A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟛𝟝

* * *
    - De hogyhogy nem kapcsolt be a kollektív tudat? - kérdezte furcsállóan Steve miután Maya-val elmesütük neki és Nancy-nek a történteket mikor megérkeztek.
- Szinte azonnal elájult, szerintem nem volt ideje aktíválódni - vetettem fel az egyetlen logikus lehetőséget.
- De most akkor lássuk csak, hogy jól értem-e... Hank akkor nem áll a mi oldalunkon, de az apjáén sem? - Próbált megérteni a helyzetet Wheeler.
- Így van - bólintottam.
- És meg akart ölni titeket, és Te kitörted a kezét - ismételte el ezt a részét is annak amit korábban mondtam neki, kissé ítélkezően.
- Igen - feleltem határozottan, hiszen nem akartam, hogy bármelyikük is akárcsak egy csúnya pillantást vessen Maya-ra. Úgy döntöttem, hogy egyedül Eddie-nek mondom majd el, hiszen Ő az egyetlen aki ezer százalék, hogy nem fog ezért haragudni a kislányra, sőt még meg is köszönné neki, hogy megmentett.
- De hát ez annyira nem vall rád - szólt közbe Steve. - Komolyan bántottál egy gyereket és halállal fenyegettél egy orvost?
- Veszélyt jelentett ránk. Megölt volna minket, és hirtelen nem gondolkoztam csak megtörtént amit először elképzeltem, és véletlenül ez volt az. Az orvos meg rohadtul kellett, hogy helyre hozzam a hibámat, és kénytelen voltam motiválni, hogy biztosan ezt tegye. Abby pedig még ebben a pillanatban is veszélyt jelent mindenkire aki jelenleg a házatokban van, szóval rohadt gyorsan vissza kellene mennünk - hadartam el a végét mikor kapcsoltam, hogy ezzel az ott történő probléma nem oldódott meg.
- Igazad van - vágta rá Nancy
- Ti itt maradnátok Hank-el? Nem árt figyelni rá, és az orvos sem szökhet meg - kérdeztem reménykedve abban, hogy igent mondanak. - Kérlek - tettem hozzá.
- Igen, igen, menj csak - felelte azonnal Steve.
- Nagyon hálás vagyok a segítségeteketért - mosolyogtam rájuk kissé nyugodtabban. - Gyere Maya - fogtam meg a kislány kezét, majd elkezdtem magam után húzni a lift felé.
   Miután sikeresen felértünk azonnal rohanni kezdtünk ahogy csak bírtunk. Mindkettőnk szeme előtt ott lebegett, hogy sokak élete forog jelenleg kockán így nem álltunk meg míg haza nem értünk. Berontottunk az ajtón és bár reméltem, hogy csak ugyan az a látvány fogad, mint mikor eljöttünk, de nem. Hatalmas felfordulás volt. Minimum 10 gyerek kiütve hevert a földön, apámmal és Dustinnal együtt. Mikor pedig kicsit beljebb haladtam megláttam Eddie-t is, felszakadt sebbel, kábultan nyöszörgni a sarokban.
- Beck - hallottam meg a nevemet a férfi gyenge hangján.
- Te jó ég - képedtem el. Rémes volt végéig nézni a meggyötört csapaton, és belegondolni, hogy mindezt lehet, hogy csak egyetlen egy kislány művelte. Azt sem tudtam mihez kapjak először. Keressem meg a gyerekeket akiket nem látok? Segítsem fel Eddie-t? Próbáljam felébreszteni apámat és Dustin-t? Vagy a kidőlt srácokat ellenőrizzem, hogy élnek-e még? Ezek mind pillanatok alatt futottak át a fejemen, és ugyan ilyen gyorsasággal kaptam meg rájuk a választ. Abby egyszer csak egy szomszédos szobából hatalmas lendülettel kivágódott, és neki szorult az ajtóval szemben lévő falnak. Hirtelen alig tudtam feldolgozni a szemem előtt zajlódó jelenetet. Cody, a picike, nyolc éves, dadogó srác kinyújtott karral és vérző orral sétált ki az ajtón amin az imént Abigail szinte úgy repült ki. Hmm... miből lesz a cserebogár? Cody mentett volna meg mindenkit? Atyám... Mi törthetett amíg nem voltunk itthon?

