A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟘𝟠

/Eddie szemszöge/

   Látom Beck-en, hogy bármi is volt a gondja, Elle tudott segíteni rajta. Úgy érzem, hogy vissza kaptam azt az életvidám, erős nőt aki eddig állt az oldalamon. Ne essék félre értés, ugyan úgy imádom Őt akkor is, amikor törékeny, és védelmezésre van szüksége. Azonban ez az igazi Becca Jones, és most rá volt szüksége a világnak.
   Bementünk Byersékhez, de még páran nem voltak ott, így vártunk a fontosabb témákkal. Tovább folytattuk az éjszaka elkezdett trécselést. Mire szépen lassan megjöttek a késők is, mert kezdtünk is kifogyni a témából.
- Tehát, ide ért mindenki? - kérdezte sürgetően Henderson.
- Igen, mind itt vagyunk - vágta rá Lucas aki utolsóként érkezett meg. Olyan jó érzés volt végig nézni a kis csapaton. Már mindenki kész felnőtt. Mind testileg, mind szellemileg. Többségük boldog kapcsolatban van, és már megvan a céljuk is az életben. Steve arcáról pedig hatalmas büszkeség sugárzott. Talán Ő volt köztünk a legbüszkébb, hiszen lényegében éveken át a babysitterük volt. És Én is nagyon büszke vagyok mindannyiukra.
   - Akkor kezdjünk is neki - jelentette ki Nancy. Beck mellettem ült, Én pedig átkaroltam Őt és a mellkasomra hajtotta a fejét. Így vártuk, hogy szembesítsenek minket a helyzettel.
- Rendben Dustin, vállalod? - kérdezte Steve.
- Hát persze. Na szóval - már kezdte is hadarni a szokásos tudós hangján - az egész ugyan azzal kezdődött, mint legelőször. Eltűnt egy kissrác, név szerint Frank Peterson. A Bakacsinerdő környékén. A rendőrség és az egész város keresni kezdte Őt, és természetesen Hawkins szuperhős csapata is. Jártuk az erdőt és egyszercsak egy ismerős hangot hallottunk meg... Egy demogorgonét. Még nem voltunk benne biztosak, hogy az volt, de keresni kezdtük. Erica és Én egy irányba indultunk el, és akkor láttuk meg. Egy demogorgon suhant el a fák között, teljes valójában. Nem hittünk a szemünknek, de az volt. Azonnal szóltunk Tizinek, és vele együtt megkerestük. Tizi az erejével pusztította el. Neki lögkte egy fának és elemeire bomlott, tudjátok ahogy szokta is. A fában megnyílt egy kapu. Utána akartunk nézni, hogy mégis honnan jött a szörny, ezért átszakítottuk azt a nyálkás valamit és benéztünk. Az ég újra sötét és vöröses volt, villámlott és dörgött, és minden tele volt ismételten azokkal a borzasztó indákkal. Tudtuk, hogy a labor lehet ebben a ludas. Nyomozgatni kezdtünk. Mint kiderült az utóbbi időben elég sok gyerek halt meg itt Hawkinsban, és gondoltuk, hogy ennek is lehet valami köze ehhez az egészhez, tehát ebbe is elkezdtünk belemélyülni. Pont a felfedezésünk idején is volt egy haláleset. Joyce-t is teljesen belevontuk a dolgokba, és Ő említette, hogy mikor Will eltűnt, egy kitömött bábút akartak eltemettetni helyette. Na ekkor jött Erica-nak az a zseniális ötlete - vett egy mély levegőt, az eddig tempós beszéde közben - hogy törjünk be a hullaházba, keressük meg a szóban forgó kölyköt és vágjuk meg - kezdett el enyhén öklendezni - Megtettük, és valóban nem egy igazi holttest volt, de ez attól még undorító. Bleah. Na szóval, még jobban bele ástuk magunkat az ügybe és felkerestük néhány halott gyermek szüleit, hogy megkérdezzük, mi okozta a halálukat. De teljesen természetes dolgok, mint például betegségek, balesetek, ilyesmik. Ezt nem tudtuk a laborhoz kötni, de Will-nek volt egy ötlete. Ha annak a kisgyereknek a teste nem valódi, akkor valahol lennie kell, így Tizi meg tudná keresni. Így is lett. Megtalálta Őt... Leborotvált hajjal, fehér hálóingben, sok más ugyan ilyen külsejű gyerek társaságában. Napokon át hallgatóztunk így. Kiderült, hogy már nem Dr. Adams vezeti a helyet, hanem valami Crawford. Olyasmi kísérletekkel szórakoznak, mint Brenner. Van köztük olyan is akiknek kialakult már az ereje. Sőt némelyikük nagyon erős. Nem emlegetnek kapukat, vagy a hellyel lefelét, és azt sem, hogy hogyan kerültek oda, és mit tettek velük. Viszont úgy sejtjük, hogy a hullaházból lopják el a gyerekek holttesteit és a Becca-tól lecsapolt vért használják, hogy újra élesszék őket és szupererőt adjanak nekik. Nem tudjuk, hogy most hol folyik a kutatás, és azt sem, hogy mióta, de az biztos, hogy meg kell Őket állítanunk. Attól tartunk, hogy Vecna is vissza tért, és ha így van... Ezúttal biztosan felkészültebb lesz... - fejezte be végül a szörnyű történések elmesélését.
   Elejétől a végéig borsózott a bőröm, és Becca-t is nagyon felzaklathatta a dolog, mert a végére már szinte teljesen bele épült a mellkasomba, annyira igyekezett egyre közelebb és közelebb kerülni hozzám.  Én az egész 'mese' alatt símogattam a hátát és a haját, ami láthatóan nyugtatóan hatott rá, de így is ideges. Teljesen megértem, hogy miért, hiszen Én is az vagyok.
   - És ezt egyedül akarták megoldani, értitek? Itt vagyunk hatan akik szupererővel rendelkeznek, és az egészet rábízták volna Tizenegyre, mert Kali-ék sem voltak eddig Hawkinsban. Szerencse, hogy úgy döntöttünk, hogy hazalátogatunk - háborgott Harrington.
- Csak nem akartuk zavarni az éppen meseszerű életeteiteket - védekezett kissé szomorkásan Dustin.
- Henderson - szólítottam meg hangosan, szinte már dühösen. Elengedtem Beck-et, és felálltam a srác elé. Intően felé emeltem a mutatóujjamat, majd egy nagy sóhaj után valamivel halkabban, de ugyan olyan lendülettel kezdtem bele. - Jól jegyezd meg amit most mondok. Lehetünk mi akárhol, nekünk akkor is Ti vagytok a legfontosabbak. Ha Ti veszélyben vagytok, és mi nem vagyunk itt, hogy segítsünk, az rohadtul nem meseszerű, hanem egy kibaszott rémálom. Gondoljatok már bele... Természetfeletti lényekkel van dolgunk, és ki tudja még mikkel. Még így, ennyien sem biztos, hogy meg tudjuk oldani. Nem lehettek ennyire faszom felelőtlenek. Értem Én, hogy már felnőttetek meg minden, de ez nem így működik. Bármikor para van, Ti azonnal szóltok, értem? - oktattam ki, és közben a többiek felé is elforgattam a tekintetem, hogy tudják, hogy ez nekik is szól. Egy hirtelen mozdulattal pedig magamhoz löktem Dustin-t és átöleltem. Aztán pedig ismét szét tártam a karjaimat és intettem a többieknek. - Gyertek már ide - sóhajtottam. Az egész csapat odavonult és egy hatalmas csoportos ölelésbe fogtunk.

