A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟚𝟜

/Eddie szemszöge/  /1988.12.24/

   - Végülis... Azóta sem történt semmi. Még a végén békésen töltjük a szentestét. Csak mi hárman. Te, Én és a baba. Sőt... Nem is! Szólunk Wayne-nek és mind átmegyünk a szüleidhez. Tudom, direkt nem mondtunk nekik semmit hátha történik valami, de majd felhívjuk Őket előtte. Biztosan nagyon örülnének nekünk. És őszinte leszek, nagyon szeretném ha ott lennénk Syd-del az első karácsonyán az új családjával, hiszen Ő is olyan mintha a gyerekünk lenne. Plusz legalább Alexander-rel közölhetnéd "karácsonyi ajándékként" a nagy hírt. Te is tudod, hogy mennyire nagyon szeretne egy unokát. Ha csak Elle el nem mondta már neki akkor most biztosan eldobja az agyát. Ohh és Wayne is biztosan oda lenne érte. Jól titkolja, de Te is tudod milyen érzelmes, biztos vagyok benne, hogy majdnem annyira imádni fogja a kicsit, mint Én. Uh, uh, uh és vehetnénk mindenkinek valami király ajándékot is, végre meg tehetjük és ha már magunkra úgysem költünk olyan sokat, akkor költsünk a szeretteinkre. Plusz mivel úgysem készülnek közös ünneplésre, vállaljuk mi a vacsorát és csináljunk nekik valami nagyon finomat, például megsüthetnénk egy pulykát. És - hadartam nagyon-nagyon lelkesen miközben az ágyon ültem, az éppen most ébredező Beck kezét szorongatva, aki éppen hatalmas mosollyal és reménytől csillogó szemekkel bámult rám, de végül közbe vágott.
- Édesem, nyugalom. Már az elején megvettél, benne vagyok!
- Komolyan? - kérdeztem nagyon boldogan. Már alig vártam, hogy ennyi zavaros dolog mellett végre a családot helyezhessük egy kicsit középpontba.
- Persze - válaszolt hihetetlenül lelkesen. - Menjünk át máris Wayne-hez, szóljunk neki személyesen az ötletünkről, aztán ha Ő bele megy akkor hívjuk fel a szüleimet is. Együtt elmegyünk a boltba, bevásárolunk a vacsorához és veszünk ajándékokat is, ahh olyan jó lesz. Utána haza jövünk és együtt sütünk és főzünk. Már nagyon várom. Csináljunk majd forró csokit is, jó? - áradozott nagyon lelkesen, a szívemet pedig elronthatatlan öröm töltötte be, hogy ezúttal is pont arra vágyik amire Én. Már alig vártam, hogy mindez megtörténjen.
- Még szép hogy csinálunk forró csokit is - vágtam rá.
- EZAZ - bokszolt bele örömtelien a levegő. - Viszont azt hiszem, hogy most el kell mennem hányni - jelentette ki, és hirtelen le is mászott az ágyról, és berohant a fürdőszobába.

