A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟛𝟚

  - Öhm - kezdtem el erősen gondolkodni. - E-ez is... ez is a denevérek vére miatt van. Igen. Gy-gyakran csinál ilyet. Ni-nincs baj - hebegtem.
- Ez egészen biztos? - kérdezte apám aggodalmasan.
- Persze - vágtam rá. - Csak iszok egy kis hideg vizet és minden rendben lesz - magyaráztam.
- Fura - gondolkozott el. - De hát körülötted már mi nem az? - kérdezte szarkasztikusan. - Megyek, hozok neked vizet - mosolygott rám kedvesen, majd elindult kifelé. Megnyugtató volt, hogy ilyen könnyedén megúsztam ezt az egészet. A férfi hamarosan vissza is ért egy pohár vízzel, amit azonnal meg is ittam, a kicsi pedig megnyugodott. Ezek után pedig már teljesen jól éreztem magam, mintha mi sem történt volna. Egy dolog járt csak a fejemben; hogy minél előbb véget vessünk a hellyel lefelének, és végre csak a bennem növekvő élettel foglalkozhassak.

/Eddie szemszöge/

   A többiek a mai napot már mind arra szánták, hogy a családjaikkal is töltsenek egy kis időt az ünnepből, így a többség csak este, vagy már egyáltalán nem is jött vissza. Én egész nap a gyerekekkel lógtam. Na, nem mintha lett volna más választásom. Viszont minden pillanatát élveztem. Nagyon aggódtak Beck miatt, ahogy Én is, ezért végig Ő volt a téma. Ki faggattak a megismerkedésünkről, arról, hogy arról, hogy hogyan győztük le Vecnát, és hogy miként tettünk szert szupererőre. Aztán pedig mikor megtudták, hogy Becca Jones hónapokon át élt odaát a hellyel lefelében, kész világvége lett. Szüntelenül bombáztak a kérdéseikkel, és volt amire még csak nem is tudtam válaszolni. Igazi megváltásnak éreztem, mikor estefelé Steve-nek és Jonathan-nek végre sikerült beüzemelnie a tv-t amiért tegnap a gyerekek még úgy oda voltak. Ma viszont már nem érdekeltek senkit sem a rajzfilmek. A mi életünk sokkal jobban érdekelte Őket. Alaposan kikérdeztek a bandánkról és a fellépéseinkről is, ahogy a lakókocsis élethez felmerülő kérdések sem maradtak el. Próbáltam vissza dobálni a labdát, de hiába érdeklődtem akármiről, mindössze néhány szóban tudtak csak válaszolni, ami nem meglepő, hiszen alig éltek még. Szerencsére Robin is csatlakozott egy idő után mikor vissza jött, és Ő is lelkesen mesélt nekik. Később pedig Dustin, Will és Tizenegy is beszállt pár történet erejére miután megérkeztek. Így a régebben történtekről is pontosan tudtak informálódni a kicsik. Nekik ez a beszélgetés felért egy mesedélutánnal. Igazi kalandként élték meg. A kis csapatunkat pedig innentől a világ legmenőbb hős gárdájának tekintették. Eddig is felnéztek ránk, de most valósággal csodálnak minket. Főleg Becca-t.
