A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟘𝟜

   - Na szóval tehát... - kezdett bele Eds. - Szeretném ha felvennéd azt a fekete, csipkés, földig érő ruhádat amit még Milánóban vettél, mikor szétbarmoltuk azt a divatbemutatót vagy mit. Elegáns helyekre is megyünk, és az pont illene az alkalomhoz - ecsetelgette édesen.
- Oh jajj - lepődtem meg a kérésén.
- Nyugi, jó lesz - vigyorgott rám lelkesen majd oda hajolt hozzám és nyomott egy apró puszit a homlokomra.
- Rendben, Én hiszek neked - vontam meg félénken a vállamat. - Sietünk jelenleg valahová, vagy belefér egy kávé a muffinom mellé? - néztem rá bociszemekkel.
- Valójában éppen egy kávézóba sietünk, szóval csak készülj el - borzolta össze a hajam, majd felállt és Ő is elkezdett készülődni.
   Legeltettem egy ideig a szememet rajta, ahogy a fekete, kivételesen nem szaggatott farmernadrágjához átvesz egy fehér, kissé gyűrött inget, majd a tükörben kezdi el nézegetni a haját. Rájöttem, hogy tényleg készülnöm kellene, szóval kimásztam az ágyból és elindultam megkeresni a ruhámat amit kért. Hamar meglett, és azonnal magamra is kaptam. Igazi hercegnőnek éreztem magamat benne. A tükörhöz mentem, és felraktam egy gyors, de annál szebb füstös sminket. A hajamat pedig egy szép kontyba kötöttem.
   - A-a ez így nem lesz jó - szólalt meg Eddie, és mikor oda fordultam jobbra balra ingatta a mutatóujját és gondolkozást színlelve nézett rám.
- Mivel van a gond? Azt hittem, hogy szép vagyok... Jobb lenne leengedve? - hadartam el hatalmas zavarban.
- Nem... Nem... Valami más hibádzik - vakarta meg a fejét, majd oda sétált mögém és a tükörben figyeltem az arcát. - Gyönyörű, de... Nem elég Beck-es - ráncolta össze a szemöldökét még mindig gondolkodó arckifejezéssel.
- Ühm és mit - kérdeztem volna, hogy mit csináljak, hogy "Beck-es" legyek, de félbe szakított.
- Ezt - jelentette ki gyorsan majd át emelte felettem a kezeit, és a nyakam elé lógatott egy nyakláncot. Leengedte a mellkasomra majd elkezdte becsatolni, de igen csak meggyűlt vele a baja. Kinyújtott nyelvvel koncentrált, Én pedig konkrétan azt hittem, hogy elolvadok. Mikor sikerült neki jobban megnéztem a medált. Egy nagyon menő, elegáns kalapot viselő koponya volt, ami tényleg remekül illett a ruhámhoz és hozzám is, nagyon feldobta az összképet.
- Azta - ámultam el.
- Én is ezt mondom - fonta körém a karjait, aztán pedig magához szorított, és ringatózni kezdtünk. - Lélegzetelállító vagy - suttogta a fülembe.
- Te pedig egyszerűen elmondhatatlanul csodálatos vagy Eddie Munson! Nagyon szépen köszönöm! - hadartam valami iszonyatosan magas hangon.
- Oh ugyan hercegnőm - legyintett. - Mehetünk? - fogta meg lágyan a kezem.
- Persze - feleltem, aztán pedig nagy meglepetésemre gyalog indultunk el.
Egy közeli, de gyönyörű és otthonos kávézóba tértünk be, és furcsa mód csak ketten voltunk a személyzeten kívül. Teljesen meglepődve néztem Eddie-re, akinek az arca elárulta, hogy Ő szervezte ezt így le.
   - Ha ezen így meglepődsz, akkor mi lesz veled öt órakor? - húzott egy önelégült vigyort az arcára, Én pedig azonnal egy órára kaptam a tekintetem ami még csak tíz órát mutatott.
- Mi lesz öt órakor? - kérdeztem rajongva.
- El fogod dobni az agyad - felelte egész egyszerűen.
- Jó, de mitől?
- Majd meglátod - vágta rá, majd édesen gunyolódva költötte rám a nyelvét. Le akartam reagálni ezt az egészet, de kérés nélkül elénk hoztak két hatalmas pohár kávét így arra kezdtem el figyelni.
   Körül-belül tizenegy óráig simán eltartott mire megittuk. Mielőtt elindultunk az ott dolgozók kedvesen boldog születésnapot kívántak, sőt az egyikük még azt is megjegyezte, hogy mekkora szerencsém van Eddie-vel. Milyen igaza van.
Elindultunk továbbra is gyalog és ismét fogalmam sincs arról, hogy hová tartunk.