/Becca szemszöge/

  Ma valahogy sokkal rosszabbul éreztem magam mint eddig bármelyik másik napon, de ugyan ezt éreztem tegnap is, és tegnap előtt is, sőt még az előtt is. Napról napra rosszabbul vagyok, de szerencsére csak reggelente. Bár a baba napközben is egyre érzékenyebb a melegre és a zajokra. Egy viszont biztos, a mai nap csodálatos lesz. Alig várom, hogy teljesítsük Eds ötletét és a családunkkal együtt megünnepeljük a karácsonyt. Mérhetetlen boldogsággal töltöttek el a szavai, a lelkesedése pedig még inkább. Semmi sem tudta volna most letörni a kedvem. Kivéve ez az átkozott, vészjósló kopogás amit az imént hallottam meg odakintről. Ne, ne, ne, ne, csak most ne. Éreztem, hogy még rosszul vagyok, de muszáj volt kirohannom. Éreztem, hogy most éppen az fog bekövetkezni amitől úgy féltem, és így is lett. Mikor kiértem Steve állt ott Eddie-vel szemben, és egyikük sem volt túl boldog.
- Mi az? Mi történt? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Crawford-ék bekapták a csalit, megpróbálták megölni Erica-t - jelentette ki Steve. Basszus ne már, ezt nem hiszem el. Miért pont most? Miért pont most kell ennek történnie? Ahj.
- Hogyan? - kérdeztem rá, mert annak ellenére, hogy csalódott volnam a keresztbe húzott terveink miatt, még érdekelt, hogy mi történt, és természetesen mielőbb le akartam zárni az ügyet.
- Erica észre vette, hogy a víznek amit korábban bevitt a szobájába másabb lett a színe - kezdett bele.
- Olyan okos lány - jegyeztem meg elképedve, hogy még erre is figyelt.
- Úgy döntött nem issza meg, de odabent hagyta, aztán pedig látta, hogy a macskája beleivott este, ma reggelre pedig megbetegedett. A szülei bevitték a cicát az állat orvoshoz, még nem tudni mi lesz vele, de az biztos, hogy a víz okozta. Emberi szervezetre biztosan máshogyan hat, de ez akkor is azt jelenti, hogy Erica-nak lehetséges, hogy órákon belül halottnak kellene lennie. Készüljetek, indulunk a hullaházba kiiktatni a kamerákat és az éppen ott dolgozó embereket is. Bár szombat van, és holnap karácsony, valószínűleg csak egyetlen őr lesz ott és kész. Ha ez megvan akkor Erica befekszik és várunk. Rendben? - magyarázta el teljesen határozottan és rutin szerűen. Valószínűleg elmondta ezt ma már párszor.
- Rendben. 10 perc és elkészülünk - jelentettem ki.
- Nem Beck neked még enned is kell, nem indulhatsz el így. Nyugodtan ülj le Steve, nekünk még minimum fél órára szükségünk lesz - szólalt fel Eddie aggódóan.
- Csak nyugodtan srácok, de Én inkább megvárlak titeket a kocsiban, Nancy és Dustin odakint van - válaszolta Harrington.
- Rendben - mondtuk egyszerre Eds-el. Steve ezzel ki is ment, Mi pedig azonnal egymás karjaiba rohantunk és szorosan megöleltük egymást.
   - Úgy sajnálom - mondtam szomorúan.
- De hát nem Te tehetsz róla - kezdte el a férfi nyugtatóan símogatni a hajamat.
- Tudom, de akkor is... Annyira jó lett volna, és annyira lelkesedtél. Én nagyon szerettem volna megtenni mindazt amit elterveztünk - nyögtem ki letörten a szavakat.
- Majd bepótoljuk hercegnőm, nincsen semmi baj - nyugtatgatott tovább.
- Szeretlek - suttogtam.
- Szeretlek - suttogta, majd egy nagy puszit adott a fejemre. Én fel néztem rá, Ő pedig egy gyengéd csókot lehelt az ajkaimra. - Jobban vagy? - kérdezte aggódóan.
- Nem igazán, ma megint sokkal rosszabb volt mint az ezt megelőző napokon és még nem múlt el.
- Jaj szerelmem - sajnálkozott. - Menj nyugodtan hányd ki magad, most meg az arcod, ha kell zuhanyozz is egyet vagy amit csak szeretnél. Addig készítek valami reggelit. Szerintem össze dobok pár szendvicset a többieknek is és majd aztán elindulunk. Ennyit simán kibírnak, a lényeg az, hogy Te jól legyél, oké? - simította meg törődést sugárzóan az arcomat.
- Olyan édes vagy - sóhajtottam. Egy kis ideig még tartott az ölelésünk, de aztán elkezdtünk induládhoz készülődni. Hamarosan már kalandra készen léptünk ki az ajtón, és igyekeztünk beülni a ránk váró kocsiba. Azonnal arról kezdtünk csacsogni, hogy mennyire büszkék vagyunk Erica-ra, és hogy ezek után biztosan megérdemel a csapattól valami csúcs-szuper karácsonyi ajándékot.
   Nemsokára egybe gyűlt a teljes banda és még megbeszéltünk egymással néhány fontosabb dolgot, aztán pedig osztódtunk. Nancy, Steve, Eddie és az Én feladatom volt, hogy Erica-t kísérjük a hullaházba onnantól pedig majd tovább a laboros emberekkel együtt. A többiek pedig Kali által láthatatlanná tett autókkal elhajtottak már előre a laborhoz. Megbeszéltük, hogy az lesz a dolguk, hogy ha bármi mozgást látnak, akkor azonnal jeleznek nekünk, és miután Mi bejutottunk Ők lesznek az erősítés ha valami balul sülne el. Már jóval az épület előtt Nancy láthatatlanná tett mindenkit, és így hatoltunk be a hullaházba. Steve tippje jó volt, és valóban csak egyetlen egy őr volt odabent. Sajnos kénytelenek voltunk egy rövidke időre kiütni Őt, mert nem tudhattuk, hogy bízhatnánk-e benne, ha szimplán csak megkérnénk, hogy engedjen be minket, és hamar kiderült, hogy jól is tettük. A kamerákat próbáltuk meg éppen kiiktatni, de mint kiderült, már rég megtehette előttünk ezt valaki, közben pedig megcsörrent a telefon.
   - Hé szépfiúk, valamelyikőt vegye fel, nehogy feltűnést keltsen a dolog és ellenőrízzék vagy valami - mondtam szinte suttogva.
- Igazad lehet - bólintott Steve. - Munson vedd fel!
- Miért pont Én? - húzta fel a szemöldökét.
- A hülye kis játékotokban is mesterien színészkedsz és a hangod is mélyebb, Én hamar lebuknék, gyerünk már - hadarta meggyőzően.
- Na jó - válaszolta Eddie, majd oda lépett a telefonhoz és felvette. - Halo? - szólt bele kicsit elváltoztatott hangon.

