Más Világ

22

Mint egy durcás kisgyerek úgy viselkedtem a visszaúton. Nem akartam haza menni. Olyan furcsa ezt kimondani, hogy haza. Eddig az otthonom az albérletem és a családiházunk volt. Most meg már ez is az. Annyira idegen érzés.

Annyira gyorsan eltelt az a másfél óra az utcákon, hogy Maxnak már visszakellett rángatnia. Volt egy olyan pillanat, amikor már felakart kapni a földről és a hátán akart cipelni. Kelly írt neki, hogy nemsokára indulnak és ez volt nekünk is a visszamenetelünk oka.

Barátom úgy tudta befogni a számat, hogy vett nekem egy hatalmas adag kávét, hozzá pedig egy  csokis kekszet. Így már hajlandó voltam rendes tempóban haladni mellette. Szerintem nem tudott volna felcipelni a lakásba.

A kanapén ültem és azt a képet tettem ki az Instagram, amit Max készített nem rég rólam. Tényleg nagyon tetszett. Mivel privát az oldalam ezért csak hetvennyolcan követnek. Csupa olyan ember, akit ismerek. Még, ha közös képet is tennék ki, akkor sem kerülne ki a nyilvánosság elé. (Én így gondolom.) Dani válaszolt a sztorimra. A fotón én voltam a kávémmal és a sütimmel. Azt írtam a képhez, hogy hogyan kell befogni az ember száját.

A kaputelefon megcsörrent és már Verstappen ott is termet. Kinyitotta az ajtót és várta, hogy feljöjjenek az emeletre. Én is felkeltem a kanapéról és kellő távolságban megálltam. Megtámaszkodtam a konyhaszigeten és a telefonomat néztem. Éppen Daninak panaszkodtam el, hogy mi fog történi velem. Nem akartam találkozni Kellyvel.

Penelope befutott az ajtón és azt mondogatta, hogy Maxi, Maxi. Mióta nem láttam nagyot nőt. Verstappen felkapta a karjába és ölelgetni kezdték egymást. Annyira látszott barátomon, hogy ezek a pillanatok hiányoznak neki.

Kelly megjelent egy kisbőrönddel. Megállt az ajtóban és szusszant egyet. Még most is nagyon csinos volt. A szett, ami rajta volt egy teljesen hétköznapi ruhaválasztás volt, de még is csinos volt benne.

- Sziasztok! – köszönt semlegesen. – Beletettem mindent, ami szükséges lehet.

- Meg lesz velünk, nem kell félni. – mondta neki Max.

- Nem is tőled félek. – nézett rám.

- Ne kezd már megint! Nem fogja megenni, ha azt gondolod. De már mondtam neked.

- Az én gyerekem! – akadt ki a nő.

- Kelly! Max majd vigyáz rá. – szólaltam meg.

Nagyon mérges lett. Odalépett a lányához és gyorsan kért egy puszit tőle. Elköszönt tőlünk és már el is ment. Max becsukta az ajtót, majd letettette a gyereket a földre. Penelope odarohant hozzám és engem is megölelt.

- Szia, Kora! – mondta boldogan.

- Szia! – simogattam meg a hátát. – Jól vagy? – kérdeztem tőle.

- Igen. Itt van Maxi. – mutatott rá.

- Igen... Maxi itt van. – néztem rá barátomra.

A gyerek elment a szobájába és én leültem a kanapéra. Térdemre tettem a kezemet és próbáltam nem rosszul lenni. Kellytől egyenesen félek. Olyan megvetően tud rám nézni. Hányingert kapok tőle szó szerint.

- Mi a baj? – ült le Max.

- A volt barátnőd. Félek tőle!

- Nem kell tőle. Ő csak a gyereket félti. Mondtam neki telefonba, hogy itt vagy, amin ő felháborodott. Mondtam neki, ha azt akarja, hogy Penelope itt legyen nálunk, akkor el kell fogadni.

A kislány kifutott a nappaliba és nála volt egy társasjáték. Azt szerette volna, ha játszunk vele. Mivel Max nem tud neki nemet mondani ilyenekre, ezért leültünk a dohányzóasztal köré és gyorsan összeállítottuk a játékot.