A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟙𝟡

   Bolyongtunk egy ideig a belvárosban, mert nem tudtam, hogy mi tetszene neki. Nem akartam túl durva helyre vinni, hiszen Dustin Henderson sosem volt az a bulizós alkat. Hiába nőtt fel, nem érdekelte ez a világ, Ő inkább maradt a tudománynál és nem rombolta ilyesmivel az agysejtjeit. Komoly esélye van rá, hogy sikeres feltaláló legyen. Gondoltam mehetnénk olyan helyre is, ahol a konzervatívabb emberek fordulnak meg, hiszen végre nem korlátoz a pénz, de ott pedig nem hiszem, hogy le tudott volna lazulni. Végül úgy döntöttem, hogy nem gondolkozom ezen, majd a hely úgyis bevonz magától, és így is lett. Tudtam, hogy Dustin-nak nincs semmi baja a metál zenével, és meghallottam, hogy a távolban valahol jó barátom Axl Rose egyik száma szól. Ahol Guns n' Roses-t hallgatnak az rossz hely nem lehet. Egyből megindultam az irányába a Henderson fiú pedig követett. Elég jó helynek tűnt, pont a lazán bulizó fiataloknak volt való. Beültünk a bárpulthoz és kikértem egy-egy sört.
   - Figyelj haver, igazából azért hívtalak el, hogy tudj egy kicsit beszélni arról amit most érzel. Tudom, hogy ismerted Kenny Wilson-t, és gondolom nem lehetett könnyű végig nézni ahogy meghal. Ami meg ezután jön az pedig még nehezebb lesz és nem szeretném, hogy egyedül kelljen megbírkóznod ezzel - kezdtem bele komolyra fordítva a szót.
- Kedves tőled, de azt hiszem jól vagyok - felelte. Őszintének hangzott, de nem akartam annyiban hagyni.
- Nézd, tudom, hogy átéltél már sok szarságot, de nem szabad csak úgy elsiklani felette, jobb ha beszélsz róla.
- Tényleg elég nyomasztó dolog, de nincs mit mondanom - vonta meg a vállát.
- Tudod mit? Akkor most csak igyunk, és ha úgy érzed, hogy beszélni szeretnél akár erről, akár másról... Én itt vagyok, mondd csak ki bátran - mosolyogtam rá, miközben elengedtem a vállát.
- Köszönöm, rendes tőled - mosolygott vissza, majd mohón ráhúzott az imént elérakott sörre. Látszott az arcán, hogy nem ízlik neki, de az is, hogy nem bánja a dolgot.
- Na, na azért csak okosan, nem hiszem, hogy ittál már korábban, hamar megüthet - szóltam rá.
- Valóban nem ittam eddig, de éppen itt az ideje elkezdeni - vonta meg újra a vállát.
- Rendben haver, ahogy érzed. De fontos dolog a mérték. Először csak lassan, majd ha kiderült hogy bírod, akkor nem baj ha bele lendülsz, de ne told egyből túl - okítottam tovább.
   - Ez csak sör, Ti úgy isszátok mint a vizet. Miért vagy most ennyire atyáskodó? - ráncolta össze kérdőn a szemöldökét.
- Atyáskodó? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Igen - vágta rá kicsit hisztisen.
- Ezt hogy érted? - hunyorítottam érdeklődően.
- Úgy viselkedsz baszki mintha az apám lennél - forgatta meg a szemeit.
- Muszáj - húztam rá vigyorogva a sörömre.
- Miért lenne?
- Nem árt gyakorolni - vontam meg sejtelmeskedve a vállam.
- Gyakorolni? Mire? - nézett rám értetlenül.
- Hát az apaságra - kortyolam bele újra a sörömbe. Ő újra kérdőn nézett rám. Fülig érő szájjal és feltehetően vörös arccal néztem rá. Nem tudtam egyszerűen magamban tartani, fogalmam sem volt, hogy hogyan foghatnám vissza magam, ki akartam mondani.
