A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟚𝟠

/Becca szemszöge/

   - Ne! Ne! Ne! - kiabáltam rá arra a valakire aki az imént rontott be a kísérleti terembe és csapott neki a falnak az erejével, ami hála az égnek a gyógyszerek miatt nem is fájt. Viszont késő volt, mert ha jól sejtem akkor azonnal odarohant a nekem álcázott férfihoz, és elkezdte kioldozni. Ezzel megszűnt mindkettőnk létre hozott látomása és a szemem elé tárult Eds aki pánikolva nézi, hogy férfivá változtam.
- Mi? - nézett körbe értetlenül majd mikor találkozott a tekintetünk egy az egybe elnevettem magam.
- Hát ezt jól elbasztad baby - nevettem továbbra is.
- N-ne haragudj hercegnőm, É-Én ne-nem tud-tudtam - dadogta teljesen megszeppenve.
- Semmi gond, de most gyorsan szedjük össze a többieket, mert valószínűleg mind lebuktak, és most harcolnunk kell - mondtam teljesen természetesen, mert egyáltalán nem haragudtam rá, főleg azok után nem amilyen fejet vágott, hiszen nagyon megsajnáltam szegénykét.
- Őt most kötözzem vissza vagy...? - kérdezte zavartan.
- Hagyd csak, most Ő a legkisebb gondunk, gyere - intettem miközben elkezdtem az ajtó felé futni. - A magánzárkáknál vannak.
- Oké - bólintott, majd együtt kezdtünk el futni a megbeszélt hely felé.
   Futottunk egy ideig de nem tartott sokáig, hogy megtaláljuk a többieket, mert Tizi, Dustin és Lucas éppen velünk szembe futott. Mögöttük megjelent egy csapatnyi őr, de Őket Tizenegy azonnal hátra lökte az erejével. Egy oldalsó folyosóról pedig éppen ekkor ért oda Nancy, Steve és Maya is, közben pedig egy kupacba keveredtünk.
- Klassz, mindenki megvan - jelentettem ki. - Szedjük össze Erica-t, zárjuk be Crawfordot és a csatlósait a magánzárkákba, mentsük ki a gyerekeket és tűnjünk el innen - hadartam el.
- Azért ez nem lesz ilyen egyszerű - mondta félve Nancy.
- Miért? - néztem rá kérdőn, Ő pedig egész egyszerűen az ujjával bökött abba az irányba ahonnan jöttek. Szinte az összes szupergyerek ott állt, és mire feleszmélhettem volna mindünket egy hatalmas csapás érte. Ahányan voltunk annyi felé repültünk és csapódtunk neki a legközelebbi dolognak ami az utunkba állt. Én elsodródtam egészen a liftig, Steve-vel, Nancy-vel és Lucassal együtt. Azt egyáltalán nem láttam, hogy a többiekkel mi történt.

/Eddie szemszöge/

   Szerencsére időben tudtam reagálni a dolgokra, mert előbb észre vettem a gyerekeket mint Beck. Azonnal a testemmel kezdtem el védelmezni a Nancy-ékkel érkezett kislányt, aki szintén ismerős volt a hulláházból. Mintha valamiféle apai ösztön tört volna elő belőlem. Tudtam, hogy ha velük jött akkor nem az ellenségünk, és tudtam, hogy egy ilyen törékeny kislány talán még bele is halna egy olyan csapásba amire a fajtánk képes. Ezért átkaroltam és a ígyekeztem úgy fordítani, hogy ha neki csapódunk valaminek, akkor csak engem érjen ütés. Szerencsére sikerült is. Egy hordágy mellett sodródtam el amit a folyosón hagytak, majd bele vágódtam a falba, és a földre estem. Először meglepődtem azon, hogy egyáltalán nem is fájt, de aztán rájöttem, hogy a gyógyszerek miatt van amit korábban beszedtünk. Kicsit gyengébbnek éreztem magam, de hamar össze tudtam szedni az erőmet, felálltam a kislánnyal a karjaiban, és félre húzódtam vele a keresztben lévő folyosóra. Elengedem, majd szembe fordítottam magammal.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva.
