A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟙𝟛

/Becca szemszöge/

   Egyszerűen iszonyatosan rettegtem attól, hogy nem fog felkelni a mókus. Őt sem akartam bántani, de az a gondolat még rémisztőbb volt, hogy ha a mókust nem tudom újraéleszteni akkor Eds-t sem. Megnyugtató volt, hogy ilyen könnyen sikerült, de ettől függetlenül még nagyon féltem, hogy élesben nem így lesz. Nem kifejezetten bíztam magamban, viszont Eddie annál inkább. Teljesen nyugodt volt, sőt szinte nem is érdekelte, hogy mi fog vele történni holnap.
   Kézen fogva sétáltunk el a lakókocsinkhoz, szinte teljesen csendben. Abban a kellemes féle csendben, mikor nem kell mondanunk semmit ahhoz, hogy tudjuk, hogy mit érez a másik. Érezhető volt köztünk egyfajta vibráló feszültség. Mindkettőnk gondolatai telis-tele voltak piszkos fantáziálásokkal. Már láttuk a "Trailer Park" feliratot és össze néztünk. Ő kajánul rám mosolygott, Én pedig vissza mosolyogtam rá és futni kezdtünk. Ki sem nyitottuk az ajtót mielőtt egymásnak estünk volna, ismételten csak vadul neki lökött a kocsi oldalának, és heves csókcsatába kezdtünk már odakint. Sydney viszont belülről elkezdte kaparni az ajtót, mert örült, hogy megjöttünk.
- Várj, várj... Menjünk be, szeretgessük meg, utána folytatjuk, különben úgy sem hagyja abba - nevettem el magam.
- Igazad lehet - nevetett Ő is, majd nekilátott az ajtó kinyitásának. Bementünk, megszeretgettük Syd-et, levetettük a kabátjainkat, majd Eddie kihívta Őt a konyhába. Rakott le neki ennivalót, hogy lekösse a figyelmét, Én pedig az ágy előtt állva vártam rá. Óriási lendülettel, szinte már futva közeledett felém. Mikor oda ért elkapta a derekamat, megemelt aztán pedig ledobott az ágyra, Ő pedig komoly tekintettel rám meredve állt meg az ágy mellett.
   - Holnap egy újabb Becca Jones féle faszságba vágunk bele, aminek milliárd féle vége lehet. Nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk. Lehet, hogy megint napokig nem lehetünk csak kettesben. Szóval... "sajnálattal" közlöm hercegnőm, - kezdett bele, miközben elkezdte kicsatolni az övét - hogy most nagyon meg leszel dugva - jelentette ki vigyorogva, majd ledobta magára a nadrágot.
- Imádlak - nevettem el magam a jeleneten.
- Én is téged, de most vetkőzz! - utasított, Én pedig eleget tettem a kérésének.

* * *

Nem számítottam arra, hogy ennyire komolyan gondolta ezt a dolgot. Egymás után három menetet nyomtunk le, és a végére már alig tudtam megmozdulni. Hosszú perceken át remegett az egész testem.
   Miután picit kifújta magát kiment a konyhába és a zörgésekből hallottam, hogy nagyon ügyködik valamin. Nem tudtam, hogy mire készül, de végül két bögrével a kezében tért vissza. Oda nyújtotta az egyiket, és mint kiderült forrócsoki volt bennük. Benyomta a rádiót, majd leült mellém az ágyra. Éppen Belinda Carlisle-től szólt a Heaven Is a Place on Earth. Imádom ezt a dalt, gyönyörű szövege, és boldogságot keltő dallama van. Nagyon romantikus volt ahogy szürcsölgettük az édes italunkat, egy tökéletes együttlét után, és nem mondtunk semmit, csak élveztük a zenét. Később Sydney is megérkezett. Felugrott mellénk és oda bújt hozzám. Miután elfogytak a forrócsokik Eds letette a bögréket, lekapcsolta a villanyt, felhúzta reggel hétre a vekkert, majd lejjebb halkította a rádiót és befeküdt mellénk az ágyba. Össze ölelkeztünk ahogy mindig szoktunk, és szép lassan elnyomott minket az álom.

