A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟛𝟘

   Először még csak el sem tudtam képzelni, hogy hogyan fogok asztalhoz ülni a többiekhez, hiszen nem tudtam mozogni. Viszont Becca Jones szokásához híven talált megoldást. Ággyal együtt odahúzott engem a kihelyezett asztalokhoz, és olyan óvatosan ültetett fel, hogy szinte nem is éreztem, hogy fájna a sebem. Ezek után pedig beállította az ágy támláját úgy, hogy kényelmesen neki tudják dőlni, majd az ölembe rakott egy ágytálcát, rajta tányérral és evőeszközökkel.
- Így ni, megyek megnézem hogy állnak anyáék, már az egész csapat együtt főz, Te addig figyelj a gyerekekre. Miket beszélek? Gyerekek, Ti figyeljetek rá - nevette el magát Beck, miközben elindult, feltehetően a konyha irányába. - Maya, Te vagy a főnök - kiabált vissza.
- Hé! Attól még, hogy ágyhoz vagyok kötve tudok figyelni rájuk - vágtam rá tetettet sértődöttséggel.
- Ha nem lennél ágyhoz kötve akkor is előbb bíználak Maya-ra, mint Őt rád, és ugyan ez vonatkozik bármelyik másik gyerekre, érettebbek nálad - szólt vissza már távolról, mire a szobában lévő gyereksereg egyszerre nevetett fel.
- Kössz Beck, Én is szeretlek - kiabáltam utána. - Csak szerintem gonosz? - néztem végig kérdőn a gyerekeken, Ők pedig erre csak tovább nevettek.
- Szerintem vicces - jelentette ki Maya nagy mosollyal az arcán, mire a többiek helyeselni kezdtek.
- Igen? Szerintem meg Ti is csak gonoszak vagytok - kezdtem el nevetni velük.
- Hé - szólt rám az egyikük.
- Nem is - mondta egy másik, és a többiek is hasonló egyetértéssel hurrogtak le. Na hát ebbe most aztán jól bele kevertem magam, ebből már nem jövök ki jól.
- Jólvan na, akkor Én vagyok gonosz, így jó? - kérdeztem beletörődve abba, hogy vesztettem.
- Nem - zengték egyszerre, hosszan elnyújtva a szót.
- A bácsi miatt van karácsony, a bácsi kedves - jelentette ki egy aprócska fiú a tömegben, a csapat pedig helyeselni kezdett. De ez a "bácsi" dolog... rémesen hangzik. Ki kell találnom valamit. Uh, meg is van.
   - Na jólvan aprónép, amíg várunk a vacsorára, addig mindenki egyesével mondja el, hogy hány éves, mi a neve és hogy szeretné ha hívnánk. Én 23 éves vagyok, Eddie a nevem, és szeretném ha Ti is így hívnátok - jelentettem ki, ami egy újabb hangzavart robbantott ki. Oh atyám, mire vállalkoztam. - Állj, állj, állj - szóltam rájuk, mire elcsendesedtek. - Egyesével. Kezdjük innen - mutattam rá a gyerekcsapat egyik végén álló kicsit nagyobbacska lányra.
- 11 éves vagyok, és Abigail a nevem, de mindenki Abby-nek szólít - válaszolta elég határozottan, majd bátorítóan rá nézett a mellette álló jóval fiatalabbnak tűnő fiúra. - Te jössz öcskös - suttogta neki alig hallhatóan.
- 7 éves vagyok és Ethan - mondta nagyon halkan és bátortalanul.
- Oké Ethan, szóval Abby a testvéred? - kérdeztem rá, hiszen megütötte a fülemet, hogy a lány "öcskös"-nek szólította.
- Uhum - bólogatott, majd rá csimpaszkodott Abigail karjára.
- Szerencsések vagyok - moslyodtam el. - Te jössz tökmag - mutattam rá a következő gyerkőcre, aki még jobban meg volt szeppenve mint Ethan.
