𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

2.03

*Minho szemszöge*

Most az egyszer kedves voltam és előre engedtem a fürdőbe Clarát. Ha már nem tudok megszabadulni tőle, hála a zárt ajtónak, akkor megpróbálok kedvességgel békét teremteni köztünk. Bár a tegnap esti "kis" ütközésünk miatt megállás nélkül szekál. Most tehettek róla, hogy fiúból vagyok? Attól függetlenül, hogy az agyamra megy a lány, még vonzónak találom. Persze a józan eszem kiátkozza, de sajnos a tinédzser hormonjaim nagyon is vágynak rá. Mindegy is, hagyjuk inkább ezt a gondolat menetet.

A lényeg, hogy végre meghallottam a csap elzárását, ami csak annyit jelentett, végre mehettek én is zuhanyozni. Ez a test egy szentély, ennek sok törödés kell. Néhány perc után az ajtó is lassú nyitódásnak indult.

-Látod ennyi ideig tart egy alapos fürdés. -lépett ki teljes egészében az ajtón. Akár mennyire is vissza akartam vágni a szavak a torkomon akadtak. A lány egy comb középig érő nadrágban és egy fehér topban díszelgett előttem. Hiába próbáltam magamnak parancsolni a szemem hamarabb cselekedett, tetőtől talpig átfutottam rajta. Bevallom tetszett a látvány, bár jobb lett volna, ha még ennyi sem lett volna rajta...mi van veled ember? Ez Clara. Aki, ha az utolsó lány lenne is a földön biztos nem feküdnék le vele. E remek gondolatokat egy köhintéssel félbe szakította. -Hé, a szemem itt van fent. -mutatott rájuk.

-Tudom én. -kaptam fel a cuccaimat és elviharzottam mellette. Ezzel rendesen sikerült zavarba hoznia, mint tegnap. Várjunk csak...Ez most játszik velem? Hohoho Clara, nem vagy olyan okos, mint gondoltad. Ha harc, hát legyen harc.

***

Most kivételesen gyorsan lezavartam a fürdést és ahogy kiléptem az ajtón a lány még bőszen pakolt a szekrényben. Ennek roppantul örültem, mert támadt egy remek vissza vágós ötletem. Mielőtt felém fordulhatott volna bevetettem magam az ágyba.

-Mit művelsz? -lépett az ágy mellé és értetlenül méregetett. Én csak karba font kézzel és idegesítő mosoly közepette figyeltem az értetlen arckifejezését.

-Az ég világon semmit, csak készülök aludni. -vontam meg elégedetten a vállaimat. Gyanakvóan méregetett, de úgy 5 perc után leesett neki a szitu. Azt hittem majd elkezd velem veszekedni, de helyette mint a tegnapinál, készült átmászni rajtam csak azzal a kivétellel, hogy nem feküdt le mellém. Helyette megtámaszkodva maradt a két vállam felett, a lábai pedig a csípőm két-két oldalán helyezkedtek el. Szép húzás...de még mennyire szép, bár az ezekből fakadó gondolataim nagyon is piszkosak. És ebben segített az is, hogy belátást nyerhettem a dekoltázsába is. Akaratlanul is nyeltem egy nagyot és ezzel elárultam magam a győztesnek hitt lánynak.

-Most már bánod, hogy hamarabb feküdtél be. -nézett szórakozottan a szemembe.

-Inkább azt bánom, hogy rajtad van az a nyavalya. Eltakarja a lényeget. -mosolyodtam el csábosan. A pokolba kívánó szeméből már tudtam, hogy ezt a csatát én nyertem meg, de a háborút még nem.

*Clara szemszöge*

Már egy jó ideje tűzszünet volt közöttük az éjszakai pihenés miatt. Bár nem értem miért indított háborút a tegnapi véletlenből, de oké. Úgyis nyerni fogok. A fiúkkal könnyű elbánni, ilyen esetben. Ha már róla van szó mélyen aludt mellettem, egyedül én szenvedtem az éberségem miatt, mivel a melltartóm rendesen nyomta az oldalamat. Mióta itt van, azóta nem merek anélkül aludni. Szerintem érthető is. Folyamatosan csak nyöszörögtem és forgolódtam, hátha találok valami kényelmesebb pozíciót, de hiába. Valószínűleg hangosan szenvedtem a kelleténél, mert idegesen csapot az ágy szélére Minho.

-Mi bajod van? -mondta nem kicsit dühösen.

-Semmi. -vágtam rá gondolkodás nélkül. Hülye lennék beavatni egy ilyen kényes témába.

-A semmi miatt nem leszek tengeri beteg. -fordult felém. Nem tudom mi okból, ahogyan nézett rám vagy csupán a fáradság miatt, de sikerült kinyögnöm neki.

-Nyom a melltartóm. -motyogtam az orrom alatt, teljesen elsüllyedve a matracban.

-Akkor vedd le.

-Persze. Még mit nem. -fordultam vissza a fal felé, de az az átkozott vas még mindig nyomot, egyre erősebben fúródott az oldalamba. Biztos sikerült is hangot adnom neki, mert Minho egy hatalmasat sóhajtott és mielőtt bármit reagálhattam volna megéreztem a keze érintését a bőrömön. Mire rá ordíthattam volna egyetlen egy kéz mozdulattal kikapcsolta a melltartómat és ki is vette a kezét a pólóm alól.

-Kész. Probléma megoldva. Most már aludj. -hallottam ahogy kényelembe helyezkedik és 5 perc után elkezdett horkolni is. Én meg annyira ledöbbentem a tettétől, hogy sokáig bámultam a falat, kikerekedett szemekkel. Csak elég későn jöttem rá, hogy ez a kis háborúnk miatti egyik lépése volt. Szóval játszani akar. Tőlem megkaphatja, de nyerni biztos nem fog az fix.