Más Világ

36

Csak az éjszakai géppel tudtunk Magyarországra menni. Három nap otthon és még nem is egyedül megyek. Két társat is szereztem magam mellé. Charlotte és Arthur is velem tartanak. Az utóbbi személy az utolsó pillanatban mondta azt, hogy jön velünk. Nem én hívtam meg. Reggel mondta Charlotte, hogy kéne még egy jegy a gólyabálra. Akkor derült ki, hogy ő is csatlakozik hozzánk.

Az a pár nap, amit Maxszal tudtam tölteni az csodálatos volt. Egész végig nagyjából a lakásban voltunk. Reggelente elmentem futni és ő velem tartott. A vége felé már majdnem feltudtam venni a versenyt. Olyan tempót diktált mindvégig, hogy az épület előtt már csak haldokolni volt erőm. Egyik nap annyira kikészített, hogy a hátán vitt fel a lakásba. A legviccesebb az volt az egészben, hogy mikor felértünk a lakásba bevitt a fürdőbe. Lefektetett a zuhanyzóba és rám engedte a hideg vizet. Ahogy megéreztem a vizet a ruhámon felpattantam és elkezdtem üldözni a lakásban. Nem érdekelt, hogy csurom víz lettem. Az testemet sem éreztem. Azt tudtam, hogy megakarom folytani.

Valamikor a kanapén feküdtünk vagy bementünk a városba sétálni. A stadiont elkerültük, mert nem akartam, hogy újból féltékeny legyen az ismeretlen sportolók miatt. Szerintem abban nincs semmi rossz, ha köszönök embereknek. A kisboltosnak is szoktam köszönni otthon és még leállok vele beszélni is. Max ezek szerint teljesen máshogy látja a dolgokat.

Próbáltuk a legtöbb időt együtt tölteni. Volt olyan, hogy el kellett mennie valahova. Előfordult, hogy elvitt Charlottehoz vagy otthon maradtam egyedül arra a pár órára. Talán kétszer fordult elő, hogy barátnőmet meglátogattam. Mivel reggel Max elutazott Angliába ezért eldobott és késő este jött értem. Kicsit olyan volt, mintha leadott volna a bébicsősznek, de nem éreztem ezt kínosnak. Mehettem volna vele a gyárba, de nem akartam munka közben zavarni.

Daniékkal azért többet beszéltem az utóbbi időben. A legtöbbször úgy, hogy Max is ott volt. Viszont kilencven százalékban magyarul kommunikáltam vele vagy Lorával. Lehet zavarta, hogy nem értette miről beszéltünk, de nem fűzött hozzá semmit. Ha róla volt szó akkor csak annyit mondtunk, hogy a „jó ember".

Barátom már nagyon várja, hogy otthon láthasson. A családomnak nem szólt, hogy megyek. Megkértem, hogy tartsa titokban az utazást. Tényleg nem sok időre megyek, de akkor legyen már meglepetés nekik. Igaz, nagyi nem tudhatja meg semmi féle képen. Akkor kapnám tőle az ívet, hogy őt miért nem látogattam meg. Azt meg nem akarom. Így is elég nehéz azt elviselnem, hogy milyen az öltözködésem. Mert ez a legnagyobb probléma most. Mi lesz, ha haza megyek? El sem engedd majd otthonról anyám.

Hajnali egyre értünk a budapesti reptérre. Hulla fáradt voltam. Kedden utazott el Max. Nem viselt meg most ez az elutazása. Ő is jó kedvel utazott el az államokba. Próbált rávenni, hogy menjek vele, de mondtam neki, hogy most nem tudok menni. Majd máskor. Haza akartam látogatni. Megígértem. Meg benne volt a pakliban az is, hogy Danival akartam először átlépni az amerikai határt. Ez ilyen eskü volt a másik felé. Ha az egyikünk egyszer eljut valahogy elviszi a másikat.

Fogtunk egy taxit és elindultunk a város felé. A szálloda előtt kiszálltunk a járműből és elköszöntem a többiektől. Haza tudtam volna menni azzal a taxival, de nem akartam pénzt költeni rá. Inkább felszálltam az éjszakai buszra és egy másfél óra alatt már az utcánkban is álltam. Elsétáltam Daniék háza előtt, majd megláttam a mi kis családi házunkat is. A kapu előtt álltam és a kulcsomat kerestem vadul. Már az egész táskám tartalmát majdnem a járdára szórtam ki, mert nem találtam a kulcscsomómat. Végül rájöttem, hogy a konyhapulton hagytam. Abban a pillanatban igazán szerencsétlennek éreztem magam. Új tervet kellett kitalálnom. Visszacammogtam Daniék háza elé és vadul hívni kezdtem a telefonján. Talán az ötödik hívásra fel is vette álmosan.