Tik, katt, ecsetvonás | ✔

14. fejezet: Féltékenység, randi, kellemetlen

Nem voltam biztos benne, hogy ez az ötlet a jók közé tartozott-e. Kicsit idegesen indultam el otthonról, és csak reménykedni tudtam, hogy nem szúrtam el mindent, amikor igent mondtam erre. Reszketve szálltam le a villamosról, majd azonnal elővettem a telefonomat, és beírtam a címet a Google térképbe. Szinte vakon követtem a kék ösvényt, amit az alkalmazás rajzolt nekem. Attól már nem féltem, hogy elkésem, attól viszont igen, hogy jó helyre csengetek-e fel, vagy minden simán fog-e menni, esetleg át leszek-e verve a végén.

A Kenyeres utcába befordulva Gergőt pillantottam meg az egyik épület előtt, amint éppen a falnak dőlve nyomkodta a telefonját az egyik kapualjban. Fekete bőrdzsekit viselt, sötétszürke sapkával, sötét farmerrel és egy piros sállal. A szívem a torkomba ugrott. Hirtelen szégyellni kezdtem szürke szövetkabátomat és hasonló színű, kockás sálamat, amikben sosem tűntem volna ki úgy, mint ő. Gergő sokkal randira készebbnek nézett ki, pedig nem is randizni jöttünk ide.

– Szia – szólaltam meg idegességtől rekedten, amint elértem hozzá.

Azonnal rám kapta a tekintetét, vízzöld szemében apró szikrák csillantak, arcára gyönyörű mosoly költözött, miközben ellökte magát a faltól. Szorosan átölelt, gyengéden simogatta a hátamat, amiből kiéreztem, mennyire hiányozhattam neki az utóbbi hat napban. És igazából én is ezt éreztem. Alig egy hete láttam utoljára, mégis olyan ragaszkodással bújtam hozzá, mintha hónapok, ha nem évek óta nem találkoztunk volna. Nem akartam elengedni őt. Még a hideg szél sem érdekelt, csak még tovább szerettem volna érezni azt a finom mogyoróillatot, ami mindig áradt belőle.

– Szia – nevetett a vállamba, majd egy apró puszit nyomott az arcomra.

Még hosszú másodpercekre szükségem volt, mire el tudtam engedni őt, a kezét azonban rögtön megfogtam, hogy legalább ennyire érintkezhessek vele. Nem éreztem elégnek, de valamennyit segített az idegességemen.

– Biztos nem baj, hogy előbb ide jöttünk? – böktem a fejemmel az ajtó felé.

– Engem nem zavar. Szeretlek figyelni, miközben fotózol. Nekem úgyis csak annyi a lényeg, hogy együtt lehessünk.

A szívem kihagyott egy dobbanást Gergő szavai hallatán. Soha senkitől nem hallottam még ilyet azok közül, akikkel romantikus kapcsolatba akartam kerülni. Ervin csak akkor akart találkozni velem, ha valami programra mentünk, Gitta pedig magától talált ki mindenféle dolgokat, ha megkérdeztem, találkozunk-e. Gergő viszont már ekkor azt éreztette velem, hogy neki tényleg csak az számít, hogy vele legyek.

– Akkor menjünk! – bólintottam boldogan.

Ám mielőtt a kaputelefonhoz léptem volna, viszonoztam a puszit, amit korábban Gergőtől kaptam. A szívem már így is olyan hevesen vert, mintha ki akarna ugrani a mellkasomból, és amikor megláttam Gergő mosolyát, a pírt az arcán, már talán meg is állt egy pillanatra. Én legalábbis így éreztem.

Még egyszer megnéztem a csengő számát a telefonomban, majd benyomtam a szükséges gombokat. Miután megmondtam a srácnak, hogy a fotós vagyok, akivel Instagramon beszélt, egyből beengedett. Szerda este vettem észre az üzenetét azután, hogy Gergővel megbeszéltük a programot. Sürgősen kellett neki egy fényképész, mert a sajátja lebetegedett, és mivel nagyon tetszettek neki a munkáim, gondolkodás nélkül rám írt, hogy péntek kora délután vállalnék-e pár kattintást, aztán egy héten belül megszerkeszteném-e neki a képeket. Gyorsan megkérdeztem Gergőt, zavarná-e, ha nem egyből hozzá mennénk, ő pedig csak annyit kérdezett, jöhet-e velem. A munkát elfogadtam, Gergőt elhívtam magammal, és igazából örültem neki, hogy majdnem egész délután együtt lehetünk majd.

Kéz a kézben mentünk fel a legfelső emeletre, ahol egy szőke, igencsak kigyúrt, talán velünk egy idős srác várt minket a fehér ajtónak támaszkodva.