𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

6.

A fogva tartom továbbra is kitartóan tartott sakkban a földhöz szegezve. Egy idő után a pánik eluralkodott rajtam és mindenáron szabadulni akartam a szorításából.

-Maradj már veszteg. -a hangja nem volt ismerős, de legbelül éppen az ellenkezőjét éreztem. Nem akartam a parancsának eleget tenni, ezért még erősebben izegtem-mozogtam. -Ha így fojtatod tovább le fogunk bukni. -hajolt közel a fülemhez és bele súgta. Nem értettem ezt az egészet, de végül hallgattam rá. Sietős léptek hangoztak fel, amik lassan egyre távolabbinak tűntek, majd végleg elcsendesült minden.

Pár perc elteltével elvette a kezét a számtól, majd le is szállt rólam. Nem kicsit ugrottam fel a földről idegesen és a fiúnak estem.

-Ez meg mi a franc volt?

Háttal állt nekem, mert már éppen igyekezet faképnél hagyni, de gondolom nem tetszett neki a hangnemem, mivel rögvest vissza fordult.

-Megmentettem az életedet...szívesen. -mondta flegmán. A csípőjére helyezte a kezét, és akarva akaratlanul is felmértem a fiú egész lényét. Kidolgozott test, enyhe barna bőr, mandula alakú szemek, sötét haj, és ne felejtsem ki az idegesítő, gúnyos arcot.

-Megmentetted az életemet? Oszt mitől kellett volna? -egyáltalán nem féltem tőle, és szerintem ebben az is segített, hogy így közelről rálátást nyerhettem az orra körüli lilás, kékes foltokra. Úgy fest ezt a fiút ütöttem meg, Minhot.

-Vigyázz a nyelvedre! -közelebb lépett annyira, hogy egy tű alig fért volna el közöttünk.

-Mert mi lesz, ha nem fogom be? -egy apró mosoly jelent meg a szám szélén. Miért lett ettől de zsa vu érzésem? Oly annyira mérges lehetett rám, hogy az arca már vörös színben tündöklőt.

-Ha nem lennél lány már rég megtudtad volna. -szűrte ki a fogai között.

-Egyszerű erre fogni, nem igaz? Talán az orroddal történt esett tart inkább vissza? -láttam, ahogyan megfeszülnek az állkapocsizmai és ökölbe szorul a keze. A végkifejletre kíváncsi lettem volna, de valaki közénk állt.

-Hé! Itt meg mi folyik? -tolt el egymástól minket Newt.

-Az, hogy a Zöldfül meggondolatlanul sétálgat itt hajnalok hajnalán. -söpörte le magáról a kezét és sokat mondóan a szőke srácra fókuszált. -Az ember megmenti azt a nyomorult életét és az a hála, hogy jártatja a száját. -pillantott rám.

-Nyomorult? -kérdeztem hitetlenkedve. Látva a feszült helyzetet Newt véget vetett ennek.

-Oké. Elég lesz! Minho te menj reggelizni, mi meg beszélgetni fogunk. -fordult felém.

-Ha lehet tartsd tőlem távol a jövőben, mert legközelebb nem fogom vissza magam. -a mutató ujját feltartva hangsúlyozta a kijelentését.

-Miért eddig tartoztattad magad? -képtelen voltam ennyiben hagyni a dolgot. Ahelyett, hogy vissza szólt volna csak pufogva elsétált. Ezt győzelemnek vettem és ettől elmosolyodtam, de le is száradt, amikor megláttam Newt mérges arcát. -Most mi van? -kérdeztem egy nagy sóhaj közepette.

-Szerinted? -vonta fel mindkét szemöldökét.

-Ő kezdte. -mutattam idegesen a fiú irányába.

-De ez nem...-gondterhelten masszírozta meg az orrnyergét. -Ezt most megyünk és letisztázzuk! -megragadta a csuklómat és már ráncigált is maga után.