Tik, katt, ecsetvonás | ✔

11. fejezet: Bizalom, meltdown, hang

Próbáltam menekülni. Azonnal a mosdóba rohantam, aztán tíz percig ücsörögtem az egyik fülkében, de amikor kiléptem onnan, ismét Gáborral néztem farkasszemet. Igyekeztem úgy tenni, mintha nem tudnám, mit akarhat tőlem. A csaphoz léptem, megmostam a kezem, majd az arcomat is hideg vízzel, ám amint felemeltem a fejemet, pár szelet kéztörlő került elém.

− Mit akarsz ennyire? – vettem el tőle a papírt, hogy megszárítgassam magam.

− Mi van közted és Gitta közt?

− Régen együtt voltunk. Ennyi.

Rémülten összeugrottam, ahogy Gábor hirtelen a mosdókagylóhoz szorított. Először csak az tűnt fel, mennyire keménynek éreztem az izmait, és milyen puha a bőre. Aztán a szemébe néztem, megláttam benne a gyilkos haragot, amitől majdnem magam alá csináltam.

− Leszarom, hogy meleg vagy biszex vagy – hajolt még közelebb az arcomhoz. – Csak kurva gyorsan döntsd el, hogy Gergőt vagy Gittát akarod, mert ha bármelyiket megbántod, én is bántani foglak téged.

− Nincs jogod...

− Neked nincs jogod ahhoz – fojtotta belém a szót, miközben a mellkasomba bökött −, hogy így játszadozz másokkal. Többször láttam, mennyire rá vagy indulva a legjobb haveromra. Meg se tudom mondani, hányszor láttam rajtad, hogy tövig dugnád a nyelvedet a torkába. Erre most mit csinálsz?

− Fogalmad sincs, miért csókolt meg, ugye? – Nem bírtam tovább hallgatni a fenyegetőzését, dühösen felé mozdultam, mire végre hátrált egy lépést. – Majdnem két évvel ezelőtt kidobott, mert képtelen volt kezelni a Tourette-emet, most meg valamilyen érthetetlen okból kifolyólag vissza akar kapni. De én nem fogok még egyszer belemenni ebbe.

− Akkor miért csókoltál vissza?

− Mert két éve ő jelentett nekem mindent, és néha még elgyengülök a közelében. Annyira szerelmes voltam, hogy még egy gyémántot is vettem neki, csak pont kidobott, mielőtt odaadhattam volna.

Hirtelen ledermedt, a szeme elkerekedett, minden vér kifutott az arcából. Újra felé mozdultam, mire végre utamat engedte. Ám nem jutottam messzire; amint az ajtóhoz értem, Gábor hirtelen elkapta a karomat.

− Bojta...

− Gergő miatt sem kell félned – szakítottam félbe. – Kedvelem, de elutasítottam, mert nem vagyok elég biztos magamban. Remélem, így már jó neked!

Idegesen kitéptem magam az ujjai közül, majd elindultam vissza a többiekhez. Egyre rosszabb döntésnek éreztem, hogy eljöttem ide. Már nem csak Gergővel és Gerébbel féltem beszélni, még Gábor és Gitta társasága is mélyen nyomasztott. Csak reménykedni tudtam benne, hogy Lucy még ott lesz a törülközőknél, és vele elvonulhatok majd valahova beszélgetni. Szükségem volt egy nyugtató szóra, pár tanácsra, vagy legalább egy ölelésre a legjobb barátomtól.

De hiába reménykedtem, Lucyt sehol sem láttam, mire visszaértem a többiekhez. Geréb még mindig a műfüvön ült, éppen a telefonját nyomkodta, Gergő és Gitta pedig kábé három-négy méterre tőle beszélgettek valamiről. Egy pillanatra azt hittem, Gitta a csókról mesélt neki, ám amint Gergő meglátott, aztán aggódva elindult felém, már nem tudtam, miről eshetett szó köztük. Ha tudomást szerzett volna a csókról, biztos nem nézett volna rám ennyi törődéssel.

− Minden oké? – fogta meg finoman a vállamat. – Rosszul festesz.

− Lucy hol van? – léptem el tőle. Nem akartam válaszolni neki, mert tudtam, ha megteszem, megpróbálna nyugtatni.

− Elvonult telefonálni. Azt hiszem, a bátyja hívta.

− A picsába... − Idegesen a hajamba túrtam, majd háromszor oldalra rántottam a fejem. Ha Benedekkel beszél, az legalább negyven perc lesz.