A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟛𝟠

/Eddie szemszöge/

    Beck rettenetesen furcsasán viselkedett ma éjjel. Többnyire a gyerekekkel foglalkoztam, és mitagadás a végére elég jól bele jöttek a játékba, de sokan hamar ki is dőltek, így Én tudtam az idősebb harcosaink felé is koncentrálgatni. Láttam, hogy miután a csapat befejezte a beszélgetését, Jones félre vonult Dustin-nal. A kis konzultációjuk után pedig félelmetesen zavart arckifejezéssel sétált vissza. Mikor a többiek elkezdtek hazaszállingózni Ő akkor is teljesen elveszetten bolyongott köztük. Alig fél szavakkal köszönt el, és színtisztán látszott az arcán, hogy nincs itt fejben. Szerintem valóban nem tudta, hogy mit csinál vagy, hogy éppen hol jár. Valamin nagyon erősen kattoghatott az agya. Megkértem, hogy segítsen kimenni a mosdóba, de szerintem el sem jutott a tudatáig. Végül Alexander segített, és Ő is megjegyezte, hogy Becca most éppen nem igazán önmaga. Mikor vissza kísért és segített felfeküdni az ágyra, akkor próbáltam az ép oldalamra feküdni, és megkértem, hogy szóljon Beck-nek, hogy ha aludni szeretne, akkor feküdjön ide mellém. Körülbelül egy óra múlva Alexander úgy vezetgette ide hozzám, mert magától lehet, hogy el sem jutott volna. Szinte olyan állapotban volt, mint az idefelé vezető úton. Az elméjébe volt merülve teljesen. Alexander felfektette mellém az ágyra nekem háttal, Én pedig átöleltem. Nagyon fájt az oldalam, de megérte, hiszen a karjaimban tarthattam Őt. A gyerekek már mind aludtak körülöttünk. Sőt mindenki más is aki itt maradt, azaz Max, Lucas, Robin és Nancy. Steve és Alexander pedig ébren maradtak szemmel tartani a lázadó csapatot. Engem is majdnem elért az álom, de Beck érezhetően igencsak messze állt tőle. A teste merev volt. Teljesen merev. A légzése pedig lassú volt, szinte észrevehetetlen. A felső karomnal éreztem, hogy rendkívül hevesen ver a szíve. Az alsó karom pedig szép lassan egyre nedvesebb és nedvesebb lett. Beck sírt és Én nem tudtam, hogy mit tehetnék, hogy segítsek. Beszélni kezdtem hozzá. Elmondtam, hogy bármi is a baj együtt megoldjuk, nem lesz baj, minden rendben lesz és emberfelettien sokszor elmondtam, hogy mennyire szeretem, de Ő mintha meg sem hallotta volna. Elment a füle mellett. Ezért az ölelésemmel igyekeztem átadni neki mindent, amit most tudnia kellett ahhoz, hogy lenyugodhasson a lelke, bármi is háborította fel ennyire. Szörnyen nyomasztó érzés volt. Nem csak azért, mert szenvedni láttam a szerelmemet. Azért is, mert tudtam, hogy valami iszonyatosan nagy baj lehet. Ami pedig a legjobban aggasztott, hogy valószínűleg a babánkhoz lesz köze.

* * *

   Szinte egész éjszaka nem aludtam semmit, mert hiába nem láttam az arcát, biztos voltam benne, hogy Beck sem alszik, ezért ébren maradtam, hogy ha bármikor szeretne szólni pár szót vagy akármi, akkor a rendelkezésére állhassak. Viszont nem történt semmi ilyesmi, és hajnalban mikor már a nap is kezdett felkúszni az égre elért az álom. Most pedig nem sokkal később arra ébredtem, hogy Kali, Tizenegy, Jonathan, Will és Mike megérkeztek. Nancy már javában ébren volt, így köszöntötte Őket. Ezek után pedig Jonathan, Will és Mike leváltotta az őrködésben Steve-et és Alexander-t aki ezek után feltehetően hazament. Az ezt követő történésekre pedig ismételten nem emlékszem, mert vissza aludtam.

