A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟛𝟞

/Eddie szemszöge/

* * *

   Egész este másra sem tudtam gondolni, csak arra amit Beck mondott. Mi lenne ha pár napon belül lenne egy nyolc éves lányom? Biztosan volt valami hátsó szándék abban, hogy pont ezzel próbálta elterelni a figyelmemet. De vajon mi? Leginkább az zavart, hogy fogalmam sem volt, hogy miért kérdezi ezt. Még álmomban is csak ezt a kérdést fejtegettem. Hiszen az itt megismert gyerekek alapján abban biztos voltam, hogy nem bánnám ha lenne, hiszen mint kiderült értek hozzájuk. Viszont nyomasztott, hogy mégis miért és hogyan.
   Egyáltalán nem lettem kipihent reggelre, mikoris ébredező gyerkőcök nyüzsgésére keltem fel. Mikor körül néztem láttam, hogy szinte már senki sem aludt teljesen. Néhányan már beszélgettek, volt akinek a kezében már egy csésze kakaó is volt, és Elle éppen most hozott be egy hatalmas tálcányi vajaskenyeret is, amit páran azonnal megrohamoztak.
- Jó reggelt drágáim! - köszöntötte Őket. - Oh Eddie, már Te is ébren vagy? - fordult oda felém. - De jó, figyelj csak, nem tudod véletlenül, hogy hol van Becca? - hadarta el annak ellenére nyugodtan, hogy fogalma sincs a lánya hol létéről. Én azonnal ideges lettem és felkaptam a fejem.
- Nem, miért? - kérdeztem sürgetően várva a választ.
- Reggel óta senki sem látta, de lehet, hogy csak elment valahova és mindjárt jön - legyintett. Én viszont ettől csak méginkább aggódni kezdtem. Minden erőmet igyekeztem összegyűjteni, hogy ki tudjak kelni az ágyból, de ez mióta megsebesültem egyszer sem sikerült egyedül. Meg akartam keresni Őt, legyen akárhol is, mert valamiért éreztem, hogy nincs jól.
   Azonban nem kellett messzire mennem, mert Becca Jones éppen most toppant be az ajtón. A bőre tűz vörös volt, a haja pedig vizes, ahogy ruhája is. Dideregve lépkedett befelé. Minél közelebb jött annál jobban kirajzolódott az arca. Az arca melyről lerítt a kialvatlanság és a szüntelen stressz. A szempilláira pedig mintha ráfagytak volna a könnycseppek.
- Te meg hol jártál? - kérdezte ledöbbenve Elle.
- N-napoztam - nyögte ki szarkasztikusan, erőteljes vacogás közepette Jones.
- Komolyan Becca, mi történt? - folytatta tovább a faggatózást a nő.
- Se-semmi, semmi - érkezett lassacskán a válasz. Rettenetesen rossz volt Őt így látni, és még rosszabb, hogy nem tudtam hogyan segíthetnék. Nagynehezen arrébb kúsztam az ágyam túlsó felére, és felemeltem a takaróm szélét.
- Beck, gyere bújj ide hercegnőm - mondtam. Ő pedig egy szó nélkül elfogadta a felajánlásomat. Befeküdt mellém az ágyba, Én pedig betakargattam Őt. Hihetetlenül hideg volt a teste. Éreztem ahogy kezdek átfagyni szimplán attól, hogy hozzá értem.
- Elle, kérlek, készítenél neki egy langyos teát? - kérdeztem külön kiemelve a "langyos" szót, mert tudtam, hogy a kicsi miatt nem igazán ihat forrót, de most még a langyos is jó hatással lehetne rá.
- Persze - bólintott, majd azonnal el is indult megcsinálni.
   - Beck - szólítottam meg.
- Hm? - nyüszögte halkan.
- Elmondod mi történt? - tettem fel a kérdést azon igyekezve, hogy a lehető legkevésbé hallatszódjon úgy mintha erőltetném.
- A hóban aludtam - felelte.
- Miért? - döbbentem le. Erre Ő csak megfogta a kezemet, és óvatosan oda vezette a hasához, majd lassan végig húzta rajta. A pulcsijával folyton eltakarta a szemünk elől így eddig fel sem tűnt, de rémisztően sokat nőtt a hasa mióta utoljára fogtam. Úgy tűnik néhány nap alatt szinte a háromszorosa lett. Az sem tűnik természetesnek, hogy ilyen gyorsan nőtt ekkorára, de ami aggasztóbb, hogy lehet egyáltalán körülbelül két és fél hónaposan ekkora hasa?
- Ma éjjel lett ekkora - jelentette ki halkan, mély félelemmel a hangjában. A vér is meg fagyott bennem. Elképzelni sem tudom, hogy ez mennyire rémes érzés lehetett. - Nagyon sokat kapálózott, és most még fájt is. Befeküdtem a hóba, hogy le tudjam nyugtatni, és véletlenül elaludtam.
- Te jó ég - sóhajtottam elképedve.
- Nem tudom mi történik velem - kezdett el zokogni.
   A gyerekek eddig a saját dolgaikkal voltak elfoglalva, főként a reggeliükkel és azzal, hogy megpróbálták eldönteni, hogy ma melyik mesét nézzük. Most viszont mindannyian abba hagytak mindent amit ezelőtt csináltak. Néhányan csak csendben maradtak, néhányan pedig még oda is jöttek.
- Mi a baj? - kérdezte kíváncsian Maya, aki természetesen elsőként ért ide.
- Semmi kicsikém - szipogta Beck.
- Becca-nak most csak fáj a pocakja - szólaltam meg, mert tudtam, hogy nem érik be ennyivel.
- Mindenki üljön vissza, egyetek tovább, nincs semmi baj - kezdte el "elhesegetni" a csapatot a kislány. Meglepő módon mindenki hallgatott rá és ki-ki vissza ült az asztalhoz, a matraca szélére, a kandalló hoz vagy éppen a VHS-ek mellé, és ugyan olyan nyugodtsággal folytatták a kis dolgaikat. Kivéve Maya-t. Ő itt maradt és közelebb húzódott hozzánk.
- Baj van a babával? - suttogta. Hogy mi? Tud róla? De hát honnan? Beck mondta el? Ha igen, miért?
- Uhum - nyögte ki halkan Jones. Ennyire őszinte vele? Én is nagyon kedvelem a kislányt, de ez akkor is elég fura.
- Micsoda? - érdeklődött tovább Maya.
- Nem tudom - szívta be remegve a levegőt Becca. - De ki fogjuk deríteni, hogy mi történik mihelyst véget vetettünk a hellyel lefelének - jelentette ki határozottan.
   - Akkor álljunk neki máris - vágta rá Maya.
- Még nem lehet - sóhajtott fel a mellettem fekvő.
- Mi mind készen állunk!
- Nem drágám, dehogyis - fordult oda teljes testével a kislány felé, majd ahogy láttam végig simította az arcát.
- De - csattant fel Maya. - Itt mostmár csak olyan emberek vannak akik bármikor harcra készek és segíteni akarnak nektek. Akiknek nincs erejük vagy félnek azok mind Abby oldalára álltak. De mi itt vagyunk és nem félünk! - kiabálta buzdítóan, mire a többiek ismételten mind felhagytak az aktuális tevékenységükkel, és amellett kezdtek kampányolni, hogy most azonnal menjünk, és pusztítsuk el a másik dimenziót.