/Becca szemszöge/

   Meghatódottan léptem bele a csoportos ölelésbe amit Eds generált. Nagyon felkavart amit Dustin elmondott. Szó szerint éreztem ahogy remeg a gyomrom az idegességtől. De Eddie szavai annyira jól estek a lelkemnek. Eszembe juttatta, hogy miért is vagyunk itt, hogy kiket is akarunk megmenteni, és hogy bizony bármi van, Ők a legfontosabbak. Ők a családunk, és nem hagyhatjuk Őket cserben. És annyira oda voltam azért, ahogy ezt elmondta. Olyan volt mint egy feldühített apuka, aki éppen azt hangsúlyozza, hogy a gyerekei számíthatnak rá. Olyan szép család leszünk istenem, már alig várom. Ez a gondolat mindig meg tud nyugtatni. Úgy érzem, hogy a későbbiekben ha elbizonytalanodnék vagy erőre lesz szükségem akkor ezt fogom felhasználni.
   Az ölelés lassan felbomlott, és a kisebbek, akik mostmár nem is olyan kicsik, mind szóltak pár kedves szót Eds jelenetére. Volt aki hálálkodott, volt aki elnézést kért, de mind nagyon szívhez szóló volt. Lassacskán mindenki vissza ült a helyére, és folytattuk azt amiért itt vagyunk.
- Tehát, mit fogunk most tenni? - kérdeztem rá.
- Gőzöm sincs - vágta rá Dustin, majd kérdőn a többi srácra nézett.
- A-a, nincs ötlet - sóhajtotta Lucas.
- Szintén semmi - mondta Max is mikor feléjük néztem.
- Tőlem se várjatok ennél több választ - vont vállat Steve. Jonathan is csak a fejét rázta. Nancy-n és Tizenegy-en látszott, hogy nagyon gondolkoznak. Will és Mike csak furcsán bámultak ki a fejükből, de látszott rajtuk, hogy nem belőlük fog kipattanni a megfelelő megoldás.
- Hát ez így nagyon hosszú lesz - nyögte ki unottan Erica.
- Nekem van egy ötletem! - jelentette ki nagy lendülettel Eds. - De Erica-nak nem fog tetszeni - tette hozzá, kínosan elhúzva a száját.