𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

2.10

A sötétség félelmetes szörnyként lebegett a szemeim előtt. Egy plüss nyuszi volt csak a sötét térben a társam, amit erősen öleltem magamhoz. Nem tudtam mióta vagyok ide bezárva, de a szívem legmélyén sejtettem, hogy a szüleim már nem térnek vissza hozzám. Egyre hangosabban zokogtam, amikor hirtelen lépések hangjára figyeltem fel, majd a pince teteje kinyílt és az illető arcát igaz nem láttam, de a karjaiba vett és vitt is magával valahova.

Órákat zötyögtünk egy nagy buszon, ahol rajtam kívül más gyerekek is ültek. Mindegyikük 5 éves lehetett, akár csak én. A nyuszimba temettem az arcomat így nem láttam a környezetemet. Annyit észleltem csak, amikor a busz hirtelen lefékezett és minden gyereket le rángattak a kezüknél fogva a buszról és egy magas épület irányába vezettek minket. Nagyon féltem, de anyukám szavai éltek a fejemben és ez bátorsággal töltött el. Beérve az épületben elkülönítettek a többi gyerektől és egy szobába vittek, ahol fehér ruhás emberek jöttek be hozzám.

***

Már rég betöltöttem a 9.-dik életévemet és a szobám asztalánál ültem, ahol a tegnapi házimat írtam. Komplett matek feladatokat oldottam meg, természetesen hibátlanul. Elégedetten csuktam össze a füzetemet és dőltem hátra a székembe.

-Miss. Clara. Vacsora idő! -kopogtatott az ajtón a nevelőm. A gyomrom görcsbe rándul a tudattól, hogy ki kell tennem a lábamat a szobám biztonságából. -Igyekezzen! -sietettet. Gyorsan felugrottam a helyemről és kitártam az ajtót, ahol a magas, szőke nevelőnőm előtt álltam. Nem is húzta tovább az időt, a hátamra helyezte a kezét és irányított is az ebédlő irányába.

Ahogy elértük az ajtaját csak egyszerűen belökött rajta és magamra is hagyott. A helyiségben voltak lányok és fiúk, kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek egyaránt. Bátorságot vettem magamon és úgy siettem az én vacsorámért, hogy még véletlenül se szúrjak senkinek sem szemet. Nem nagyon voltak barátaim, így egyedül ültem messze mindenkitől a sarokban. Óvatosan körbe tekintetem a többieken, akik evés közben beszélgettek, nevettek. Na, de volt egy asztal, amire még rá nézni is féltem. Ott ült az életem tönkre tevője, egy bosszantó ázsiai származású fiú, Minho, aki 1 évvel volt nálam idősebb. Ha a folyosón voltam, vagy az ebédlőben, vagy akár órán is megalázott, ahogyan csak tudott. Ő nagy baráti körrel rendelkezett, mindenki szerette a vicces pofája miatt, persze a lányok elolvadtak a helyességétől. Akire csak rá mosolygott az össze is pisilte magát.

Most is a fiú a társaságával együtt néhány lánynak csapták a szelet. Fél kézzel rá volt támaszkodva az asztal szélére és úgy nézett le a kinézett lányra. Hiába óvatosan bámultam őt csak kiszúrt. Próbáltam az ártatlant tetetni, mintha mi sem történt volna, de nagy szerencsémre megjelent mellettem.

-Mi a helyzet Clara? Hogy vannak a barátaid...ja várj, neked olyanok nincsenek. -ezen körülöttem mindenki elnevette magát. Legszívesebben már rég vissza mentem volna a szobámba, de az ajtót mindig bezárják, így nem volt menekülő utam.

-Hagyj békén Minho. -néztem rá komoly tekintettel, de nem hatottam meg vele. Helyette csak kivette a kezem közül a jegyzett füzetemet, amiben terveket rajzolgattam és számoltam a pontos méreteket. El is indult vele a kezében olvasgatva, én meg rohantam utána és próbáltam vissza venni a tulajdonomat, de nem hagyta. Persze mindenkinek felolvasta a tartalmát, amin jót kacagtak.

-Te komolyan ilyeneket találgatsz ki? Mi az a sirató meg útvesztő? -állt meg előttem és egyenesen a képembe röhögött. -Azt hiszed ezzel majd lenyűgözöl valakit is?  -nagyon felhúztam magam a szavain és olyat tettem még mint soha. Először is kikaptam a kezéből a jegyzeteimet és utána a fejéhez vágtam egy nagyon csúnya szót.

-Elmehetsz a francba. -igaz halkan mondtam, de annyira nem sikerült, hogy ő ne hallja meg. Meglepettség tükröződött a szemében, de hamar felkapta a vizet és a pólóm nyakánál fogva a legközelebbi falra kent tiszta erejéből.

-Te kis kocka. Mit képzelsz magadról ki vagy? Ha? Barátok szerzése helyett csak a füzetedbe számolgatsz és mindenkinél okosabbnak hiszed magad. -fújtatott mérgében.

-Úgy nehéz is barátkozni, ha egyesek mindig megaláznak. -nem tudom honnan vettem a bátorságot, hogy pont neki vissza beszélek, de meg is lett az eredménye, mert erősen orron ütött, amiből azonnal megindult a vér.

-Ha legközelebb így mersz velem beszélni, akkor nem éled meg a holnapot. Megérteted? -guggolt le elém, ahogy a földön ültem, falnak vetett háttal és a fájdalomnak köszönhetően elkezdtem a sírást. Már nem tudott több megjegyzéssel megjutalmazni, mert megjelentek a katonák és elráncigálták tőlem, engem pedig az orvosiba vittek.

***

12 éves koromra már a VESZETT szervezett kijelölt orvosa és tudósa voltam. Mivel az én ötletem volt az útvesztő és a sirató projekt így én lettem a vezetője Thomassal és az unokatesómmal, Teresával együtt. Mi voltunk az eredeti Alkotók. Már 2 útvesztő is üzemelt a kezünk alatt, a B és a C csoport. És most indítjuk utjukra az A csoport első fiúit. Newt, Alby, Gally, Minho és még 5 másik srác volt bezárva a felvonóba, ami most pont víz alatt volt. Fájt nézni, ahogyan levegőért verik az ablakot, de Minho szemébe nézve győztesen elmosolyodtam. Tudtam nagyon jól, hogy nem fog rám emlékezni, de én fogok a több éven keresztül tartó szekálására. Lassan a felvonó elindult az útvesztőjükbe, és a megérkezésükkel elkezdődött az ő próbájuk is...