- Most merre megyünk? - kérdeztem rá.
- Oh öhm nem tudom - vakarta meg kínosan a tarkóját. Azt hittem, hogy csak hülyéskedik, de teljesen elpirult. Ezt tuti nem csak megjátsza.
- Úgy érted eltévedtünk vagy az úticélt sem tudod? - néztem zavartan a szemeibe.
- Várj, várj, várj... Azt hiszem... Azt hiszem - dadogta gondolkozva, majd hirtelen hátra kapta a fejét és engem is megfordított. Egy édes, fekete kis francia bulldog futott oda hozzánk. Azonnal leguggoltam, hogy elkapjam, mert gondoltam biztosan mindjárt jön utána a gazdája. Elkezdtem vele játszani. Símogattam, vakargattam és csikiztem a csöppség pedig össze-vissza nyalogatta az arcomat. Nagyon jó érzéssel töltött el. Imádom a kutyákat és mindig is szerettem volna egyet, Ő pedig kivételjesen aranyos volt.
- Merci beaucoup Jérôme! [Nagyon köszönöm Jerome!] - kiáltotta Eds nagy lendülettel integetve egy kicsit távolabb álló embernek.
- S'il vous plait, Monsieur! [Kérem, Uram] - üvöltött vissza lelkesen a francia férfi, szintén a teljes karját lóbálva. Hirtelen nem értettem, hogy mi a fene történik.
- Ez meg mi volt? - néztem fel a hajasbabára aki fülig érő szájjal bámult engem. Bele nyúlt a nadrágja a zsebébe és élő húzott belőle egy pórázt, rajta egy rózsaszín nyakörvvel.
- Ő itt Sydney. Sydney-nek nincs nagy mozgás igénye, szereti az embereket, nem zavarják a hangos zajok, szeret aludni és játszani, az előző gazdáival is lakókocsiban élt így bírja az utazást és szobatiszta is, emellett pedig kibaszott aranyosan röfög - sorolta, majd a kezembe nyújtotta a nyakörvet, amin a kutyus neve állt. - És most már a világ legszebb hercegnője a gazdija - tette hozzá majd elmosolyodott mikor elérzékenyülve felnéztem rá.
- Istenem - nyögtem ki miközben elkezdtek folyni a könnyeim. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm - hadartam szinte sikítva. - Annyira, de annyira szeretlek, te jó ég - néztem bele Eddie csillogó szemeibe, majd vissza néztem Sydney-re, a számomra tökéletes kutyusra.
   A következő egy órát azzal töltöttük, hogy beszereztünk minden mást ami a kutyatartáshoz kell. Bepakoltunk mindent a lakókocsiba, majd kerekeken indultunk tovább. Sydney hamar otthonosan kezdte el érezni magát, Én pedig teljesen el voltam ájulva tőle, hogy milyen aranyos. Azt hittem, hogy ezt az érzést egyszerűen már nem lehet fokozni, de Eddie-nek sikerült. Kicsivel dél után elmentünk egy az eddigi helyünktől kicsit messzebb lévő étterembe, ahol kint voltak az asztalok, így nem volt probléma, hogy kutyával voltunk. Rettenetesen finom volt az étel, és nagyon jó volt a hangulat. Majdnem végig csak arról beszélgettünk, hogy milyen jó, hogy bővült a család. Körülbelül két óráig ültünk ott, aztán pedig sétálni mentünk Párizs szebbnél szebb sétáló utcáin, amiket mindenütt színes falevelek leptek el. Valami "La Vallée Village" nevű helyhez is elértünk ami tele volt luxusüzletekkel. Miután a többségét belülről is megnéztük, és kigúnyoltunk minden puccos hülyeséget, és furcsán minket bámuló sznobot, vissza mentünk a lakókocsihoz. Aztán pedig elmentünk megnézni a Diadalívet is, amit Sydney le is pisilt. Kétség kívül hasonló a véleményünk a szabályokról.
   Már fél öt körül járt az idő, és Eddie picit sietősebbre vette a dolgokat. Elkezdtünk hajtani a lakókocsival. Nem tudtam, hogy hová megyünk, de ahol megálltunk, ott rengeteg ember volt. Kígyózó sorban álltak. Kíváncsi voltam, hogy hová vezet, így miután kiszálltunk végig néztem rajtuk, és megláttam a már szürkülő égbolt alatt a Louvre fényeit.
- Sydney ne haragudj, de neked most itt kell maradnod egy picit, nem leszünk el sokáig, ne aggódj - hallottam még Eddie hangját a kutyusunkhoz beszélni. Kiszállt és bezárta Őt a lakókocsiba, majd megragadta a kezemet és elindultunk a sor mellett a bejárat felé.
