A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟜𝟙

/Becca szemszöge/

Hawkins szuperhősei újra készen állnak, hogy megmentsék a világot. Nagyobb érő van jelenleg a birtokunkban, mint valaha, és egy olyan ellenséggel készülünk szembe nézni, akinek/aminek egy "korábbi változatát" már legyőztük. Úgy tűnt kirázzuk a kisujjunkból az egészet. Így pedig, hogy az Én drága Eddie-m ráébresztett, hogy a babánkra is képes leszek vigyázni szimpla koncentrálással, bátran vágok neki az összecsapásnak. Már minden készen áll az indulásra. Sőt, az öt csoportból négy már el is indult. Már csak az Én csapatom maradt itt, mivel hozzám kerültek a legkisebbek és a viszonylag gyengébbek. Egyedül Maya-t kaptam aki vitathatatlanul erős. Így arra jutottunk, hogy mi megyünk arra a pontra, ahol a város széle a legközelebb van a házhoz, hogy ha gond van akkor hamar 'haza' tudjunk jutni a srácokkal. Már mind odakint vannak, és türelmetlenül várják, hogy elkezdődjön a végső leszámolás. Egyetlen egy dolog van hátra. A legnehezebb; el kell köszönnöm Eds-től.
Lassan odalépkedtem hozzá, Ő pedig nagyra nyílt kiskutya szemekkel várt rám.
- Ígérj meg nekem valamit - mondta mielőtt megszólalhattam volna.
- Meg ígérem - vágtam rá még azelőtt, hogy elmondhatta volna, mert tudtam, hogy bármi is az, Én nem mondok rá nemet. - Na, mit ígértem meg? - kérdeztem pajkosan.
- Hogy mindhárman haza tértek - nyögte ki kissé szomorúvá téve a hangulatot, és éreztem ahogy hirtelen görcsbe rándul a gyomrom. Azt ugyan nem teljesen értettem, hogy kire érti azt a hármat, azt viszont tudtam, hogy mindenki épségben haza fog térni.
- Mind vissza jövünk - feleltem határozottan. - Egytől egyig - tettem hozzá.
- Beszélhetek egy kicsit a fiammal? - kérdeztem. - Vagy lányommal, ha esetleg - kezdte el kijavítani magát.
- Ne aggódj, biztosan fiú lesz - vágtam közbe, hiszen egyszerűen a zsigereimben éreztem. Éreztem Őt, és tudtam, hogy fiú. Az pedig, hogy Eddie mindenképpen fiút szeretett volna, és gyakran fiaként is hivatkozott rá, csak erősített ezen az érzésen, hiszen olyan volt, mintha Ő is tudná legbelül.
- Ezaz - sutyorogta a levegőbe egy nagy mosollyal az arcán. Én pedig közelebb léptem hozzá, hogy oda tudjon hajolni a hasamhoz, Ő pedig meg is tette. - Szia kisfiam - kezdett bele, miközben az egyik kezével végig simított a pocakomon, ami jelenleg akkora volt, hogy csoda, hogy még el tudtam takarni pulcsikkal. - Anyád egy makacs, önfejű, heroikus kis boszorkány, szóval légyszíves vigyázz rá. Ha valami nem jó, akkor csak rúgd oldalba jó erősen, rendben? Ne hagyd neki, hogy hülyeséget csináljon. Nem lehet mindig a világ érdekeit nézni. Látod, még Én is hajlandó vagyok ágyban maradni, pedig olyan menő lenne ott lenni. Te viszont ott leszel, szóval védd meg Őt helyettem is. Mindent bele nagyfiú! Adj egy pacsit - tette rá a tenyerét a hasam jobb szélére, és pontosan itt éreztem belülről is egy aprócska tenyeret. - Beck Ő most tényleg...? - nézett fel rám a meghatódottságtól csillogó szemekkel.
- Igen, adott egy pacsit - mosolyodtam el. - Dustin mondta, hogy nem kizárt, hogy természetfelettien fejlett.
- Ezek szerint értette amit mondtam neki - állapította meg.
- Igen, szóval ne aggódj, ha oldalba rúg tudni fogom, hogy le kell állnunk mindennel - nevettem el magam halványan, Ő pedig vissza fordult a hasamhoz.
