Más Világ

21

Életem legjobb estéje volt. Elég sokáig fent voltunk végül és elég privátra sikerült. Olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. Mivel az előző éjszakából semmire sem emlékeztem, ezért bepótoltuk a dolgokat rendesen. Soha életemben nem volt még ilyen jó az együttlét, mint vele. Mikor Alexszel voltam együtt, akkor nem volt rossz, de nem igazán élveztem.

Korán kellett kelni reggel mivel Maxnak edzése volt. Felmentünk a konditerembe és még ő csinálta a kötelező gyakorlatokat, addig én a futópadon sétáltam. Miközben gyalogoltam írtam az egyetemnek, hogy szeretnék egyéni tanrendet kérni. Ami annyit jelentette nálam, hogy hagyj kommunikáljak a tanárral online. Mivel úgy is csak a szakdolgozattal foglalkozok ebben a félévben. Csak annyit kaptam vissza tőlük, hogy megkapták az e-mailemet. Általában egy-két nap a válaszadási idejük.

Max nagyon küzdőt a súlyokkal. Rossz volt ránézni. Nem bírtam volna azt csinálni, amit ő. Inkább a telefonomat nézegettem. Beszéltem Danival. Nem rég kelt fel ő is. Ment be az egyetemre. Azt ecsetelte, hogy milyen rossz „hajnalban" felkelni, hogy bemenjen. Meg azt is megírta, hogy igazán jó lenne, ha én is betolnám a képemet. Nekem nincs órám szerdán. Sem csütörtökön. Ezt megszívta, viszont ott van Lora. Ő neki van órája ma, ha jól tudom.

Két óra után tértünk vissza a szobába. Azt hittem, hogy sosem lesz vége. Én egy másfél óra alatt meguntam a banánt. Már majdnem minden gépet kipróbáltam, ami a teremben volt. Verstappen olyan eltökélt volt, hogy hozzám sem szólt. Rám sem nézett csak a végén. A ruhájából csavarni lehetett az izzadságot. Még az enyém... inkább száraz volt, mint nedves.

Vettünk egy forró zuhanyt és lementünk reggelizni. Farkas éhes voltam már, de ahogy láttam ő is. A szálloda éttermében fogyasztottuk el a reggelit és utána mentünk is visszaössze pakolni. Szomorú szívvel kellett néznem, ahogy teszi a bőröndjébe a ruháit. Holnap már a monzai pályán kell lennie. Egész hétvégén a tévé előtt kell majd izgulnom, hogy ne essen bajuk. Mint egy aggódó anya, valahogy úgy érzem magam.

- Mindened meg van? – kérdeztem.

- Igen. – mondta szomorúan.

- Akkor indulhatunk? – hajtottam le a fejem és elmorzsoltam egy könnycseppet.

- Nem kell sírni! – ölelt meg. – Pár nap és találkozunk.

- Nem is sírok! – néztem fel rá durcásan.

- Mit jelent az, hogy sios?

- Hogy mi? – néztem rá felhúzott szemöldökkel, mert nem értettem, hogy mit szeretne.

- Sios. Azt mondták rád, hogy sios.

- Síros! – jöttem rá, hogy mit akar mondani, mind ezt magyarul. – A fiúk azt mondták rám, hogy síros. Mivel mindig sírtam. De miért kérdezted?

- Csak érdekelt. – csókolt meg és lezártnak tekintette a témát.

Lementünk az előcsarnokba és vártuk, hogy az autó előálljon. Annyi időnk volt még, hogy elmenjünk menni egy kávét. Mivel úgy volt, hogy csak késő délután indul a gép ezért arra gondoltuk tegnap, hogy még egyszer elmegyünk utoljára sétálni . Viszont időközben kettőre tették át az indulást. Elmentünk abba a kávézóba, ahol Dani dolgozott. Nagyjából egy fél órát voltunk ott, aztán el kellett válnunk egymástól. Nem akartam elengedni. A kocsinál ölelgettem, végül már muszáj volt mennie. Könnyes búcsút vettem tőle és néztem, ahogy elmegy.

Nem akartam, hogy haza vigyen. Írtam Daninak, hogy menjünk el ebédelni. Éhes voltam és nem szerettem volna egyedül lenni. Amúgy is már csak párnap és nem láthatom őt sem. Örülök is neki, hogy elmegyek meg nem is. Annyira nehéz. Viszont az biztos, hogy haza fogok jönni, mert muszáj. Nem bírok ki hónapokat a hazámon kívül. Egyedül meg megörülnék egy akkora lakásban.