- Miért? - tette fel végül a kérdést, és már láttam az arcán, hogy sejt valamit, ha a szavaimból nem is, de az örömtől ragyogó arcomból biztosan.
- Ah haver - sóhajtottam büszkén. - Apa leszek - mondtam ki gyermeteg rajongással.
- Öregem, gratulálok! - mondta milliónyi érzelemmel a hangjában, és az arcán még ennél is több érzelem futott végig. Lendületesen felém nyújtotta a karját, Én pedig bele csaptam a tenyerébe és ezzel közelebb is rántott magához. Össze ölelkeztünk és büszkén megveregette a vállamat.
- Ha fiú lesz, márpedig remélem, hogy az lesz... Dusin-nak fogják hívni - közöltem vele teljesen komolyan.
- Mi? Tényleg? - kérdezett vissza hitetlenkedve.
- Becca már évekkel ezelőtt eldöntötte. A hellyel lefelében még fent is volt a bakancslistáján.
- Azt nem is láttam... De ember, ez nagyon kedves tőletek. Igazi megtiszteltetés. Köszönöm! - mondta megilletődve, majd elengedtük egymást.
- De a többieknek el ne mondd, és Beck-nek se említsd, hogy elmondtam, oké? Megkért, hogy tartsam titokban amíg le nem zárul az ügy, sőt előlem is titkolni akarta, szóval hát igen... Ugye bízhatok benned? - hadartam.
- Persze haver, ez természetes - mosolygott rám cinkosan.
- Köszönöm - bólintottam.
   Ezek után az éjszaka folyamán elég sokat ittunk. Megünnepeltük a leendő gyermekem születését, és feloldottuk Henderson gátlásait is. Idővel megnyílt és elmondta, hogy valóban nagyon rosszul érzi magát, és, hogy gyakran villannak fel a szemei előtt a történtek. Arról is beszélt, hogy a régi dolgok is kísértik még néha napján, így nem lesz újkeletű dolog ha átél pár álmatlan éjszakát. Azt is mondta, hogy ne aggódjak, mert ez a helyzet annyiban könnyebb lesz mint a többi, hogy beszélhet róla Suzie-nak. Siuzie-ról is sokat beszélgettünk. Minden tiszteletem a fiúé, hogy már ennyi ideje ilyen hűségesen kitart mellette a szörnyen nagy távolság ellenére is. Megígértem neki, hogy ha lezárult ez az egész mizéria akkor elviszem Őt Utahba. Nagyon megörült ennek is, és annak is, hogy tudott végre beszélni a problémáiról, hiszen tényleg nem könnyű az élete. Így, hogy Steve és Én is elhagytuk egy időre Hawkinst, nem igazán volt akivel tudott volna beszélni. Sokkal érettebb szellemileg a barátainál, és szüksége lett volna idősebb társaságra. Valóban hatalmas buliban volt végül részünk.
   Hajnali három körül kísértem haza. Biztos volt benne, hogy az anyja ébren várja Őt, és ha haza ér, akkor kénytelen lesz a visítását hallgatni, szóval felajánlottam neki, hogy bekísérem a házba, és majd kimagyarázom valahogy. Az nő valóban sík ideg volt, és a ház előtt állva várta haza Dustin-t. Igazi toxikus anyuka. Kissé illuminált állapotban voltunk, de nem engedtem a fiúnak, hogy annyit igyon, hogy ne tudjon egyenesen menni vagy ilyesmi. A nyelve párszor azért össze akadt, de azt simán rá foghatta arra, hogy fáradt. Jobb ötlet híján azt hazudtam az anyjának, hogy nálunk volt, de valamiért elálmosodott és egyik pillanatról a másikra elaludt, nekünk meg nem volt szívünk felkelteni. Megesett rajta a szíve, szóval inkább nem is zaklatta tovább.