- Nagyon szeretlek kisfiam - nyomott egy apró puszit oda ahol eddig a nyerét tartotta, majd vissza vezette a tekintetét rám. - És téged is hercegnőm - mosolyodott el, majd csücsöríteni kezdett a szájával azt jelezve ezzel, hogy még szeretne csókolni.
- Mi is szeretünk - feleltem, majd oda hajoltam hozzá és hosszasan rátapadtam az ajkaira. Sok érzelmet adtunk át egymásnak, de egy pillanatra sem hagytuk, hogy búcsú csóknak tűnjön. Miután elszakadtunk egymástól még bevontam Őt egy gyengéd ölelésbe is pár másodpercre.
- Tedd amihez értessz. Mentsd meg a világot! - buzdított. - Vagy ne, a lényeg, hogy legyetek jól és gyertek vissza hozzám - tette hozzá kissé túl érzelgősen.
- Ne aggódj, nem szabadulsz meg tőlünk - próbáltam kicsit feldobni a kedvét, de nem tűnt úgy, hogy túlzottan értékeli, így folytattam. - És tudom, hogy nehéz neked most és rossz, hogy itt kell maradnod, de hidd el nem lesz semmi bajunk.
- Tudom, Maya úgyis vigyáz rátok - hagyta el ajkait egy amolyan "el sem hiszem, hogy ezt mondom" féle kacaj. Én is kuncogtam rajta, de pontosan tudtam, hogy így lesz.
- Ahogy mondod - bólogattam. - De Te is vigyázz magadra idehaza. Neked lesz egyedül szupererőd a házban a lázadó bandán kívül, szóval ha újabb polgárháború alakulna ki, neked kell megvédened mindenkit. Légy erős, és tudd, hogy neked is nagyon fontos szereped van - mondtam, majd egy újabb csókot leheltem az ajkaira.
- Szeretlek - suttogta.
- Szeretlek - suttogtam, majd fájó szívvel hátat fordítottam neki és kimentem a rám várakozó gyereksereghez.
- Becca - kiabált oda Maya. - Steve és Kali is vissza jelzett, hogy oda ért - mutatta fel a walkie-talkiet.
- Mi is megérkeztünk srácok, vétel - kezdett el recsegni éppen ebben a pillanatban a készülékből Nancy hangja.
- Szuper, akkor induljunk Mi is - vágtam rá, majd a gyerekekkel a nyomomban megindultam a megbeszélt helyre. Nagyon hamar odaértünk, és nem sokkal később Tizi is jelezte, hogy készen állnak. Ekkor pedig egy széles törzsű fa felé fordultam, előre nyújtottam a karomat és erősen koncentrálni kezdtem a másik világra. Elképzeltem ahogy a vöröslő, nyálkás kapu megjelenik előttem, és már láttam is ahogy a fa törzsén megjelenik egy kis folt. Aprókat pulzálva növekedni kezdett, s amint elég nagy lett ahhoz, hogy beférjünk rajta leálltam. Közelebb léptem hozzá, és egy kisebb undorral az arcomon átszakítottam a rajta lévő hártyát.
- Maradjatok itt, előbb megnézem, hogy tiszta-e a terep - intettem Őket várakozásra, majd óvatosan átléptem a kapun. A hideg szinte marta a bőrömet. A mi világunkban is hideg volt, hiszen tél van, de itt dermesztő volt a fagy. Oh Te jó ég, de jó, hogy télen már nem voltam itt. Körülnéztem, és elsőre nem láttam semmit ami veszélyes lenne. Mindössze csak az undorító indákat, a lassan szállingózó hó szerű dolgot, és a vörösbe borult égboltot mely villámokat ontott felettünk. Óvatosan beljebb lépkedtem, hogy jobban szemügyre vehessem a helyet, és biztosan át engedhessem a gyerekeket. Minden egyes lépés egyenesen a szívemet kezdte remegtetni ahogy felidéződtek bennem az itt átélt traumák. Mindennél jobban gyűlöltem ezt a helyet. Nem akartam itt lenni. Haza akartam rohanni Eddie karjaiba. Viszont tudtam, hogy ezen túl kell esnem. Nagy levegőt vettem, és erőt véve magamon tettem még pár lépést befelé, ügyelve arra, hogy ne lépjek az indákra. Mivel elégge űgy tűnt nem leselkedik rank veszély, vissza mentem a kapuhoz.