- Uhum - bólogatott.
- Örülök - mosolyodtam el megnyugodva.
- Bácsi - mondta félve, vékonyka hangon, Én pedig alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam a megszólításán.
- Hívj csak Eddie-nek - mosolyodtam el mégjobban, vissza tartva a kacagást.
- Eddie - mondta ugyan olyan félénken. - Vérzel - mutatott rá az oldalamra, Én pedig azonnal ránéztem, és a kezemet is odakaptam. Ah basszus, biztosan a hordágy széle vágott meg. Durván ömlött az oldalamból a vér, és teljesen átáztatta a ruhámat, így nem csoda, hogy a kölyök észrevette és megijedt.
- Nincsen semmi baj, ne félj, nemsokára eláll - nyugtatgattam. - De most jobb ha megyünk segíteni a többieknek.
- Oké - bólogatott újra, Én pedig felé nyújtottam a kezemet, Ő pedig megfogta, és együtt indultunk el a fő folyosóra ahol a harc folyt.
   Mikor oda néztem Steve, Nancy és Beck éppen kinyújtott karral haladt a gyerek csapat felé. Ekkor a kislány elkezdte rángatni a kezemet, Én pedig le néztem rá. Ő könnybe lábadt szemekkel nézett fel rám.
- Ne bántsátok Őket, csak félnek Kristopher bácsitól - kérlelt kétségbeesetten. Kristopher? Ja hogy Crawford, oké.
- Nem lesz semmi baj - néztem rá határozottan, majd leguggoltam hozzá. - Meg tudod győzni Őket arról, hogy ha nem nehezítik meg a dolgunkat akkor pillanatok alatt ki szabadítunk mindenkit, és nem esik senkinek sem baja? - kérdeztem reménykedve, hiszen így még csak harcra sem kellene, hogy sor kerüljön, és nem kellene attól rettegnem, hogy Beck-nek baja eseik.
- Uhum - bólogatott megszeppenve, de magabiztosan.
- Srácok várjatok! - kiabáltam rájuk, Ők pedig ide fordultak. - Menj - szóltam a kislánynak, Ő pedig elkezdett a társai felé futni.
- Maya, hová mész? - kiabált utána Beck. Szóval Maya a mi kis hősünk.
- Ő beszél a többiekkel, mi csak rendezzük le az őröket, a tudósokat és Crawfordot - magyaráztam el ami történik.
- És keressük meg Erica-t is - vágta rá Lucas.
- Azért valaki maradjon itt vele vigyázni rá, hátha nem értenek egyet - mondta kissé bizalmatlankodva Nancy.
- Majd Én maradok - lépett oda hozzánk Tizenegy. - Tudom mit élnek át - jelenttette ki, majd elindult a csapat gyerek felé.
- Én is maradok, értek a gyerekekhez - mondta Dustin nyögdécselve, mivel éppen most tápászkodott fel a földről, majd kissé bicegve indult el a csapat felé.
- Oké, gyere Sinclair, tudom hol van Erica - intett maga felé Steve, és ketten elindultak.
- Eds, őrök. Nancy, tudósok. Én elkapom Crawfordot - jelentte ki kísérteties határozottsággal Beck. - Mindet zárjátok a magánzárkákba, ha nincs elég hely akkor mehetnek többen is egy helyre, de Crawford-nak mindenképpen maradjon egy - hadarta el, majd elindult. Te jó ég Beck, könyörgöm vigyázz magadra.