* * *

   Mikor ismételten felébredtem Beck nem volt már mellettem. Hasonló látvány fogadott ezúttal is, mint tegnap. Ébredező gyerekek, kakaó, Elle egy tálcával amit ezúttal pirítós borított.
- Jó reggelt! - köszöntött.
- Jó reggelt! - zengte egyszerre az aprónép is.
- Jó reggelt - nyöszörögtem ahogy próbáltam felébredni. - Hol van Beck? - néztem körbe kérdőn.
- Már odakint próbálgatják azt a tüzes dolgot - félte kissé zavartan Elle.
- Odakint? - kaptam fel élénkebben a fejem. - Mi van ha valaki meglátja?
- Hát nem lett volna előnyös a házban gyújtogatni - vonta meg a vállát Elle.
- M-ma-maya lá-láthatatlanná t-tette Őket - magyarázta meg Cody a szoba másik feléből.
- Maya? - lepődtem meg.
- I-i-igen - bólogatott.
- Előbb felkelt, mint mindenki más - jegyezte meg Theodore.
- Azt mondták, hogy ha már Ők kitapasztalták, hogy hogyan fog tudni működni a dolog akkor megtanítják nekünk is - magyarázta el Frank.
- De Maya mindenképp segíteni akart - tette hozzá azt hiszem Lily.
- Így már mindent értek, köszönöm - próbáltam rámosolyogni minden kölyökre aki segített felvilágosodni.
- Kérsz reggelit? - kérdezte Elle lágy hangon.
- Egy kávét nagyon megköszönnék - néztem rá bociszemekkel.
- Máris hozom fiam - felelte mosolyogva, és látszott rajta, hogy őszintén szívesen megcsinálja. Alig pár perccel később már vissza is ért egy nagy bögrényi tejeskávéval, tejszínhabbal ^s fahéjjal a tetején. Még mindig nehezen hiszem el, hogy Elle Jones-ból ennyire tündéri és törődő anyafigura lett. Ez is csak azt támasztja alá, hogy Beck is milyen csodásan helyt fog állni. Te jó ég... Beck! El is felejtettem, hogy mennyire kivolt az éjjel. Biztos, hogy ilyen állapotban kell neki a tűzzel játszania? Basszus... Nehogy valami baj legyen. Hirtelen nagyon ideges lettem. Féltem, hiszen egy rossz mozdulat és Becca kárt tehet magában vagy másban. Ráadásul Maya is kint van, és biztos vagyok benne, hogy ha véletlenül Beck miatt megsérül akkor azt sohasem bocsátja meg magának. Oda kell mennem. Látnom kell, hogy hogy van.
   - Frank - szólítottam meg a rangidős fiút, aki láttam, hogy éppen nem csinál semmit.
- Igen? - nézett rám kíváncsian.
- Ki tudnál vinni? Tudod, az erőddel - kértem meg egy kissé kínos mosollyal az arcomon. - Ha lehet akkor ággyal együtt - tettem hozzá még kínosabban.
- Persze - vágta rá lelkesen és már fel is állt, hogy elinduljon velem a kijárat felé.
- Köszönöm - sóhajtottam hálásan. A kisfiú kivitt engem egészen a hátsó udvarig ahol nem láttam semmit. De hangokat hallottam. Lángok perszelésének hangját és a barátaimét.