- Maya, kérem a walkiet - mondtam, és a lány azonnal át is nyújtotta a ketyerét. - Köszönöm - mosolyogtam rá. - Hogy álltok? Vétel - szóltam bele miután lenyomtam a gombot.
- A helyünkön vagyunk, vétel - szólt Steve.
- Mi is, vétel - jelzett vissza Tizenegy is.
- Készen állunk - folytatta Nancy a sort.
- Srácok, itt azt hiszem van egy kis gond, vétel - recsegett kissé kétségbeesetten Kali hangja.
- Mi történt? - kérdeztem azonnal.
- Ha jól sejtem mi nyitottuk meg elsőként a kapunkat... Kész szörnyhadsereg gyűlt itt össze - felelte.
- Fenébe - morogtam magamnak, s csak ezek után nyomtam le a gombot. - Srácok figyeljetek rám mind. Valahogy el kell érnünk, hogy középen legyenek. Melyikőtök is van körülbelül Kali-val szemben?
- Én - csendült fel Nancy hangja.
- Remek. Akkor Ti kezdjétek el máris az égetést. Oda fognak menni. Ha a láthatáron vannak álljatok le, jelezzetek, és Kali újra elkezdi. Steve, Ti vagytok Kalitól balra, igaz? - hadartam miközben elkezdett feltörekedni bennem a terv.
- Igen - érkezett a válasz.
- Oké, akkor Te is kezd el Kalival együtt. Ha bármelyikőtök meglátja Őket a csapatotok jelez. Ha minden igaz Én nagyjából a Steve és Tizi közötti résszel vagyok szemben. Amint egyikőtök jelzett, Én kezdem az égetést, ha pedig szólok Tizi és Steve kezdi. Utánuk Kali következik, aztán Nancy, majd Tizi és Én egyszerre. Majd anélkül, hogy leállnánk csatlakozik Steve, aztán Kali, aztán Nancy. A cél, hogy teljesen össze zavarjuk Őket, mint Én titeket most - kacagtam el magam, hiszen már Én magam is belekeveredtem, de tudtam, hogy értik, hogy hová akarok kilyukadni, és hogy mi ezzel a célom. - Ha minden jól megy akkor mire mind az öt csoport elkezd égetni a lények középen lesznek. Ezek után pedig mind elkezdünk befelé nyomulni ahogy azt terveztük is.
- Vettem - mondta határozottan Steve.
- Király, nyomjuk - szólalt meg Kali is. - De ha lehet minél hamarabb, mert egyre közelebb érnek.
- Gyerünk - egyezett bele Tizi is.
- Mehet - jelentette ki Nancy.
- Minden bele srácok - buzdította Őket, majd elengedtem a gombot. - Gyertek be, nem sokára mi jövünk. Ha Steve vagy Kali jelez, mind elkezdünk égetni. Kivéve aki a walkie-talkieért lesz felelős, és szól, ha valaki jelzett, és leadja a vissza jelzéseket. Cody, vállalod? - hadartam el, majd rá néztem a kissrácra.
- Igen - mondta ki dadogás nélkül, magabiztosan.
- Klassz, tessék - nyújtottam át neki a készüléket, ami pont ebben a pillanatban kezdett el recsegni.
- Kezdem - mondta Nancy hangja. Nem válaszoltam rá, csak át pillantottam az oldalamon álló lányra.
- Maya, készítsd a fákját - kértem, Ő pedig egy határozott bólintással beleegyezett, és megtette amit kértem.
- Kész - tartotta fel izgatottan. Én is izgultam, csak Én sajnos nem ebben a jó értelemben. Lenéztem a hasamra, és alig észrevehetően rá tettem a kezem, s felsóhajtottam.
- Apád szavaival élve; Mindent bele nagyfiú! - suttogtam egy a gyermeknek célozva a szavakat, majd erősen arra kezdtem koncentrálni, hogy hőállóvá tegyem a testünket, és ne eshessen baja a csöppségemnek.

[Sziasztok! Hát újra itt vagyunk ennél a szomorú résznél... Pár fejezet múlva lezárásra kerül a történet... Szokásomhoz híven ezeket egyben szeretném majd kihozni, így feltehetően a finálé a hétvégére várható. Nagyon remélem, hogy el tudom majd nyerni a tetszéseteket! További szép reggelt/napot/estét/éjszakát mindenkinek!❤️]