elsejére elvállaltam egy fotózást a Tropicariumban. Egy kisfiú hetedik születésnapját kellett megörökítenem, miközben egy vezető végigkísérte a barátaival együtt az akváriumok között, és mindenféle dolgokat mesélt nekik a halakról. Ide már nem mertem Gergőt is hívni, ám mivel neki is akadt valami programja, hamar letudtuk ennek megbeszélését. Egyetlen dolgot kért csak tőlem: mondjam meg, mikor végzek, és utána menjek el vele valahová. Azt már nem mondta, mit szeretne, mindenképpen meg akart lepni, így inkább nem feszegettem a dolgot. Noha fejben azért igyekeztem tippelgetni, mit tervezhet.

A szülinapomat azonnal kizártam, elvégre azt már előző nap megünnepeltük, ráadásul a létező legjobb módon. Megkértem őt, hogy kísérjen haza a családomhoz, Gergő pedig belement. Végre hivatalosan is be tudtam mutatni anyának, aki azonnal szorosan meg is ölelgette őt, mondván: szavakkal ki sem tudja fejezni, mennyire hálás neki, amiért miatta többet mosolyog a kisfia. Jólesett, és örültem neki, hogy anya látatlanban is azonnal megkedvelte őt, egy kicsit azonban kellemetlenül érintett, hogy anya előbb nyomorgatta össze szerencsétlent, mint a nevét megkérdezte volna.

Anti is kicsit hevesebben fogadta Gergőt, mint normális lenne. Még arra sem hagyott időt neki, hogy köszönjön, máris csontropogtatóan megölelte. Csilla volt az egyetlen, aki nyugodtan köszönt neki, bár ő talán csak azért, mert egyszer már eltöltöttünk együtt egy napot, amikor hármasban vigyáztunk Petire. Lídi szintén hálálkodni kezdett, amiért Gergő miatt egyre boldogabb vagyok mostanában, és amikor meglátta, Peti milyen nagy örömmel rohant Gergőhöz hangos "Dedő" felkiáltásokkal, hogy átölelje a lábát, már a sógornőm is nagy hévvel ölelgette meg Gergőt.

Aztán jött csak a java. Alig ültünk le a nappaliban, hirtelen újra kopogtak az ajtón. Dóri és a féltestvéreim meglepetésből átjöttek, hogy ők is felköszönthessenek. Kicsit tartottam tőle, hogyan fognak hirtelen reagálni Gergőre, ám legnagyobb meglepetésemre mind a hárman azonnal megkedvelték őt, amint elhagyta a száját az első szóvicc. Lázár alig öt perccel később érkezett meg, és bár ő először hátrahőkölt, amint meglátta maga mellett a nála egy fejjel magasabb, sokkal izmosabb Gergőt, hasonló örömmel mutatkozott be neki, mint a többiek.

Úgy éreztem, ez lehetett az első születésnapom, amit tényleg felhőtlenül élveztem. Ajándékot direkt nem kértem senkitől, anya mégis mindenkit beszervezett, hogy vegyenek nekem fejenként két-két csomag polaroidot. Még Gergő is figyelmen kívül hagyta a kérésemet, és úgyszintén adott egy dArtagnanos pólót, amit még a koncert után vett suttyomban, amíg elméletileg a ruhatárból hozta el a kabátokat.

Amíg be nem értem a Camponába, végig csak azon törtem a fejem, mi a jó eget találhatott ki délutánra Gergő, amit ennyire nem akart elmondani nekem. Talán megint egy olyan randit, mint két hete. Annak örültem volna. Pláne akkor, ha ugyanúgy záródik utána a mai nap, akár az a Valentin éjjel. Gyerekeket kell fotózgatnod öt percen belül, erre ilyenekre gondolsz? Hülye vagy te, Bojta?

Egy gyors arcmosás után sikerült is megtalálnom a Tropicarium bejáratát, ahol már tíz kisgyerek futkosott összevissza, fejükön színes partisapkát viselve. Kis küzdelem árán sikerült megtalálnom az anyukát, akivel korábban egyeztettem. Ha minden igaz, maximum másfél órát kell sétálgatnom velük, minden gyerekről készíteni legalább öt képet, akár egyedül, akár csoportosan, amiket majd a szülőknek adnak ajándékba, a szülinaposról pedig legalább tizenöt fotót szeretnének kapni, amik közül legalább kettőn egyedül kell szerepelnie, és két héten belül meg kellene szerkesztenem az összes fotót.

– Mennyit kapsz te ezért? – fordult felém összevont szemöldökkel a vezető, amíg az anyuka összeterelte a gyerekeket és a másik két felnőtt kísérőt.