Tik, katt, ecsetvonás | ✔

3. fejezet: Pánik, nyugalom, titkok

Elhomályosult a látásom, talán még a szívem is megállt egy pillanatra, mégis rá kellett jönnöm, tényleg a saját nevemet láttam a képernyőn. G felismert. Tudta, ki vagyok.

Igyekeztem nem pánikba esni, de amint megláttam, hogy megint gépel, háromszor a fejemre csaptam. Görcsölt a gyomrom; úgy éreztem, mindjárt újra láthatom a vacsorámat, és még a mély légvételek sem segítettek. Forgott velem a világ, mintha bármelyik pillanatban elájulhatnék a sokkból, ám végül mégis visszatért belém az éberség, amikor a korábbihoz hasonlóan megint eltűnt a neve.

Megjelent, eltűnt, megjelent, eltűnt. Tudtam, mit csinál, de döntésképtelenül meredtem a kijelzőre. Ha neki fogalma sincs, mit mondjon, én honnan tudjam a választ?

Hirtelen mindennél jobban vágytam rá, hogy beleláthassak a fejébe. Tudni akartam, mire gondol, mit érez a kilétemmel kapcsolatban, ám még elképzelni sem tudtam, mit reagálhatott, amikor rájött. Hiába próbáltam belegondolni, miként vonta össze a szemöldökét, vagy mekkorára nyílt a szeme, esetleg milyen gyorsan sápadt el, képtelen voltam arcot társítani az elképzelt mimikához.

Bezzeg neki biztosan ment. Elég lehetett annyi, hogy visszaemlékezzen a ma látott srácra, máris tudta, mennyire megdöbbentem, amikor beírta a nevem a beszélgetésbe. Ő el tudta képzelni, ahogy tágra nyílik a szemem, falfehérre sápadok, és kiszáll belőlem a lélek.

Egy valamit viszont mindenképpen meg akartam tudni, és ez elég motivációnak bizonyult, hogy írni kezdjek.

Harmony4ever
Egy tízes skálán mennyire vagy csalódott?

Remegett a kezem, mégis megnyomtam az entert. Aztán vártam.

Vártam.

Nem tudtam, mennyi idő telhetett el, mire felbukkant a következő üzenet.

A Discord szerint csak hat perc, nekem azonban egy örökkévalóságnak tűnt, mire meghallottam a jelzést.

G. Castlelake
Elmeséled nekem részletesen az egészet?
Csak, hogy biztos legyek benne, hogy tényleg téged láttalak, nem csak baromi jól tippeltem.

Harmony4ever
Az hosszú lesz...

G. Castlelake
Időm, mint a tenger.

Vettem egy mély levegőt. Erre nagyon nem számítottam, és valahol fájt, hogy nem válaszolt azonnal a kérdésemre.

Miközben mindent részletesen leírtam neki, az agyam munkába állt. Mire magamra eszméltem, már azt tippelgettem, ki lehet G.

Gitta talán nem látott még a HÉV-en, és érdekelte, mit éreztem, amikor először észrevettem. Beszélgetni akart velem, miután a megállóban meglátott, vagyis talán még mindig érez irántam valamit. Ekkor pedig rájött, hogy velem beszélt az elmúlt másfél évben, ezért rendbe akarja tenni a benne kialakult káoszt. Nem hibáztattam volna. Még én sem tudtam, mit reagálnék, ha tényleg vele beszélgettem volna ennyi időn át.

Gábor segített ugyan, az igazi okot nem ismerte, miért kellett leemelnie a HÉV-ről. Talán megbántottam, mert nem mondtam el neki, az igazat a rosszullétemmel kapcsolatban. A saját szememmel láttam, amint lefotózza azt a graffitit, amit az előbb G küldött nekem.

Gergő talán ekkor jött volna rá, mekkora hiba volt, hogy nekem ugrott a füttyentés miatt. Talán éppen a magyarázatomat várja az esetre, elvégre megírtam neki, hogy félreértés volt az egész. Igazából nem hibáztattam volna a dologért, elvégre én is azonnal az öcsém védelmére keltem volna hasonló helyzetben.