* * *

   Végül kiderült, hogy nem csak Cody szállt harcba értünk, és nem csak Abby fordult ellenünk. Nagyon, de nagyon sok minden zajlott le amíg távol voltunk. Az apám és Dustin felfigyeltek a ricsajra és berohantak a szobába. Ők voltak az elsők akik ki lettek ütve. Aztán pedig Abby is kitálalt a jelenlévőknek arról a butaságukról amit Hank-kel szőttek. Néhányan az oldalukra álltak, és rátámadtak azokra, akik nem értettek együtt velük. Eddie-t ennek ellenére is mindannyian kedvelték, így senki nem volt hajlandó bántani. Lényegében Őt csak "sarokba állították", és mivel szegény nagyon le volt gyengülve az Abigail miatt felszakadt varratainak, s az ezáltal elfolyt vérének hála nem tudott mit tenni. A gyerekek között nagy harc tört ki. Anyám pedig ezalatt elbújt, és amint tudott kimászott az ablakon, és célkeresztbe vette a Byers házat. Joyce, Hopper, Will, Tizenegy, Jonathan és Kali is azonnal a segítségünkre sietett. Nem sokkal utánunk érkeztek meg, és együttes erővel azonnal leállítottuk a lázadást. Apa, Dustin és a kiütött gyerekek már mind magukhoz tértek, a harcias kis csemetéket pedig elkülönítettük egy szobába és folyamatos megfigyelés alá helyeztük Őket, melyet első körben Kali és Hopper vállalt el. Jelenleg anya és Joyce egy kis éjszakai nasit, pontosabban csokipudingot készítenek a lurkóknak akik bizalmat szavaztak nekünk és kiálltak értünk, mint például Frank, Kenny, meglepő módon Abby öccse Ethan is és még sokan mások. Jonathan és Will pedig éppen haza ugrott, hogy elhozzon otthonról egy VHS-t, még pedig a "Roger nyúl a pácban"-t. Igaz, hogy éjszaka van, de a gyerekek a sok izgalom után úgy gondolják, hogy nem tudnának aludni, és ezt a filmet szeretnék megnézni annak ellenére is, hogy mindenki látta már a nyáron. Valószínűleg Eddie miatt jutott pont ez eszükbe, hiszen így hívják az egyik főszereplőt. Apropó Eddie... Én éppen a sebét próbálom újrakötözni, vagyis jelenleg még csak kitisztítani, Ő pedig szüntelenül sziszeg és ficánkol, pedig telenyomtuk fájdalomcsillapítóval.
   - Maradj már veszteg Te óriás baba! Mindjárt készen vagyunk - szóltam rá.
- Ezt mondod egy órája - hisztizett.
- Édes, tíz perce sincs hogy elkezdtem - kuncogtam.
- Akkor sajnálattal közlöm, hogy rosszul jár az órád, mert biztos vagyok benne, hogy már egy órája szenvedek - hadarta el nyüszögve.
- Legközelebb altatót kapsz fájdalom csillapító helyett - morogtam.
- Nem lehetne most? - nézett rám nagy bociszemekkel.
- Most még nincs altatónk - vágtam rá.
- Ne máár - mondta nyűgösen.
- Kösd le magad valamivel és akkor nem fog annyira fájni. Most jön a fertőtlenítő és ha eddig ennyire hisztiztél, akkor most még jobban fogsz - hadartam el.
- Jó, de mivel? - sóhajtott.
- Tudod mit? Gondolkozz el azon, hogy mi lenne ha mondjuk... nem is tudom... úgy pár napon belül... lenne egy nyolc éves kislányunk?
- Mi? Miért pont ezen? - értetlenkedett, de láttam rajta, hogy erősen elgondolkozik, ezért kaptam az alkalmon, és azonnal ráfújtam a fertőtlenítőt a sebére.
- Na, kész is. Már csak be kell kötni és végeztünk - állapítottam meg.
- Áu - nyögte egy kis fázis késéssel. - De miért pont ezen kellett gondolkodnom?
- Nem is tudom... Lehet, hogy csak ez jutott eszembe - mondtam miközben sejtelmesen megvontam a vállam. - De attól még gondolkozhatsz rajta - tettem hozzá hadarva.
- Furcsa vagy Te nekem - hunyorgott.
- Megesik - vágtam rá, miközben rásimítottam a ragtapaszt a sebére. - Na emelkedj meg, hogy körbe tudjalak kötszerezni - szólítottam fel.
- Jó - sóhajtott, majd eleget tett a kérdésemnek, és elkezdtem az egész törzsét körbe tekerni.
- Nem túl szoros? - kérdeztem pár kör után.
- Nem - felelte, Én pedig ennek fényében még néhányszor átmentem rajta, aztán pedig leragasztottam a kötszer végét.
   Pont ezután érkeztek meg a Byers fiúk a filmmel, mire pedig sikerült elindítanunk az anyukák is végeztek pudinggal. A lázadó bandának is jutott volna puding, hiszen hiába fordultak ellenünk, anya és Joyce arra jutottak, hogy Ők is csak gyerekek, elég ha büntetésképp csak a filmnézésből maradnak ki. Viszont mivel nekik nem volt úgymond motiváció az ébrenmaradáshoz mind elaludtak. Apám pedig úgy döntött, hogy kap a lehetőségen, és átvállalta Kali-tól és Hopper-től az őrködést, a gyerekeketől pedig a nekik szánt puding elfogyasztását. Így rajta kívül mindenki letelepedett a tv elé, és együtt néztük a Roger nyúl a pácbant. A kisebbek a nassolás után azonnal kidőltek, és maszatos arccal horkoltak a padlón. Nem meglepő módon utánuk Eddie, majd a felnőttek szundítottak el, s csak eztán jöttek a nagyobbacska gyerekek, végül pedig a fiatal felnőttek következtek.
   Egy valaki viszont nem tudott nyugodni: a gyermekem. Megállás nélkül vergődött a hasamban. A legrosszabb az egészben pedig, hogy ezúttal ez intenzív fájdalommal is járt. Eddig csak tompán éreztem az apró "ütéseit" magamban, de most mintha ki akart volna szakadni belőlem. Rettenetesen féltem, hogy most esetleg tényleg egy Alien filmbe illő jelent fog következni. Tudtam, hogy szereti a hideget, ezért jobb ötlet híján ellopakodtam az alvó nép mellett, kimentem az ajtón, és hassal lefelé belefeküdtem a hóba. Ha ezt látná valaki őrültnek nézne, de jelen pillanatban nem érdekelt. A csöppségem megnyugodott, ahogy Én is, és csak ez a lényeg. Egy dologban azonban most biztos lettem: nem késlekedhetünk tovább. Mielőbb ki kell iktatunk a hellyel lefelét és ki kell találnunk, hogy mit kezdünk a gyerekekkel, hogy végre a saját problémámra is megoldást találhassak.