   Becca-t aki az imént végre felébredt, és idesétált hozzánk. A gyerekek egy az egyben körülrajongták. Viszont láttam, hogy Ő azonnal a hasához kapott. Tényleg, a babát zavarják a hangos zajok.
- Hé srácok csendesebben - szóltam rájuk. - Szegénynek biztosan fáj a feje, próbáljatok kicsit halkabban, és lehetőleg egyesével beszélni, rendben? - kérdeztem azon igyekezve, hogy minél kedvesebb legyen a hangom. Erre a legtöbben csak bólogattak, néhányan pedig halkan beleegyezően válaszoltak.
- Köszönöm - mondta Beck is halkan. - Nagyon figyelmesek vagytok - tette hozzá.
- Igazi kis angyalok, nem igaz? - kérdeztem büszkén végig nézve rajtuk.
- Így van - bólintott.
- Hogy érzed magad hercegnőm? - kérdeztem aggodalmasan a korábban történtek miatt.
- Már teljesen jól vagyok - mosolygott rám örömtelien. - Ti jól elvoltatok? Mit csináltatok ma? - pillantgatott végig a törpeseregemen.
- Eddie mesélt nekünk - vágta rá az egyikük.
- A csapatotokról - tette hozzá egy másik gyerkőc.
- És rólad - szólalt meg egy harmadik lurkó.
- Olyan menő vagy - mondta szinte rajongva Maya, majd oda futott Beck-hez és átölelte.
- Én is akarok ölelést - kiabálta Abigail miközben már szaladt is.
- Gyertek ide mind - tárta ki a karjait Becca, mire az összes csemete odavonult és egy nagy csoportos ölelésbe zárták Őt.
   Viszont feltűnt, hogy Hank Crawford nem ment oda. Viszonylag egészen messziről figyelte Őt, látszólag eléggé görcsös ábrázattal. Lerítt az arcáról, hogy nagyon gondolkozik valamin. Valami nyomasztó dolgon. Láttam az aggodalmat a szememben így Én is aggódni kezdtem. Mikor feloszlott az ölelés a fiú elindult, és átvágva a tömegen oda sétált Beck elé. Még hallottam ahogy megkéri, hogy hajoljon le, aztán pedig suttogni kezdett. Pillanatokkal később pedig együtt kivonultak a szobából. Na ebből esélytelen, hogy valami jó süljön ki. Jó lenne valahogy lefoglalni a gyerekeket, hogy valamiként majd ki tudjam deríteni Beck-től, hogy mi történt.
- Hát rendben, akkor... mehet végre az a rajzfilm, srácok? Robin hozott nekünk egy csomó új cuccot a tékából. Az elvarázsolt erdőt látta már valaki? - kérdeztem ösztökélően, Ők pedig hála az égnek mind lelkesen reagáltak.
- Szuper, és öhm valamelyikőtök ért hozzá? Én... kissé szorult helyzetben vagyok - néztem végig magamon, az emberpalánták pedig hatalmas nevetésben törtek ki.
- Majd Én intézem - jelentette ki Frank, majd el is indult a VHS lejátszó felé.
- Se-segítek - dadogta Cody, és lelkesen Frank után ment.