/Eddie szemszöge/

- Rogers? - szólt bele egy férfi hang. Sejtettem, hogy az itt lévő őrt keresi, így ránéztem és igyekeztem a szememmel megtalálni a névtábláját. Szerencsére hamar észre vettem, és szerencsére az állt rajta, hogy "Leonard Rogers", szóval magabiztosan válaszolhattam.
- Igen.
- Mi van a hangoddal? - kérdezte gyanakvóan.
- Megfáztam - vágtam rá.
- A nap folyamán érkezni fog egy kislány, jelezd ha bevitték - hangzottak el a szavak és azonnal össze állt a kép.
- Már van itt egy - jelentettem ki.
- Neve?
- Erica Sinclair - válaszoltam.
- Ő lesz az. Azt hittem, hogy ennél lassabban hat az a méreg - mondta a hang elgondolkozva. - 20 percen belül ott leszünk.
- Oké - feleltem, majd a vonal túlsó végén már meg is szakították a hívást.
   - Az őr valószínűleg össze játszik a laborosokkal. 20 percen belül itt lesznek. Erica, Te feküdj fel az egyik asztalra, Steve Te meg segíts elrejteni valahová a fickót, számítanak rá, hogy itt lesz, szóval felveszem a szerepét - hadartam el teljesen értelmetlenül gesztikulálva, mert nagyon izgultam, hogy vajon mi fog történni ezek után. A többiek tették amit mondtam. Harrington-nal betuszkoltuk Rogers-t egy szekrénybe. Nancy egy új látomást hozott létre, amivel csak Beck-et, Steve-et és magát tette láthatatlanná. Erica lefeküdt az egyik üres asztalra, Én pedig letakartam, aztán magamra vettem az őr alakját egy látomással. Nem sokkal később pedig Kali jelentkezett walkie-talkien, hogy egy furgon indult el a labortol, de pár méter megtétele után egyik pillanatról a másikra köddé vált, tehát ebből arra következtettünk, hogy feltehetően van velük egy szupergyerek akinek már meg van ez a képessége. Hát persze, ezért mernek fényes nappal mozogni.
   Mind felkészültünk, és feszülten vártuk, hogy induljon az akció. Hamarosan csak úgy kinyitódott az ajtó és amint becsukódott felfedte elöttünk magát két nagydarab öltönyös és egy nem túl nagy termetű, de annál öregebb köpenyes pasas és egy körülbelül 10 éves, majdnem teljesen kopasz kislány.
- Rogers - szólított meg a köpenyes fazon, akinek a hangját azonnal felismertem a korábbi telefonbeszélgetésünkből. Felém nyújtotta a kezét, hogy kezetfogjon velem, Én viszont hirtelen azt sem tudtam, hogy hogyan reagáljak. Szinte teljesen bepánikoltam, azonnal levert a víz és alig tudtam tisztán gondolkozni. Basszus, basszus, basszus... Ha hozzám ér eltűnik a látomás. Kidumálni sem tudom magam a kézfogás alól, mert ha hosszan beszélek biztosan lebukok a hangom miatt, és mert nem tudom, hogy hogyan viselkedik általában ez a muki. Huh bassza meg, ezt nem gondoltam át. Hogy a fenébe oldom ezt meg?