A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟙𝟝

   Felemeltem a kezemet, és Dustin azonnal vette is a lapot. Megfogta és oda vezette Eddie szívéhez. Remegett az egész testem, és nagyon ideges lettem, de valahogy el kellett nyomnom ezt az érzést, hogy ne legyen feltűnő másoknak. Eds óvatosan lefeküdt, majd kitapogatta a másik kezem, megfogta, és bíztatóan megszorította. Ez a kis gesztus megnyugtatott, és éreztette velem, hogy megbízik bennem. Elkezdtem koncentrálni. Tudtam, hogy ezután mind ki fogunk dőlni néhány másodpercre, és a mi kis csapatunk kívül mindenki feje sípolni fog, úgyhogy ez valószínűleg fel fogja hívni ránk a figyelmet, de már nem tudnak mit kezdeni velünk. Mivel nem azért kell megszakítanunk a kollektív tudatot, mert gond van, tudtam, hogy Eddie biztos kezekben lesz. Pontosabban az Én kezeimben, hiszen amint magamhoz térek újra tudom éleszteni.
Éreztem ahogy sikeresen lelassítom a szívverését, majd kóvályogni kezd a fejem. Éreztem ahogy az ájulás kerülget, de a végsökig kitartott a koncentrációm. Hirtelen elsötétült körülöttem minden, majd éreztem ahogy Eddie testén landolok és pillanatokon belül elvesztettem az eszméletem.

