Más Világ

29

A vacsorával éppen időben lettem kész. Gyorsan elmentem megfürödni. Megmostam a hajamat és gyorsan megszárítottam. Felvettem egy zöld ingruhát, amihez feltettem az új övemet. Elkészítettem a sminkemet és igazából kész voltam. Szerencsére még csak fél hat előtt voltam egy pár perccel. Megterítettem az asztalnál. Végül úgy alakult, hogy Victoria csak a gyerekkel, meg a párjával tud átjönni. A szülőknek nem sikerült eljönniük.

Küldtem egy képet Charlottenak, hogy lássa az övet, amit kaptam tőle. Hálásan megköszöntem neki még egyszer. Nagyon tetszett.

Verstappen még mindig nem jelentkezett. Még mindig nem tudtam róla semmit. Küldtem neki egy pár üzenetet és még hívtam is telefonon. Semmi. Komolyan nem tudtam, hogy mit csináljak. Most mit mondjak majd a vendégeknek? Ennyire szar helyzetben még szerintem nem voltam.

Megszólalt a kapucsengő és már ugrottam is oda. Beengedtem a kis családot és már vártam, hogy felérjenek. Az ajtóban vártam őket és hírtelen csak azt láttam, hogy Luka felém rohan. Felkaptam a földről és szorosan magamhoz öleltem. Olyan jó gyerek illata volt. Úgy szorított magához, hogy alig kaptam levegőt.

Köszöntem Victorianak és Tomnak. Luka a babakocsiban volt. Játszott a macijával. Neki is adtam egy puszit. Igaz elég nehéz volt, mivel a nagyobbik gyerek nem szerette volna, ha letenném a földre.

- Hol van a kedves testvérem? – csukta be az ajtót Victoria.

- Az igazat megvallva nem tudom. Nem láttam ma még. – próbáltam csak egy kicsit hazudni, de igaz volt.

- Talán csak megfog jönni. – nézett az órájára a tesója.

- Milyen volt az út? – kérdeztem miközben leültünk a kanapéra.

Luka az ölemben ült és az övemet csodálta. Apró ujjaival elkezdett játszani vele.

- Egész jó volt. Ma érkeztünk meg, de már holnap visszakell mennünk. Otthon van még dolgunk. – mesélte Tom.

Leo a földön ült és még mindig nagyon lekötötte a kis játék mackója. Annyira felfedezhető benne is a Verstappen gén. Nagyon hasonlított a családtöbbi tagjára, úgymint Luka is.

- Ezt sajnálattal hallom. – szomorodtam el.

- Mesélj milyen itt lakni? – terelte el a témát Victoria.

- Szeretek itt lenni. Ez a hely csodás. Szerencsére jóban vagyok Leclerc barátnőjével, így nem érzem magam annyira egyedül. Charlotte többet van itt, mint a fiúk. Viszont nemsokára meglátogatnak a barátaim.

- Mennyire időre jönnek? – kérdezte Vic.

- Csak egy rövid hétvégére. Pont mikor a Japán nagydíj lesz. Nagyon várom már. Nem igen tudunk mostanában beszélgetni és ez egy kicsit megvisel.

Egy keveset még beszélgettünk még mindenféléről. Kérdezték, hogy hogyan állok az egyetemmel és hasonlók. A gyerekek már kezdtek éhesek lenni, így muszáj volt leülni az asztalhoz. Próbáltam hívogatni Maxot, aki nem vette fel a telefont. Nem tudtam mást csinálni, tálalnom kellett. Láttam Victorián, hogy egy kicsit el van szomorodva, hogy a drága testvére nem volt hajlandó megjelenni a saját lakásában időben.

Mivel nem vagyok egy konyhatündér ezért nem vittem túlzásba a vacsorát. Készítettem krumplipürét rántott hússal és desszertnek sikerült kisütnöm palacsintát. Mivel amúgy is a lakás rendbe tételével voltam elfoglalva ezért úgy voltam vele, hogy ez is szép teljesítmény tőlem. Így is az utolsó pillanatos volt minden. Nem is tudom, hogy mi lett volna akkor, ha később érek ide. Nem akkor jövök a Leclerc lakásból, amikor.