- Hová megyünk? - kérdeztem félve.
- Hát be - vágta rá
- De hát a sor vége vagy kétszáz méterre van, miért előre mész? - néztem vissza zavartan.
- VIP-k vagyunk - vonta meg a vállát, Én pedig inkább már nem mondtam rá semmit. Oda érve a bejárathoz felmutatott valamit a biztonságiőröknek akik azonnal beengedtek minket. Belépve valami kiöltözött pasas egyből oda lépett hozzánk, és kezet nyújtott Munson-nak.
- Ő lenne az? - kérdezte valami szörnyű akcentussal a férfi.
- Igen - felelte a párom.
- Üdvözlöm művésznő - tartotta oda a kezét. Én meg akartam rázni, de Ő a szájához emelte és kézencsókolt. Öhm oké. Egy szó sem jött ki a számon zavaromban, csak mosolyogva bólintottam. - Oh itt az idő - kezdett el lelkesen aprókat tapsolni.
- Gyere - fogta meg ismét a kezemet Eds, és elkezdett maga után húzni. Átvágtunk egy nagy félkörben álló tömegen. Az emberek mind egy falat bámultak, amin valami egy lepellel volt leterítve. A férfi akivel pillanatokkal ezelőtt beszéltünk oda állt a lepel mellé és megragadta az egyik sarkát.
- Mesdames et Messieurs! [Hölgyeim és Uraim!] - kezdett bele, majd hosszasan beszélt valamiről, de olyan gyorsan mintha valamiféle halandzsa lenne az egész. Pillanatokkal később pedig lerántotta a leplet, és egy általam készített festménnyel találtam szembe magam.
- Mi ez az egész? - néztem zavartan Eddie-re.
- Nem engedhettem, hogy a tehetséged bármelyik kis szikrája háttérbe szóruljon - mosolygott rám édesen. A festménynél álló férfi pedig folytatta tovább a halandzsázást majd rám mutatott, és hirtelen fel sem fogtam, hogy mi történik. Az ott lévő emberek tapsolni kezdtek, majd többen oda is jöttek hozzám, de sajnos semmit sem értettem abból amiket mondtak, szóval kínos bólogatással és mosolygással intéztem el az egészet. Körülbelül két órát ott töltöttünk annyian vettek hirtelen körbe. Nagyon el voltam ragadtatva és alig tudtam konkrét észhez térni. Igaza volt Eds-nek, eldobtam az agyam.
   - Indulnunk kellene - suttogta oda a fülembe.
- Rendben - feleltem, majd elkezdtünk kifurakodni. Eközben is sokan próbáltak megállítani. Miután nagynehezen kijutottunk Eddie szinte futni kezdett a lakókocsihoz. Kinyitotta az ajtót majd Sydney olyan rajongással futott oda hozzánk, mintha napokkal ezelőtt mentünk volna el. IMÁDOM! Felvettem az ölembe és úgy ültünk be Eds mellé aki már a vezető ülésben volt.
- Hová sietünk ennyire? - néztem rá értetlenül miközben elindult.
- Tudod, Párizsban is vannak rajongói a száműzötteknek - felelte, és egyből tudtam, hogy koncertet fogunk adni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ott ahová vitt. Az Eiffel toronynál állt meg. Ismét közölte Sydney-vel, hogy hamarosan jövünk, majd kiszálltunk a kocsiból és valóban a torony irányába indultunk el. Teljesen elképedtem, szó szerint tátva maradt a szám.
- Itt fogunk fellépni? - néztem rá nagyra nyílt szemekkel.
- De még hogy - vigyorgott, majd átdobta a vállamon a kezét és úgy sétáltunk el a toronyig. A tetejében lévő kupolában volt előkészítve nekünk egy hely ahol a francia metál arcok vártak minket. Alig több mint egy órát zenéltünk, de hatalmas élmény volt. A kilátás, a hangulat, minden... az egekbe emelt. Zenélés után kiosztottunk pár aláírást, fényképezkettünk egy kicsit, megpróbáltatunk beszélgetni is egy pár szót, majd eljöttünk.
   Kilenc órakor már újra a lakókocsiban voltunk, és azt hittem, hogy ezzel vége is, de Eddie Munson-nak még ez sem volt elég, tovább fokozta. Feltettük Sydney-re a pórázát és együtt elmentünk egy éjszakai fagyizásra. Nagyon jó érzés volt a kellemesen hűvös időben, a város gyönyörű fényei közt a szerelmemmel és a kiskutyámmal sétálgatni. Egészen a folyó partig sétáltunk, ahol leszólított minket egy evezőt tartó férfi. A napot pedig végül egy rögtönzött éjszakai hajókázással zártuk le a Szajna csillogó vizén.