* * *

   - Becca! Becca! Becca! - hallottam meg a nevemet, ha jól sejtem akkor Dustin szájából, közben pedig folyamatosan ismétlődő ütéseket észleltem az arcomon. Nem hallottam már senki más gondolatát csak a sajátjaimat, bár jelenleg azok is elég kuszák volt. Annyiban legalább biztos voltam, hogy ez a saját zavarom és nem másé. Hirtelen nem éreztem magaménak a testem, nem tudtam irányítani. Abban sem voltam biztos, hogy van még erőm. Óriási kétségbeesés fogott el.
- Becca gyorsan, térj észhez, meg kell mentened Eddie-t - szólalt meg újra Henderson. - A defibrillátor nem működött basszus, segítened kell, nélküled nem fog menni. Elveszítjük! - mondta kétségbeesetten. Mintha valami védelmező ösztönöm adott volna számomra erőt elkezdtek mozogni az ujjaim, és addig addig mozgattam őket amíg már a kezem, majd a karom is meg tudott mozdulni.
- Dustin - próbáltam visszanyerni a beszédkészségemet.
- Ezaz, Becca végre! Kérlek, mentsd meg valahogy Eddie-t!
- K-kendő - nyöszörögtem. Azt szerettem volna, hogy le vegye a kendőt a szememről, hogy láthassak. És a kissrác meg is értett, hiszen pillanatokon belül a sötétség helyett már a homályos arcát láttam. Szépen lassan kitisztult a kép, és a testem többi részét is elkezdtem érezni. Mozgattam amit csak tudtam. Vettem egy mély lélegzetet majd megpróbáltam felkelni.
- Lassan, lassan, gyere segítek - emelt meg a vállamnál fogva Dustin.
Mint kiderült közvetlenült Eddie mellett feküdtem, és mikor felültem azonnal az élettelen testét láttam meg. Lélekmardosó érzelmek tömkelege kerített hatalmába. Óriási erő öntött el a fájdalmamból fakadóan. Azonnal a szívére tettem a kezem és mindent beleadva próbáltam Őt vissza hozni az életbe.
   Könnyek lepték el a szemem, mikor hosszas próbálkozás és erőlködés után sem változott semmit az állapota. Mindent megtettem amit csak lehetett, minden energiámat felhasználtam, és már kezdtem legyengülni. Csak feküdt ott mozdulatlanul, Én pedig egyre kétségbeesettebb lettem. Mindenem remegni kezdett, és mintha lezsibbadt volna az egész testem. Úgy éreztem, hogy már nem lenne értelme semminek ha nélküle kellene élnem. A világ ami eddig csak miatta volt színes, most teljesen elszürkült. Most értettem meg igazán, hogy mit élt át miattam már kétszer is.
- Szerelmem, kérlek ébredj. Menni fog, tudom. Nagyon erős vagy, oké? Képes vagy rá, hogy felébredj. Ne hagyj itt kérlek. Eddie, édesem, könyörgöm gyere vissza - kezdtem el a levegőt kapkodva zokogni. - Eddie Munson nem teheted ezt velem! Vissza kell jönnöd, érted?! Szükségem van rád, és a gyermekünknek szüksége lesz az apjára! Nem hagyhatsz magukra Eds! Édesem, magadhoz kell térned! - kiabáltam, majd a testére borultam. Szenvedésemben elkezdtem az egyik kezemmel püfölni a mellkasát. Nem tudtam mit tehetnék, de aztán eszembe jutott, hogy Ő mikor legutóbb Én voltam ebben a helyzetben, akkor az Ő éneklését hallgatva tudtam erőre kapni.
- If we stand side by side, all night - kezdtem bele elfolytott hangon, továbbra is könnyekkel áztatott a mellkasán feküdve. - There's a chance we'll get by, and it's alright / And I'll know that you'll be live - énekeltem tovább, de még jobban elsírtam magam. - In my heart till the day that I die - üvöltöttem, majd durván zokogni kezdtem.
- Beck - nyögte ki a nevemet a hang amit úgy imádtam.
- Eds - kaptam fel a fejem, hogy az arcára tudjak nézni. A szeme nyitva volt, és fájóan rám mosolygott.
- Szeretlek - suttogta.
- Szeretlek - suttogtam, majd megkönnyebbülten vissza dőletem rá, és teljes erőmből ölelgetni kezdtem. Körülöttünk mindenki örvendezni kezdett, és ekkor jöttem rá, hogy eddig sem kettesben voltunk. Ezután kapcsoltam, hogy kimondtam azt, hogy gyerekünk lesz... Atyám, remélem nem figyelt rá senki... Bár erre elég kicsi az esély. De nem érdekel, EDS ÉL, semmi más nem érdekel, csak hogy nem veszítettem el.
- K-köszönöm, hogy élsz - dadogtam.
- Köszönöm, hogy megmentettél - nyögte ki alig hallhatóan.
- Köszönöm, hogy bíztál bennem - hebegtem.
- Köszönöm, hogy ilyen okos vagy - mondta, még mindig gyenge hangon.
- Köszönöm, hogy - folytattam volna a megható párbeszédet, de Dustin közbe vágott.
- Mi pedig megköszönnénk, hogyha ezt valamikor máskor folytatnátok.
- Igazad van, bocsánat - feleltem.
- Majd otthon befejezzük hercegnőm - mondta pimaszan, majd végig simított ott, ahol éppen elért, azaz jelen esetben a fenekemnél.
- Naa, nyughass - löktem meg játékosan a vállát, majd össze mosolyogtunk. Pff, most tért vissza a halálból, és már kanos.
- Elmondanátok végre, mit tudtatok meg? - szólt oda hozzánk Lucas is, aki éppen az ébredező Nancy mellett térdelt.
- Ja, mondjátok már - türelmetlenkedett Erica, aki pedig Steve-nek próbált segíteni.
- Figyelünk - szólalt meg kíváncsiskodva Robin, és többiek is mint hatalmasra nyitott szemekkel meredtek ránk.
- Rendben, rendben mondom már. Ez az egész összetettebb mint azt gondoltuk. Először eléggé zavaros volt a dolog, és csak annyiról tudtam megbizonyosodni, hogy a hellyel lefelé valóban telis tele van szörnyekkel, és hogy az új szupergyerekek vérében is ott van a denevérméreg. Ez nem újdonság. Na de, a másik dimenziós lényeknek érezhetően nem volt valami intelligens tudata, kivéve egyet. Egyet aki Vecnához hasonlóan a Mi világunkból került le oda és változott át. Még nem mondom el ki, először elmondom a másik oldalról is a dolgot. Belemásztám az alfának tűnő kölyök fejébe, és kiderült, hogy az Ő neve Hank Crawford. Ezzel együtt a srác nem más mint, az labor új vezetője, Dr. Kristopher Crawford fia. Miután Dr. Adams újraindította a labort felhagyott az előző tevékenységükkel, és egy teljesen másfajta agykutatásba kezdett. Crawford volt a jobb keze, és Ő viszont tovább akarta folytatni Brenner munkáját. Adams háta mögött kicsempészett pár adagot a lecsapolt véremből, és saját maga elkezdett otthon kísérleteket végezni ezzel a fián. Teljesen túlhajszolta szegényt, de végül meg lett az eredménye, és a fiúnak hatalmas ereje lett. Crawford-ék hatalomra akartak törni, ezért eldöntötték, hogy végeznek Adams-sel. És most jön a fordulat... A fiú aképpen számolt le Adams-sel, hogy neki szorította az erejével a falnak, ami egyszer csak megnyílt, elnyelte a tudóst és egy a hellyel lefelébe vezető kapuvá alakult. A hátba szúrt férfi Vecnához hasonlóan átalakult, és az alternatív világ is vissza nyerte eredeti formáját, az újdonsült irányító elméhez kapcsolódva. Crawford át vette az irányítást, és bővíteni akarta a hadseregét. Amatőr módon elrabolt egy kisfiút, azt akit kerestetek is. Rajta is elkezdte ugyan azt elvégezni, mint Hank-en, és ugyan olyan működő képes volt. De, jobb megoldást kellett találnia. A rólam készült feljegyzések alapján rájött, hogy ez az anyag ami miatt a vérünk különleges, képes visszahozni a halálból. Ennek teszteléseként elraboltatott egy nemrég elhúnyt gyermeket a hullaházból, amivel szintén sikerrel járt. Azonban ez még mindig nem volt eléggé óvatos lépés, és kevés is volt a Hawkinsban elhalálozó gyermekek száma. Jobban átgondolt terveket épített ki. Ravaszul megszaporította a gyerekeket érő balesetek, és halálos betegségek számát a városban. Előre kinézett áldozatai lettek, és elkészíttette a pontos, kitömött másolatukat amiket a családjaik eltemethettek. Az egészen kicsiktől a tinédzserekig minden lehetség jelöltet összeszedett, és képességekkel ruházta fel Őket. A gyereknek ez nem meglepően sokáig nagyon nem tetszett, de egy idő után beletörődtek, aztán pedig már lelkesedni is kezdtek a dologért. Adams pedig ez idő alatt mindvégig bosszút forralt. Megfogadta, hogy végezni fog Crawford-dal és a kis csapatával, meg mindenki mással aki az útjába áll. Tehát, ha még mindig a gyerekek pártján álltok, akkor csak közölném, hogy nagy veszélyben vannak, és nagy veszélyt is jelentenek ránk - magyaráztam el olyan érthetően, amilyen érthetően csak tudtam. Mindenki meghökkenten bámult rám. Szinte már idegesen, és kifejezetten türelmetlenül vártam a szóban is kifejezett reakciójukat.