* * *

    Egy idő után nagynehezen rávettük a gyerekeket, hogy lecsillapodjanak. Szerencsére megértették, hogy az ilyesmi gondos tervezést igényel, és fel kell mérnünk a képességeiket is mielőtt belevágunk. Viszont megköszöntük nekik, hogy ilyen eltökélten segíteni akarnak, és a hálánk jeléül rendeltünk nekik egy csomó pizzát. Robin pedig kihozta nekik a tékából az "Őslények országa"-t, ami egy annyira új mese, hogy sokan még csak nem is hallottak róla, aki pedig igen, annak fogalma sem volt, hogy már megjelent VHS-en. Egy biztos; jelenleg mindannyian drasztikus módon a tv elótt ragadtak. Elle-nek is volt egy igen jónak tűnő ötlete. Mégpedig, hogy elhozhatnánk ide Syd-et. Elle és Alexander mindig csak akkor volt itt mikor szükségünk volt rájuk, sőt a tegnap reggel és az éjszaka kivételével egyszer sem volt olyan, hogy Sydney teljesen egyedül maradt volna a házukban. Mégis jó lett volna végre látni a kis vakarcsot, és a gyerekek is biztosan nagyon örültek volna neki. Viszont sokan nem tartották jó ötletnek, hogy ennyi gyereket szabadítsunk egyetlen egy kutyusra, köztük Beck sem, így letettünk erről.
   Idő közben kapcsolatba léptünk Nancy-ékkel is, és beszámoltak Hank állapotáról. Hank állapotáról amiről nekem fogalmam sem volt. Alig akartam elhinni, hogy Becca Jones... az Én Becca Jones-om... eltörte egy kisgyerek kezét. Viszont később Maya és Ő elmondták, hogy valójában Maya tette, hogy megmentse Beck-et, mert tudta, hogy Ő úgysem lenne képes rá. A megítélésem pedig így 180 fokos fordulatot vett. Büszke voltam a kislányra, hogy megmentette a szerelmemet és a gyermekemet. Ahogy Becca-ra is, hogy eltűrni mindenki más megvetését, csak azért, hogy Maya ne érezze rosszul magát a tettéért. Még mindig képes meglepni a tény, hogy mennyire jó anya lesz belőle. Végül pedig arra is kitértek, hogy Maya magától jött rá, hogy Beck babát vár. Továbbá megtudtam azt is, hogy a kislánynak igazából nincs rendes családja, ha említett is valakit azok a mostoha szülei voltak, de elszökött tőlük, mert folyton bántalmazták Őt. Még nem tette fel direktben a kérdést, de azt hiszem sikerült megértenem azt is, hogy mit értett az alatt Becca Jones, hogy pár napon belül lehetne egy nyolc éves lányom.
   Mire a rajzfilm véget ért, és a pizza is elfogyott addigra összegyűlt a teljes csapat. Még Nancy és Steve is megjelent, Hank-kel együtt akit egy ugyan olyan kórházi ágyon hoztak el, mint amin Én fekszem. Ő viszont az elkülönített gyerekek közé került akikre jelenleg Max, Lucas és a mostanra már maximálisra bátorodott kis Cody figyel. Rajtuk kívül mind körbeülték az egy nagy asztallá összetolt sok kisebb asztalt, és engem is közelebb vittek ággyal együtt. Joyce hozott a boltjából egy egész kartondoboznyi ropit, Beck pedig főzött három fazéknyi teát és ezeket eszegetve-iszogatva kezdtük el tervezni a végső leszámolás.