   Kedvesen elköszöntem tőlük, majd haza indultam. A decemberi hideg kellemesen hatott az agyamra. Viszont kissé szomorkás lett a hangulatom amikor elgondolkoztam azon, hogy kereken egy hét múlva Szent este lesz. Beck-el nem beszéltem olyan sokat a délután folyamán, mert kicsit azért még nehezteltem rá. De ennek ellenére Ő beszélt hozzám, és említette, hogy legelőször karácsonykor akarta elmondani, hogy ezt "adhassa" egy életre szóló ajándékként. Aztán részletesen elmagyarázta, hogy mi zajlott le a fejében, hogy miről beszélt Elle-el és minden hasonlót. Az eddigi legédesebb karácsonyunk lehetőséget keltették bennem a szavai, de biztos vagyok benne, hogy ezt a labor dolgot lehetetlen lezárni egy héten belül, így nem lesz túlságosan meghitt az ünnep. Annyira gyönyörű lehetett volna, de így csak elszomorít. Azzal nyugtattam meg magam, hogy majd mindent be fogunk pótolni. És alig várom, hogy a jövő karácsonyt már családként tölthessük.
   Minél többet gondolkoztam annál gyorsabban haladtam. A lábaim egyszerűen maguktól sietni kezdtek. Percek múlva szinte már-már rohantam, hogy mielőbb haza érjek Beck-hez. Már alig vártam, hogy újra vele lehessek. Szerettem a kapcsolatunkban, hogy soha nem korlátoztuk egymást. Nem egyszer mentünk el külön-külön bulizni, de azok a percek amikor már a szórakozásnak vége és haza kéne jutni, mindig kegyetlen hosszúnak tűnnek. Viszont már láttam a lakókocsiparkot, szóval közel volt a boldogság, és még jobban elkezdtem szedni a lábaimat.
   Nagy lendülettel loholtam be az ajtón. Azt hittem, hogy sötét lesz odabent, de égett egy villany. Hirtelen nagyon megörültem, hogy Becca talán ébren lehet még, de benéztem az ágyunkhoz, és a hercegnőm már rajta feküdt és édesen szundikált. Halkan levetkőztem, majd kimentem a konyhába, hogy igyak egy kis vizet. Az asztalon egy üres tányér volt, rajta egy cetlivel. Azonnal oda mentem, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mi lehet ez az egész. A cetlin az állt, hogy "Vacsi a hűtőben, jó étvágyat!" és mellette sok kis szivecske. Nagyon meghatódtam. Gyakran voltak felém kedves gesztusai, és imád főzni, de most nagyon későn ért haza Ő is és újabban az alvás volt a kedvenc hobbija, szóval meglepődtem. Becca Jones az éjszaka közepén neki állt főzni nekem?! Ennek az agyára ment a terhesség. De annyira édes, Te jó ég... Nagyon szeretem ezt a nőt.

/Becca szemszöge/

   Felébredtem mikor Eddie megérkezett, de szándékosan nem másztam ki az ágyból. Mosolyogva vártam, hogy ha végzett az evéssel és a fürdéssel akkor oda feküdjön mellém. Ez körülbelül fél óra múlva meg is történt, de addigra már egy kicsit vissza szenderedtem. Akkor lettem ismét éberebb mikor megéreztem ahogy a jéghideg teste az Én a takaró alatt felforrósodott testemhez bújt.
- Szia édes - köszöntem álmos hangon.
- Szia hercegnőm - nyomott egy apró puszit a fejemre. - Nagyon jól esett a vacsora.
- Örülök neki. Jó volt a buli? Sikerült beszélned Dustin-nal? - kérdeztem lágy hangon.
- Persze, meglepően hamar rákapott a piára és egy idő után a nyelve is megeredt. Azt hiszem, hogy hamar jól lesz - felelte büszkén.
- Szuper vagy drágám!
- Szeretlek - suttogta.
- Szeretlek - suttogtam, majd elkezdtünk kényelmesebben elhelyezkedni, és hamarosan elért minket az álom.

[Sziasztok! Bocsánat, hogy sokáig nem volt új rész és, hogy ez sem lett valami jó, de picit elszállt az ihletem. Amint rá jövök, hogy hogyan tudnám úgy folytatni, hogy érdekes is legyen, újra lesznek naponta/két naponta részek. További szép estét/napot nektek! ❤️]