* * *

   Az óra csörgésére ébredtem fel. Mindketten nyöszörögve próbáltunk magunkhoz térni.
- Jó reggelt hercegnőm - mondta lágyan Eddie.
- Áhhhh - üvöltöttem bele mérgesen  párnámba. - Nem akarok még felkelni - nyüszögtem.
- Nem baj hisztike, muszáj felkelnünk, hogy elvihessük Syd-et a szüleidhez mielőtt a többiekkel találkozunk.
- Tudom - nyafogtam.
- Akkor igyekezz, mert azt hiszem, hogy ha nem állsz neki készülődni akkor... Jaj, jaj ne... Várj, várj, m-már késő... Meg kell, hogy csikizzelek - jelentette ki játékosan, aztán pedig rám vetette magát és csikizni kezdett. Szinte már fulldokoltam a nevetéstől, és egyszerűen nem tudtam abba hagyni. Rá akartam szólni, hogy hagyjon békén, de nem jöttek ki szavak a számon. Egy idő után már annyit kapálóztam, hogy valószínűleg elégszer ütöttem meg ahhoz, hogy feladja. Szimplán csak fogta magát és rám feküdt.
- Hogy van neked ennyi energiád ilyen korán? - kacagtam, aztán pedig sóhajtottam egyet.
- Hát... Nem tudom. Mióta együtt vagyunk, Te folyton aludnál, Én meg felpörögtem. Szerepet cseréltünk... Vagy alszol helyettem is - mondta elgondolkozva, aztán pedig Ő is kacagni kezdett.
- Hmm... Meglehet - bólogattam, Ő pedig feltápászkodott és felém nyújtotta a kezét.
- Na gyere baba!
- Megyek, megyek - fogtam meg a kezét, Ő pedig ezzel talpra is állított.
   Túl hirtelen álltam fel, és elkapott a szédülés, vele együtt pedig a hányinger is. Azonnal a fürdőhelyiség felé vettem az irányt, és amint beléptem már hánytam is. Hát ez csodálatos. Miután végeztem elkezdtem készülődni, eddigre Eddie már bőven indulásra készen állt, sőt még reggelit is csinált nekünk. Közben Syd-et is megetettük, és mikor mindannyian végeztünk rá adtuk a pórázát és elindultunk. Hosszú volt az út, körülbelül a második kilométer után már ölben kellett vinnünk a kis lustaságot a maradék kilenc kilométeren. Mikor oda értünk anya nagyon örült nekünk, és annak is, hogy rá akarjuk bízni egy kis időre a kutyust. Sydney is hasonlóan örült neki, mint mikor Mi érkezünk haza valahonnan, szóval úgy éreztem nem lesz baj. Bementünk egy kicsit hozzájuk, Én pedig kaptam az alkalmon, hogy félre hívjam apámat, és elmondjam neki az üggyel kapcsolatos fejleményeket.

