Más Világ

30

Igaza volt abban, hogy Alexander milyen. Rossz érzésem volt tőle. Mintha bekúszott volna a bőröm alá és azt éreztetné velem, hogy igenis én vagyok a hibás. Alex egy toxikus ember. Akárhányszor elakartam tőle szakadni, valahogy még is visszatudott rántani. Hasonlót érzek most is. Itt van Max, de még sem. Jó lenne hozzábújni és elsírni neki, hogy milyen rohadt szemét barátom van nekem, de most úgy érzem, hogy ezt nem tehetem meg. Olyan kuszák a gondolatok a fejemben...

-    Kora! – szólt erőteljesebb hangnemben rám.

-    Igen, ő volt! – töröltem meg az arcomat. – Ezt akartad hallani?

Közelebb hajolt hozzám és magához ölelt. Először vonakodtam, de aztán rájöttem, hogy ez tényleg kell nekem. Próbáltam elbújni. Egy pár nap eltelt az esett óta, de még mindig élénken él a fejemben. Ahogy hozzám vágja a szavakat, ahogy lefogta a karomat...

-    Megcsókolt... – csúszott ki a számom.

Verstappen teste megmerevedet. Szívverése már nem volt olyan egyenletes és megnyugtató. Annyira távolodott el tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni. Vállamon tartotta a kezét és gyengéden fogott. Szemében a gyűlölet és az elárulás keveréke volt. Ideges volt. Én bolond kimondtam, amit nem akartam. Annyira, de annyira hülye vagyok.

-    És? – próbálta kihúzni belőlem a többit.

-    Lefogott, megcsókolt. Egy oldalú volt a dolog. Aztán eljöttem. Pokolian éreztem magam. Egészen hazáig futottam.

-    Miért nem mondtad el?

-    Mert már így is az egész egy szar volt. Mikor mondtam volna el?

Bent megszólalt a telefon. Max felállt és bement érte. Visszaültem a helyemre és csak vártam. Pár másodperc múlva visszatért és odaadta a telefonomat. Dani neve jelent meg a képernyőn. Persze videó hívásban akart velem beszélni. Nem volt hozzá kedvem.

-    Szia! – köszöntem neki mosolyogva.

-    Helló! – integet vadul. – Mesélj mi van veled? Napok óta nem hallottam rólad.

-    Elvagyunk itthon. Mikor utazol el? – fordultam Maxhoz.

-    Hétfő este. – mondta Verstappen.

-    Szia Max! – integetett neki is. – Készülsz már az utazásra?

-    A bőröndöm még nincs összepakolva. Majd megkérem Korát, hogy pakoljon be helyettem. – viccelődött.

-    Azt aztán lesheted. – bokszoltam bele a karjába. – Mi van otthon?

-    Lora valamit nagyon tervez. Kicsit ideges vagyok miatta. Azt mondta, hogy pár napra összekell pakolnom. – összenéztünk Verstappennel és tudtuk nagyon jól, hogy miről van szó. – Megvallva az őszíntét nincs kedvem hozzá. Aranyos lány, de ez túl gyors. – vakarta a fejét.

-    Biztos jó dolog lesz. – vette ki a telefont a kezemből Max. – Lora nem akar rosszat. Csak megpróbálja pótolni Kora hiányát.

Dániel összehúzta a szemét és úgy nézet ránk. Szerintem megérezte, hogy valamit mi is tudunk. Pedig most aztán tényleg tettetnünk kell, hogy nem tudunk semmiről.

-    Beszéltetek vele?

-    Veled alig tudok beszélni, nemhogy vele. – nevettem fel.

-    Igazolhatom, hogy alig lóg a telefonján. – bólogatott Max.

-    Milyen volt a hajókázás?

-    Jó volt. Charlesék kedvesek voltak és elhívtak a hajóra. Csak egy pár órát voltunk kint. Dani majd beszélünk, de most muszáj mennünk, mert itthon még van egy kis dolog. Hívni foglak.