Más Világ

20

Reggel borzasztó fejfájásra ébredtem. Legszívesebben tőből levágtam volna a fejemet. Megkerestem a párnát a fejem alól és a képembe nyomtam. Egy perc múlva már nem kaptam levegőt. Hasamra tettem a párnámat és óvatosan kinyitottam a szememet. A napfény beáramlott a szobába és alig bírtam nyitva tartani a szememet. Túlerős volt az a fényáradat. Éreztem, hogy nem egyedül vagyok az ágyban. Ahogy ébredeztem kezdtek előjönni az este eseményei. Az első az volt, hogy mennyit ittunk. Aztán az, hogy részeg lettem, de tudattomnál voltam annyira, hogy feldolgozzam az eseményeket valamennyire. Aztán elmondtam neki, hogy szeretem... Én barom ezt elmondtam neki. Hogy lehetek ennyire egy hülye? Talán nem emlékszik rá. Ő is akkor mondta először és utoljára, mikor részeg volt a buliban.

- Ébren vagy? – dörmögte mellőlem.

- Sajnos... Fáj a fejem.

- Nekem is. Kell egy gyógyszer!

- Keresek.

Oldalamra fordultam, hogy valahogy feltudjak kelni. A földön a pizsamám volt. Benéztem a takaró alá és nem volt rajtam semmi. Ezek szerint csak volt képszakadásom. Az óra már tízet mutatott mellettem. Négykor értünk vissza. Mikor történhettek a dolgok? Jó, gondolom miután lefeküdtünk aludni. De na...

- Max! Te menjél gyógyszerélt! – lökdöstem meg.

- Nem akarok! – tette a párnámat a fejére.

- Ki nem kellek az ágyból.

Nagy nehezen felkelt és rajta sem volt ruha, de nem zavartatta magát. Az ágy előtt megtalálta a pizsamanadrágját és felhúzta magára. Kiment a nappaliba és addig én is felöltöztem. Miközben néztem magam a tükörben, hogy milyen ramaty állapotban vagyok, addig visszatért. Bevettem a gyógyszert és vártam, hogy hasson.

- Mire emlékszel az éjszakából? – kérdeztem.

- Sok mindenre. Gondolom. Ittunk, táncoltunk, dühös voltam rád, aztán még többet ittunk. Voltam a színpadon. Aztán mondtad, hogy szeretsz. – ült le az ágyra. – Azt gondoltam, hogy végre te is kimondtad...

- Mi?

- Egyszer már én is mondtam neked...

- Azt hittem, hogy arra nem emlékszel.

- Tévedtél. – mosolygott rám.

Odamentem elé és ráültem a combjára. Kezemet a vállára helyeztem. Nagyon romantikusan ülhettünk ott az ágyon.

- Szeretlek! – mondtam neki már nem ittasan.

- Én is téged! – adott egy csókot. – Aztán arra is emlékszem, hogy lefekvés után...

Nem engedtem neki végig mondani. Látszott rajta, hogy nagyon boldog. Végre megkapta azt, amit több, mint másfél éve szeretett volna. Mivel semmire emlékszem ezért ez zavar egy kicsit. Inkább nagyon.

- Nem emlékszem rá. – hajtottam le a fejem. – Képszakadásom van.

- Kár, pedig fantasztikus volt.

- És te még ki is használtad a lehetőséget. – vágtam egyet a vállára.

- Nem én kezdtem! Én aludni akartam. Te másztál rám! Én próbáltalak leállítani, de aztán úgy belelendültél, hogy vitt a hév magával. – védte be magát.

- Örülsz mi, hogy meg volt? – álltam fel.

- Mivel nagyon jó volt és erre vártam már baromi hosszú ideje, igen! – ő is felállt.