/Eddie szemszöge/

   Beck most Alexander-t hívta el beszélgetni és Elle-el hagyott magamra, aki éppen nagyon furcsán viselkedett. Nem úgy a szokásos Jones féle furán, hanem tényleg zavarbaejtően furán. Össze-vissza hebegett, és folyton a karácsonyt emlegette. Meg arról is beszélt, hogy milyen fontos a család, és az hogy egy erős férfi álljon a család élén. Ezért azt hiszem az Én kis feminista minidémonom még meg is fojtotta volna. Beck nagyon elítéli a patriarchátust vagy mi a csodát, és erről alaposan kiokított. Ezzel gondolom Elle is tisztában van, hiszen abban a pillanatban, hogy Becca-ék vissza értek Ő szélsebesen befogta a száját.
- Mi a helyzet? - kérdeztem érdeklődve.
- Mindent tud amit kell, - felelte Becca, majd az ajtó felé intve jelzett, hogy induljunk el. Elköszöntünk a szüleitől, majd el is indultunk a megbeszélt helyre.
   Éppen időben ott voltunk mind, akiknek jelenleg ott kellett lenniük, és ahogy látom mindannyian teljesítettük a ránk bízott feladatokat. Nem tellett sok időbe, hogy Beck és Nancy ismét a kezeikbe vegyék az irányítást.
- Tizi, szereztetek sokkolót? - kérdezett rá Beck.
- Igen, megvan - felelte büszkén a lány miközben felmutatta.
- Robin, megoldottad a defibrillátort és az elsősegély cuccokat? - kérdezett rá Nancy.
- A végére már könyörögtek, hogy vigyem, csak hagyjam Őket békén - nevette el magát, de látszott rajta, hogy Ő is kifejezetten büszke magára.
- Profi - nevetett Becca is. - Will, Jonathanék elérték Argyle-t, igaz?
- Persze, már úton vannak a találkozási pontra - bólintott a megszólított fiú.
- Dustin, előkészítettetek egy helyet? - kérdezett ismét Nancy.
- Igen, minden tökéletesen készen áll - vigyorgott önelégülten.
- Max veled mi a helyzet? - fordult a lány felé Jones.
- Minden itt van ami kellhet - emelt fel egy teli szatyrot a lány.
- Királyok vagytok - jelentette ki Beck, és ezek után mindenki elismeréseket kezdett el hadarni egymásnak. Imádom ezt a csapatot, tényleg nagyon ügyesek voltak.
   - És akkor ez most hogy is lesz? Úgy értem, bekötitek a szemeinket és majd kézen fogva elvezetgettek minket a helyre amit felismerhetetlenné tettetek? - kérdezett rá Steve arra ami engem is érdekelt.
- Dehogy, kocsival megyünk - vágta rá Robin.
- De nem férünk el egy kocsiban, és oké, hogy neked már van jogsid, de a másik autót ki fogja vezetni? - folytatta Harrington a kérdezősködést. Robin ekkor csak sandán rá nézett Max-re aki éppen elvetemülten vigyorgott. - Nem, az kizárt. Biztos, hogy nem - háborgott.
- Szerintem se valami jó ötlet - jegyeztem meg. Ekkor Beck és Nancy is egymásra vigyorgott, bólintottakat egyet egymásra és Wheeler oda dobta Mayfield-nek a kocsikulcsait.
- Hajrá csajszi - mondta egyszerre a két lány.
- Hát ezt nem hiszem el - kapott a fejéhez Harrington.
- Nyugi már, négy éve vezetek - jelentette ki Max, mi pedig elnevettük magunkat, mert mind tudtuk az első vezetésének a sztoriját.
   Végül mindenki rá szánta magát, hogy megbízzon Max-ben, szóval feltettük a szemkötőket és elindultunk. A srácok nagyon okosak voltak mert össze vissza forgolódtak az autókkal, járkáltunk az utcákban, hol gyorsabban, hol lassabban haladtunk és még a zene is üvöltött, hogy még a tudatalattink se tudja beazonosítani, hogy merre lehetünk. Mikor megérkeztünk akkor a srácok bevezettek minket, és leültünk a földre. Egyre jobban féltem. Eddig jól titkoltam, de most még talán a kezeim is remegtek. Nagyon pontosnak és erősnek kell lennünk mentálisan, és tudom, hogy legutóbb nekem ment a legjobban, de nem tudom, hogy képes leszek-e azonnal ilyen jól bánni a kollektív tudattal.
- Na és... Kit sokkoljunk? - tette fel Dustin hangja a kérdést. A szemünk továbbra is be volt kötve, így nem láthattuk egymás reakcióit, ami elég zavaró volt. Egy jó ideig nem ragált rá senki, Én pedig tudtam, hogy valószínűleg ezt is nekem kell magamra vállalnom.

[Sziasztok! ❤️
Először is azt szeretném megkérdezni, hogy hogy tetszik az új borító? Szerintetek jobb mint az előző, vagy inkább állítsam vissza azt? 😅
Másodszor pedig... Rájöttem, hogy mára, azaz október 26.-ára írtam Beck születésnapját, és Beck karaktere lényegében az olvasó, szóval...
✨BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!✨ 🥳❤️]