Más Világ

12

A lakáshoz érve vettem egy mély levegőt és becsöngettem. Nem telt bele pár perc és már ki is nyílt az ajtó. Max kissé álmos feje jelent meg előttem. Mutatta, hogy legyek halk. Nem értettem, hogy miért kell csöndbe lenni.

Bevitte a cuccaimat a hálószobába, én pedig addig kimentem a teraszra. Sokkal jobb idő volt Monacoban, mint otthon. A hosszú nadrág már most túlzás volt, de reggel még esett otthon az eső, mikor elindultam.

Max megjelent és résnyire nyitva hagyta az ajtót. Megállt előttem és kaptam tőle egy csókot. Megtámaszkodott a korlátnál és engem nézett.

- Mi ez a csönd dolog? – kérdeztem már rendes hangerővel.

- Itt van Kelly kislánya.

- Még mindig beszéltek? – néztem rá furcsán.

- Csak is Penelope miatt. Mikor kiderült számára is, hogy többet nem együtt fogunk lakni, ki volt akadva. Öt hónapos kora óta az életem része. Először nekem mondta, hogy apa. Pedig nem én vagyok az. Mikor van időm akkor találkozok vele, vagy itt alszik, ha úgy van.

- És most mi történt?

- Kellynek sürgősen el kellett utaznia és amúgy is haza kellett jönnöm a futam után. Ezért megkért, hogy vigyázzak már rá két napig.

- De rendes vagy! – ültem le a fotelba.

Leült mellém és megfogta a kezem. A kézfejemre adott egy csókot, majd rám nézett.

- Arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk Cannesba a strandra. Már ha van kedved. Penelope imádja a vizet. Meg amúgy is ott lehet pihenni.

- Nekem megfelel. Meddig szeretnéd, hogy maradjak?

- Ameddig szeretnél. Lesz egy pár helyen dolgom. Most kötelező kéthetes szabadság van, de egy hónap múlva lesz csak a következő futam hétvége.

Hallottuk, hogy az ajtó kinyílik bent és egy álmos gyerek hang Verstappen nevét mondja. Beszólt Penelopenak, hogy itt vagyunk kint. A kislány kijött. Picike volt még. Még csak hároméves. Világos barna haja volt, nagyon hasonlított az anyjára. A pizsamája édes volt. Egy pillangós trikó és egy sort.

- Jól aludtál? – kérdezte May és felvette az ölébe.

- Igen. – bújt hozzá. – Ő kicsoda? – súgta neki.

- Ő a barátnőm. Kora. – nézet rám, majd újra a kislányra. – Egy okos és gyönyörű lány, mint te. Nem kell félni tőle. Tudod nagyon jól. Ha én nem félek, akkor neked sem kell. – puszilta meg az arcát.

- Szia, Kora! – intett nekem.

- Szia, Penelope!

- Menjél fogat mosni, aztán ideje lesz indulni. – tette le a földre.

- Hova megyünk? – lett izgatott.

- Meglepetés!

A gyerek berohant a lakásba és már hallottuk is a víznek a hangját. Egymásra néztünk és jót mosolyogtunk ezen az egészen.

- Mióta vagyok a barátnőd? – álltam fel és egyből megálltam előtte.

- Gondoltam, ha már hétvégén jól kijöttünk és most itt vagy... Akkor lehetsz a barátnőm.

- Akkor te meg lehetsz a barátom. – csókoltam meg.

Abban a pillanatban az ölébe húzott és nem eresztett el. Összevissza csókolta az arcomat és nekem ezen csak nevetnem kellett.