- Itt van Eddie - kiáltott fel örömtelien Maya vékonyka hangja, majd hirtelen láthatóvá vált a szemem előtt minden. Az udvaron nem volt hó, mintha mind felolvadt volna, sőt a fű is megégett néhány helyen. Tizi és Steve éppen egy tűzgolyót adogattak át egymásnak. Nancy pedig az ujjai közt vezetgetett egy aprócska lángot, majd ide-oda kezdte dobálni a tenyerei közt. Kali a levegőben reptetett öt gömbbé formált lángadarabot, és formákat írt le velük a levegőben. Elképesztő látvány volt. Olyanok voltak mint egy csoportnyi hihetetlenül tehetséges tűzzsonglőr. Elakadt a lélegzetem és leesett álltál bámultam Őket. Majd végig néztem a csapat többi tagján. Maya a ház tövében ácsorogva izgatottan nézte a műsort miközben fent tartotta a csapat láthatatlanságát. Max, Lucas és Erica a földön ülve bámulta Őket, Dustin pedig köztük állva úgy tűnt, hogy éppen tanulmányozni próbálja a történéseket. Ekkor akadt meg a szemem Beck-en. Beck-en aki a többiektől kicsit távolabb állva ugyan azz a zavarodottsággal az arcán állt, és lélektelen tekintettel nézett ki a fejéből. Nem vett észre, hiába hívta fel rám Maya a figyelmet. Úgy tűnt, hogy még nem történt semmi baj, de szerettem volna ha ez így is marad.
- Frank, oda tudsz vinni hozzá? - pillantottam rá a fiúra. Viszont meghallottam egy hangos és fájdalomteljes üvöltést, ami eléggé úgy tűnt, hogy Becca Jones torkából szakadt fel, így azonnal odakaptam a fejem. Az üvöltés még mindig tartott, és megbizonyosodtam róla, hogy ez kétségtelenül Beck. Torka szakadtából üvöltött. Közben pedig tett egy fordulatot és felgyújtott magakörül egy kört, majd abba hagyta az kiabálást és zokogva leült a lángok közé. Furcsálltam, hogy a többiek szinte fel sem figyeltek erre. Arra gondoltam, hogy biztosan nem most csinálta ezt a nap folyamán először és ettől csak még inkább sajnáltam. A tűz nyelvei átcsaptak a feje felett, szinte nem is lehetett látni az arcát, de Én láttam és éreztem a fájdalmát, még akkor is ha fogalmam sem volt róla, hogy mi okozza. Tudni akartam. Mellette akartam lenni. Azt akartam, hogy tudja; minden rendben lesz.
- Siess kérlek - szóltam Frank-nek aki csak rábólintott és már azonnal el is kezdett Becca felé gurítani az ággyal együtt. Viszont Dustin elénk állt.
- Ne - mondta.
- Miért? - értetlenkedtem kissé dühösen.
- Figyelj, tegnap eléggé érzékeny témáról beszélgettünk - kezdett bele rémisztő komolysággal. - Egy szörnyű, szörnyű eshetőség merült fel - bökte ki szomorúan egy kisebb szünet után. - Én biztos vagyok benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, oké? Ez annyira abszurd, hogy nem hinném, hogy aggódnunk kellene emiatt. Viszont mindenre fel kell készülni. Én is tévedhetek - hagyta egy nagy levegő erejéig félbe a magához képest túl komoly monológját. - Készen kell állnia lelkileg ha bekövetkezne ez a rémes dolog, érted? Hadd tombolja ki magát. Jobb ha előre feldolgozza - mondta érzelmesen, majd könnyek szöktek a szemébe.
- De... Mi-mi az a rémes dolog? - hebegtem kétségbeesetten.
- Eddie - nyögte ki elfojtott hangon a nevem miközben elkeseredetten oldalra hajtotta a fejét és úgy nézett rám mintha értenem kellene. Ekkor pedig átnéztem a fiú válla felett Beck-re és lassacskán megértettem. Azt nem, hogy pontosan hogyan és miért, de a lényeg átjött és egészen a szívem mélyéig hatolt, ott pedig mint egy bomba felrobbant, majd darabokra zúzta az egészet. Lehet, hogy valamilyen módon a gyermekünk életébe fog kerülni hogy megmentsük a világot.