- Co-Cody vagyok és nyo-nyo-nyolc év-éves - dadogta.
- Szuper, örvendek Cody, következő? - kérdeztem.
- Theodore vagyok, barátoknak csak Theo. Oh, és 12 éves vagyok, ezt elfelejtettem mondani - hadarta el, mintha előre begyakorolta volna, hogy mit mondjon.
- Jólvan nagyfiú. És melletted? - kérdeztem, és így haladtunk egészen a végéig.
   Volt aki már ismerős volt, volt akit ezelőtt még csak észre sem vettem. Voltak köztük cserfesek, szűkszavúak, halkak, hangosak, kicsik, nagyok, jól neveltek, rosszcsontok. Volt aki izgatottan várta, hogy beszélhessen, volt aki inkább elsunnyogott a sor másik végére, hogy később kerüljön sorra. Volt akinek be sem állt a szája, és akadt aki még sem akart szólalni. Egytől egyig egyéniségek. Féltem, hogy megőszülök a végére, de nem lehetett megunni. Jó érzés volt mindükkel külön-külön váltani pár szót. Körülbelül fél órába telt mire körbeértünk, és ekkorra már a csapat is megérkezett a kész ételekkel. Mindenki asztalhoz ült és jó ízűen megvacsoráztunk. Mindenki beszélgetett mindenkivel. Rengeteg nevettünk, és nem gondoltunk a rossz dolgokra. Egyszerűen csak együtt élveztük a szeretet ünnepét.
   Vacsora után a kisebbek lefeküdtek aludni a matracokra, amiket Kali-ék előrelátóan elhoztak a laborból. A nagyobbak pedig még fent maradtak, és a kandalló köré ülve társasoztak még egy kicsit. Közben a többiek elvonultak becsomogalni az ajándékokat, így megint egyedül maradtam a gyerekekkel. Ezzel nem is lett volna gond, viszont a kis szörnyecskék rávettek, hogy holnap szerezzek egy televíziót VHS lejátszóval, és nézzünk együtt rajzfilmet. Előre félek, hogy a többiek hogyan fognak reagálni arra, hogy beígértem nekik egy ilyet. A készüléket beszerzni nem akadály, de kész rémálom lesz beüzemelni. Amíg ezen rágódtam lassacskán kezdtek kihullani a gyerekek. Néhányan elmentek a matracokig, de volt akit ott ért az álom, ahol éppen elhelyezkedett. Kis édesek. A végére már csak Frank és Hank maradt ébren, a két legtöbbet átélt gyerek. Velük elalvás előtt még beszélgettem egy jót, de hamarosan én is kidőltem.

* * *

   Arra ébredtem, hogy hirtelen sok apró és lassú csók landol a homlokomon és az arcom más területein. Nem tudtam, hogy mi ez, hiszen alig tudtam magamhoz térni hirtelen, de azt azonnal tudtam, hogy már éreztem ezt. Vettem egy mély levegőt, és megéreztem Beck illatát is, így egyre kellemesebben éreztem magam. Kinyitottam a szemem, és megláttam azt a gyönyörű arcot, ami az egész életemet bearanyozza. Fáradt volt, látszott rajta, hogy mindjárt leragadnak a szemei.
- Szervusz kedvesem - nyöszörögtem.
- Szia édes, na végre, hogy felkeltél - sutyorogta. - Most végeztünk a csomagolással.
- Hány óra van? - kérdeztem ezúttal Én is suttogva.
- Nemsokára négy - felelte. - És ne haragudj, hogy ilyenkor felkeltettelek, de szükségünk van rád.
- Semmi gond hercegnőm, állok rendelkezésetekre - mosolyogtam rá.
- Egy ajándék kimaradt, és Te már össze haverkodtál a srácokkal, szóval segíts. Mit tudnánk ilyenkor még szerezni aminek Luna Coleman örülne?
