Tik, katt, ecsetvonás | ✔

10. fejezet: Vágyakozás, közeledés, csók

Kapkodva szedtem össze a cuccaimat, majd fejvesztve indultam el otthonról. Sosem ittam egy korty alkoholt sem, de ekkor teljességgel átéreztem, miért fogadják meg minden alkalommal az emberek egy másnaposság alkalmával, hogy soha többé nem fognak inni. Ekkor én is esküdöztem magamban, soha többet nem maradok fent hajnal kettőig, ha másnap reggel programom van.

Miután tegnap otthagytam Lucyt és Gerébet, átmentem Gergőhöz. Egy ideig kellemetlen volt a légkör, Gábor is mindenképpen velünk akart maradni, Gitta pedig egy szál törölközőben flangált a lakásban. Aztán Gergő előjött az ötlettel, hogy menjünk ki valahova. Nem is figyeltem merre mentünk, azt sem tudtam, miről beszélgettünk, de annyira belemélyedtem a témába, hogy fel sem tűnt, mikor kerültünk az állatkert melletti parkba egy-egy vattacukorral a kezünkben, amire ő hívott meg. Csak úgy sétálgattunk a tó körül, mindenféle hülyeségekről dumáltunk, Gergő időnként előjött a megszokott vicceivel, nevettünk, aztán már csak arra eszméltem, hogy egyre több ittas ember lézeng az utcán. Nem mondhattam, hogy tényleg jobban megismertem őt, abban viszont biztos voltam, mennyire jól éreztem magam vele. Hajnali fél kettőkor értem haza, Gergő egészen a kapuig kísért, aztán akár legutóbb, egy puszival köszönt el tőlem, én meg alig bírtam levakarni utána az arcomra költöző mosolyt.

Kilencre értem oda Gerébék lakásához, majd azonnal felcsengettem. Még meg sem szólalt a kaputelefon, a kapu máris zizegve kinyílt. Ezt furcsának tartottam, elvégre egyik ablakuk sem nézett erre, és azt is kötve hittem, hogy valaki végig ott állt, és várta, mikor érkezem meg. Sietve mentem fel az ötödikre, ott pedig egy cetli fogadott a barna ajtón, hogy menjek be.

– Helló? – szólaltam meg hangosan, miután becsuktam az ajtót.

– Erkély!

Gergő hangját követve átvágtam a nappalin, és csakugyan a kinti padon találtam rá. Egyik kezében egy kávésbögrét szorongatott, a másikban egy cigi parázslott az ujjai között.

– Hogy engedtél be? – vontam össze a szemöldököm.

– Ha leveszed a kagylót, és egy tűt szúrsz a gomb feletti részbe, automatikusan kinyitja a kaput, amikor valaki felcsenget. – Hosszan beleszívott a cigarettájába, majd hatalmas, kékes felhőt fújt a jobb oldalára, mintha direkt odafigyelt volna, nehogy rám jöjjön a füst.

– A többiek?

– Húsz perce elindultak. A taxis nem volt hajlandó tovább várni, úgyhogy ketten megyünk utánuk. Nem gond, ugye?

– Nekem nem – vontam meg a vállam, aztán leültem mellé az alacsony, fehér padra. – Nem is tudtam, hogy dohányzol.

– Ritkán szoktam. Maximum bulikban egyszer-egyszer rágyújtok, meg akkor, ha nagyon fáradt vagyok.

– Te mikor feküdtél le?

– Háromig szenvedtem egy sort, mert Gábort megint be kellett cibálni a kanapéról, aztán kidőltem – nevetett jókedvűen, majd finoman oldalba bökött. – De továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy Bulbasaur a legjobb fű típusú pokémon.

– Chikorita kenterbe veri, ezt már megbeszéltük! – forgattam a szemem mosolyogva.

– Azt beszéltük meg, hogy egyetértünk az egyet nem értésben.

– Én máshogy emlékszem.

– Csicskorita.

– Seggbe rúglak...

– Úgyse fogsz. – Fél karral röviden átölelt, aztán egy utolsó slukk után elnyomta a cigijét. – A szellem pokémonok közt pedig Gastly a legjobb.