   Nagyon féltem attól, hogy baja esik bárkinek, de bíztam Maya-ban és Tiziben, bíztam Nancy-ben és bíztam magamban. Tudtam, hogy meg tudjuk állítani a gyerekeket, tudtam, hogy meg tudjuk állítani a tudósokat, és tudtam, hogy meg tudjuk állítani az őröket... Viszont most nem bíztam Becca-ban. Nem tudtam, hogy vajon képes lesz-e higgadt maradni, és erőszakmentesen bezárni Dr. Crawford-ot ahogy azt Hank-nek ígérte. Én nem bánnám, de amilyen hangulatingadozásai vannak, most napokig gyötörné magát ezen, sőt az is lehet, hogy visszaesne ugyanabba az állapotba amiben akkor volt, mikor erre felé jöttünk. Igyekeztem minél hamarabb kézre keríteni minden őrt, hogy mielőbb oda mehessek segíteni neki, vagy akár csak érzelmileg támogatni.
   Szerencsére nagyon jól ismertem már a helyet és sorra támadtak is ránk, így hamar össze tudtam szedni a biztonsági őröket. Az öltönyös fickók perceken belül ellepték a magánzárkákat és Nancy is hasonló hatékonysággal járt el a köpenyesek terén. Viszont éreztem, hogy egyre több vért vesztek, mert egyre gyengébb voltam. Hiába nem fájt, alig tudtam már mozogni. Lenéztem az oldalamra, és láttam, hogy már a lábszáramon is végig folyt a vérem. Szólni akartam az éppen mellettem álló Nancy-nek, hogy gond van, de hamarosan viszont riasztó hangra lettünk figyelmesek. Pont olyanra mint amit korábban hallottunk a liftből. Miután meghallottuk összenéztünk, és összeszedve minden erőmet elindultam Nancy-vel együtt  a hang irányába. Útközben összetalálkoztunk Steve-vel, Lucas-sal és Erica-val akik pont erre igyekeztek. Kiértünk a fő folyosóra ahol a lift is elhelyezkedett, és itt volt Dustin, Tizenegy és az összes többi szupergyerek, akik szintén a fülsértő hang irányába indultak el. Már határozottan tudtuk azt is, hogy a liftből jön. Most már kicsit megtorpanva kezdtünk el közelíteni felé, mivel nem tudtuk, hogy mi vár ránk. Viszont pillanatokon belül kinyílt az ajtó, és minden kétségünk eloszlott. Kali állt ott, Mike-al, Will-el, Jonathan-el, Robin-nal, Max-el, néhány szuper gyerekkel és pár kiütött őrrel együtt. Büszkén Elmosolyodtam, és úgy éreztem, hogy ez a pillanat minden fájdalmat megért. Mind itt vagyunk, és győztünk!
   De vajon... hol van Beck?
- Jézusom - kaptam a fejemhez. - Hol van Beck? - néztem körbe pánikolva, és mindenki más is elkezdett nézelődni. Kezdtem félni, hogy valóban nem tudta vissza fogni magát és bántotta Crawford-ot, hiszen ha nem így lenne, már rég végzett volna. Atyám... Valószínűleg éppen az agyvelejét törölgeti le az egyik ablakról, és valakit álcázni fog, hogy azt higyjük, hogy nem történt baj.
- Itt vagyok - jelentette ki a hang amit úgy imádtam. Oda fordítottam a tekintetem, és ott állt Beck, Kristopher Crawford-dal együtt. Úgy tűnik Beck irányította a mozdulatait, mert robot szerűen mozgott mellette ahogy közeledtek felénk. Mikor ideértek szembe fordította az őrült tudóst az általa létre hozott szupergyerek sereggel.
- Halljam! - jelentette ki Beck szinte már rémisztően.
- Sajnálom - mondta Crawford halkan az orra alatt.
- Hangosabban! - szólt rá ismét Beck mint egy dühös anyuka.
- Sajnálom! - hangzott el szinte kiabálva Crawford szájából. Ezek után pedig oda fordította Hank felé is, aki még a lift előtt állt a fentről érkező csapattal.
- Folytasd - szólította fel ismét.