- Oh öhm Luna... Luna, Luna, Luna - próbáltam felidézni magamban az arcát, és, hogy vajon minek örülne. Szerencsére hamar sikerült is. - Szólj Will-nek és fessetek neki egy cicás képet. Legyen zöld szeme, hosszú, szürke szőre és egy pici, fehér folt a homlokán. Luna cicája így néz ki, és említette, hogy nagyon hiányzik neki.
- Baby, Te egy isten vagy, köszönöm - mondta Beck szinte visítva, majd egy nagy puszit nyomott az ajkaimra.
- De tényleg ne egyedül baszakodj vele, látom, hogy nagyon fáradt vagy - szóltam rá szigorúan.
- Rendben, szólok Will-nek. Téged viszont hagylak pihenni, Jó éjszakát édesem - köszönt el lágy hangon, majd egy újabb puszi után el is indult.
- Jó éjszakát kedvesem - köszöntem el tőle Én is.
- Hé Eds - állt meg a lépkedésben.
- Igen?
- Csodálatos apuka leszel - jelentette ki büszkén, majd tovább haladt. Szó szerint éreztem, hogy elvörösödik az arcom, és egy letörölhetetlen mosoly kúszik fel rá. Most ért a felismerés, hogy milyen jól éreztem magam velük, és hogy nekik is végig jó kedvük volt mellettem. Már alig vártam, hogy a saját gyermekemmel tölthessem az időmet, és apaként is ilyen jól helyt álljak. Rájöttem, hogy imádom a gyerekeket, és valamilyen oknál fogva Ők is csípnek engem, szóval igaza lehet Beck-nek. Ahogy pedig Ő kézben tartja itt a dolgokat az még elképesztőbb. Hihetetlenül boldogan ért el az álom abban a tudatban, hogy esély sincsen rá, hogy rossz szülők legyünk.

* * *
   Felébredni még nagyobb boldogság volt, hiszen boldog gyereknevetés és ujjongás ébresztett. Többen is azt üvöltözték, hogy "meg jött a Télapó" és erre lehetetlen volt nem azonnal felriadni, hiszen közvetlenül a karácsonyfa mellett lettem hagyva az éjjel. Még alig tértem magamhoz, de nem tudtam levenni róluk a szememet, ahogy a mosolygást is képtelen voltam abba hagyni. A gyerekek megtöltötték a szobát, és már neki is kezdtek elosztogatni egymás között az ajándékokat a felírt nevek alapján, és nagy örömmel bontogatták ki őket. Hihetetlenül jó érzés volt nézni a kölyköket, és hallgatni ahogy vidáman felkiáltanak a kapott ajándékuk láttán. Úgy tűnt mindenki olyasmit kapott, aminek igazán tudtak örülni. Ez a pillanat mindent megért.
- Ez a pillanat mindent megért - hallottam meg a fejem fölül Becca Jones hangján pontosan azt amire gondoltam. Felnéztem, és ott állt mindenki más is, büszke mosollyal az arcán.
- Így van - helyeseltem. - Megcsináltuk. Mind boldogok.
- Szomorú belegondolni, hogy Mi is ugyan úgy ki fogjuk használni Őket, mint Crawford - szólalt meg halkan Steve.
- Ezt meg hogy érted? - kérdeztem értetlenül miközben megpróbáltam felnézni rá.
- Szükségünk lesz az erejükre a hellyel lefelében. Karácsony után folytatjuk a kiképzésüket, és jönnek velünk mikor sor kerül az összecsapásra Adams-sel és a többi szörnnyel - fejtette ki teljes természetességgel. Te jó ég, bele sem gondoltam, hogy tulajdonképpen szinte végig ez volt a terv. Ők viszont most azt hiszik, hogy teljesen szabadok. És... és mi lesz, hogyha bajuk esik? Nem tehetjük ezt velük, ezt embertelenség... Ki kell találnom valamit.