/Becca szemszöge/

   - Biztos, hogy itt nem hall minket senki? - kérdezte aggódva Hank, aki nemrég ismeretlen okból félre hívott.
- Persze, távol vagyunk mindenkitől, mondd nyugodtan - próbáltam bátorítani.
- Apukámról van szó. Nem hiszem, hogy biztonságban vagyunk - mondta félve.
- Nézd Hank, nem akarok sértő lenni, de hidd el, apád nem árthat nekünk. Dr. Martin Brenner milliószor dörzsöltebb és veszélyesebb alak volt nála, mégis le tudtuk Őt győzni. Esélye sincs ellenünk, főleg ha Ti az oldalunkon álltok, oké? Nem lesz gond.
- Ne becsüld alá - nézett rám komoly tekintettel. - Ő sem becsült alá téged.
- Ezt meg hogy érted? - kerekedtek el értetlenül, de rosszat sejtve a szemeim.
- Tudok valamit, amit senki más nem - hangzottak el a hátborzongató szavak, miközben a kisfiú lehajtotta a fejét. Egy nagy levegő vétel után viszont újra felnézett, és folytatta. - A barátaidnak nem mertem elmondani, mert nem tudom hogyan reagálnának. Egyedül benned bízom, és Eddie-ben, de vele nem tudtam úgy beszélni, hogy nem volt ott más. Most elmondom, de ígérd meg, hogy nem lesz baja senkinek.
- Meg ígérem, sőt esküszöm - tettem a szívemre a kezem. - Mondd el, kérlek.
- Már mondtam, hogy apukám tanulmányozott téged - vezette fel. - Tudta, hogy nem fogsz ártani egy gyereknek sem, és mindent megteszel, hogy kiszabaduljanak. Felkészült erre - jelentette ki, majd egy hosszabb időre csendben maradt.
- Hogyan? Hogyan készült fel? - kérdeztem kissé sürgetően.
- Néhány... - akadt benne a szó. - Néhány gyereknek valamit az agyába programoztatott.
- És ezt hogy érted? - sokkolódtam le.
- Olyan mintha hipnotizálva lennének és távolról is irányíthatóak.
- Honnan tudsz erről?
- Onnan... hogy Én csináltam - nyögte ki már majdnem sírva. Látszott rajta, hogy nagyon szégyelli magát. Én viszont egyáltalán nem éreztem úgy, hogy ezért Ő hibás lenne.
   - Nincsen semmi baj Hank, erről Te nem tehetsz, rendben? Csak mondj el mindent. Hogy hogyan csináltad, hogyan működik, hogyan állítható meg, és ami a legfontosabb, kik azok akik érintettek ebben? - hadarta el kíváncsian várva a választ.
- Rendben - vett egy mély lélegzetet. - Be kellett lépnem az elméjükbe és beültetnem egy szót a tudatalattiukba amit ha meghallanak akkor azt csinálják amit az mond akitől hallották a szót. Mint egy belső hipnotizálás, apukám így magyarázta.
- De hát ezzel nincs gond, lehetetlen, hogy innen hallják az apád hangját - szóltam közbe, hátha csak nem érti a helyzetet és feleslegesen aggódik.
- De belerakott valamit a fülükbe, a bőrük alá ahonnan nem lehet kivenni, és azon keresztül tud beszélni hozzájuk. A biztonsági őröknek pedig van rádiójuk és tudósok át tudják alakítani - lett egyre zavartabb a mondanivalója közben.
- Tehát meg tudja oldani, hogy irányítsa Őket - értettem meg a helyzetet.
- Igen.
- De ha ismét belépünk az elméjükbe, akkor ki lehet szedni azt a szót, nem igaz? - ugrott be máris egy ötlet.
- Nem tudom - mondta méginkább elszomorodva.
- Figyelj, megpróbáljuk. Sorold a neveket. Így nem vagyunk biztonságban, gyorsan kell tennünk valamit.
- Abigail Harris, Sally Young, Lily Black, Kenny Wilson, Jack Ryan, Kevin Walker és Theodore McKinley - sorolta el hallhatóan félve.
- Köszönöm Hank. Még egy fontos kérdés: Nekik mennyire fejlődött eddig ki az erejük? Mekkora veszélyt jelentenek? - gyűjtöttem tovább az információkat.
- Abby és Theo a legerősebbek közülük, de mindenki másnak is nagy ereje van.
- A manóba - vágtam rá. - Szólhatok a csapatnak, vagy továbbra sem szeretnéd beavatni Őket?
- Félek, hogy Ők nem segítenének, csak elkezdenék máshogy kezelni Abby-éket. Ők biztosan külön akarnák Őket zárni és őrködni felettük meg ilyenek, de Én ezt nem akarom. Sally, Lily és Kenny így is nagyon fél, és bepánikolnának ha megtudnák, hogy baj van velük - hadarta el aggódva. - Csak benned és Eddie-ben bízom.
- Megértelek. És mi a helyzet Robin-nal? Vele is sokat beszéltetek, és Ő kedves lány.
- Sokat fecseg - mondta határozottan. Nem tudtam, hogy arra értette-e, hogy elmondaná másoknak is a dolgot, vagy csak szimplán nem szereti ha valakit sokat beszélt, de kénytelen voltam neki igazat adni, és kuncogni egy aprót a kijelentésén.
- Jogos. És Dustin? Ő eszméletlenül okos, és igazi cuki pofa, azt tenné ami a srácoknak a legjobb, sőt Kenny ismeri is. Biztos vagyok benne, hogy a hasznunkra válna.
- Rendben, de senki más, kérlek - nézett fel rám kérlelően.
- Akkor ezt az ügyet elintézzük Mi négyen, lehetőségeink szerint még ma éjjel - bólintottam. - Utána pedig Én kérném a segítségedet, egy másik ügyben, amit hasonlóan diszkréten kell majd kezelned, de ezt majd később elmagyarázom - vezettem fel kissé sejtelmesen a témát, hogy Hank segíthetne nekünk kiszűrni azokat a gyerekeket akiket bátran megkérhetünk, hogy harcoljanak az oldalunkon a hellyel lefelével szemben.
- Rendben - egyezett bele, majd azonnal el is indultunk megoldani az első számú problémánkat.