- Fiam, rémes apa voltam, sajnálom, ígérem, hogy megváltozom - mondta, meglepően őszintén. Hank nem válaszolt rá, de láthatóan könnybe lábadtak a szemei és bólintott egyet. Ezek után Jones elvezette Crawford-ot a neki szabadon tartott magánzárkába, és hamarosan vissza is tért hozzánk.
   - Uram isten! Eds, szerelmem, mi történt veled? - rohant oda hozzám, és kétségbeesetten kezdte el bámulni az oldalamat. Én szimplán csak megfogtam a kezeit, hogy lenyugtassam.
- Hercegnőm, nézz rám - mondtam, Ő pedig engedelmesen felnézett az arcomra, továbbra is rettenetesen aggodalmasan. Szinte reszketett a kezeim között. - Csak végig karcolt egy hordágy - mondtam nyugtató hangon, Ő pedig azonnal költözne akart szólni, valószínűleg azért, mert "ez nem csak egy karcolás", de nem engedtem, hogy belém fojtsa a szót. - Ne aggódj miatta, majd bekötözzük. Ennél most sokkal nagyobb gondunk is van.
- De hiszen győztünk, a rossz fiúk mind rács mögött. Majd elvitetjük őket a zsarukkal vagy itt tartjuk és etetjük meg itatjuk őket egy ideig mi magunk, mint a börtönökben - hadarta el, és megint az oldalamat kezdte fürkészni.
- Ez eddig oké, de mihez kezdjük a gyerekekkel? Nem vihetjük csak vissza Őket a szüleiknek, hogy "hahó, a halott gyereked mégis él". Ezt nem gondoltuk át, és valamit még ki kell találnunk ezzel kapcsolatban - hadartam el amin egyébként is sokat járt az agyam, csak hogy el tereljem a figyelmét a sebemről és ne miattam aggódjon.
- Fenébe, erre nem is gondoltam. Idő kell, hogy ezt megoldjuk - mondta elgondolkozva. - Viszont valamit mégiscsak tennünk kéne, hogy úgy érezzék, hogy szabadok. Ennyit megérdemelnek, hiszen hatalmas segítség volt már csak az is, hogy bíztak bennünk. Nem mondhatjuk nekik, hogy "bocs, még egy ideig be lesztek zárva, mert nem tudjuk, hogy mit kezdjük veletek" - hadarta el még nagyobb pánikkal. Hát ezt jól megcsináltam. Hirtelen nem tudtam, hogy hogyan hozzam helyre, hogy még nagyobb stresszbe kergettem, de hirtelen eszembe jutott valami.
- Van egy ötletem - jelentettem ki, majd a kezeim közé fogtam Becca arcát, és őrületesen boldogan elmosolyodtam. - Karácsony van, és még csak dél sincs. Azt hiszem ideje lesz felhívnunk Elle-t a karácsonyi vacsorával kapcsolatban. Csak ne felejtsünk el szólni neki a létszámnövekedésről - néztem végig továbbra is mosolyogva a hatalmas tömegen.
- És vehetnénk nekik néhány apróságot is - vágta rá lelkesen.
- És szerethetnénk valahonnan egy hatalmas fenyőfát amit feldíszíthetnek - éltem bele magam mégjobban.
- Ez lesz életünk legszebb karácsonya - sóhajtott fel őszinte, mélyről jövő boldogsággal.

[Sziasztok!
Először is, ezer bocsánat ezért a kicsit összecsapott részért, de mindenképpen szerettem volna ma kirakni.
Ezúton szeretnék nektek nagyon
✨🎄BOLDOG KARÁCSONYT🎄✨
kívánni!
Most eszméltem rá, hogy valójában már milyen régóta is vagytok velem, és ezért nagyon hálás vagyok.
Köszönök nektek mindent!
Szeretlek titeket! ❤️
Kellemes ünnepet és sok töltöttkáposztát kívánok mindenkinek! 🎄❤️
Millió puszi nektek! Csodásak vagytok!😽]