𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

2.06

Nem jött álom a szememre és meg voltam róla győződve, hogy Minho is nyitott szemmel fekszik és bámul maga elé. Így háttal igaz nem tudtam meg mondani pontosan, de azok után amit elmondott nekünk az idegen pasi, érthető is lenne. Holnap vagyis pontosabban pár óra múlva elkezdődik egy újabb próbánk és most csak ketten leszünk benne. Nincs se Thomas, se Newt, se a többi 51 fiú, mint a Tisztáson. Egyáltalán nem attól tartottam, hogy majd egymásnak esünk, hanem a világtól és az ott élő emberektől. Két tinédzser gyerektől ki félne? Még akkor is, ha a másik egy nagyszájú, verekedős srác? Csak reménykedni tudtam benne, hogy békésen tudjuk majd megtenni a Menedékhez való utunkat.

Sokáig csak a fehér falat figyeltem és agyaltam az idegen szavain, majd lassan egyre sűrűben kezdtem el pislogni és hirtelen minden elsötétedett.

***

Az óránk kórusos ébresztése vert fel a már mély alvásomból. Minho egyáltalán nem húzta az időd. Ő csak szép lazán kikelt az ágyból és a vállára kapta a táskáját és csípőre helyezve a kezét figyelte az én komás fejemet.

-Ha olyan helyzetben lennénk most, már rég mondtam volna valamit, de inkább majd a későbbiek folyamán megjutalmazlak vele. -mosolyodott el.

-Alig várom. -mondtam nem kevés gúnnyal a hangomban. Sikerült ki küzdenem magam az ágyból, de alig érte a lábam a földet, már a kezembe nyomta az én cuccaimat és a csuklómnál fogva húzott maga után. Inkább nem is tettem szóvá, hogy pisilnem is kellett volna.

Ahogy sétáltunk a folyóson most kivételesen ki volt világítva minden és így a fény viszonyok mellett nem is tűnt olyan nagynak ez az épület. Bár így, hogy csak a felét láttam nem is lehet ezt pontosan megállapítani, de már nem is számít. Az idegen férfi elmondásai alapján álltunk a fallal szemben és vártuk az 5 órát. Végig csendben figyeltük, amikor pontosan 5-kor megjelent egy fekete, ovális alakú sötét folt a fehér falon, amit egyszerűen az agyam nem bírt feldolgozni. Komolyan ilyen fejlett a kinti világ?

-Oké. Én megyek először, te pedig közvetlen utánam. -fordult felém, de elég hamar meggondolta magát és a keze újra a csuklóm köré tekeredett. -Jobb lesz inkább, ha magam mellett tudlak. -a szemében valami érthetetlent véltem kiolvasni, de mire jobban bele merülhettem volna már meg is indult a kapu irányába. Minden porcikám remegett, de Minho közelsége megnyugtatott. Ilyet se mondtam még.

Ahogy áthaladtunk a kapun kirázott a hideg a lábamtól, egészen a fejtetőmig. A kapu belsejében elvesztettem az idő érzékemet, de pár másodpercre megijedtem, hogy a látásomat is, amikor megérkeztünk a korom sötét alagútba. Egyedül abban voltam biztos, hogy Minho itt van velem, mivel a kezemet továbbra sem engedte el.

-Meg vagy? -kérdezte és a hangja rendesen visszhangzott a kis térben vagy nagyban. Vaktában nem tudom.

-Aha. Szerinted merre tovább? -válasz helyet megéreztem, ahogy a szorítása eltűnik a csuklómról és ellép tőlem. Már is hiányzott a közelsége...miről beszélsz Clara? Bökött, biztos csak a félelem zavar össze.

-Itt zsákutca van. -jött a hangja valahonnan a hátam mögül. -Szóval akkor egyenesen haladunk tovább. -a hangja egy idő után megint közelebbről érkezett és ahogy mellém lépett, megint megfogta a kezemet és húzott maga után. Most az egyszer ki mondom, hogy bízok benne. De ez volt az utolsó.

***

Nem tudom mennyit mehettünk, mivel az időérzékem teljesen kikapcsolt. Egyedül a kimerültségem volt, ami biztos időt tudod adni. Kb. 1 órát gyalogoltunk, végig kéz a kézben. Igen, volt egy nagyon ijesztő hang, amitől nem kicsit szartam össze magam így reflexszerűen a keze után nyúltam, amit erősen meg is szorítottam. Először azt hittem majd szóvá teszi, de csendben marad, én meg el sem engedtem így. Mint mondtam mentünk egy darabig, amikor az előttem haladó fiú feljajdult hirtelen.

-Mi az? -kérdeztem nem kicsit remegő hanggal.

-Nyugi. Csak egy lépcső van előttünk. -jött is a nyugtató válasz. -Biztos ez vezet fel majd a kijárathoz.

-Akkor menjünk fel rajta. -sietettem, mert már szabadulni akartam innen. Gyűlöltem, hogy ki vagyok szolgáltatva.

-Zseni vagy Clara. Erre én nem is gondoltam. -mondta nem kevés szarkazmussal a hangjában. Jó tudni, hogy ő ilyen helyzetben is tud humorizálni.

Nagyon hosszú időnek tűnt mire felértünk a lépcső tetejére, ami azért volt biztos, mert Minho megint feljajdult, ahogy beverte a fejét. Nem is habozott, kitapogatta a kijárat pontos helyét és a hátával neki feszült. Igaz résnyire sikerült eltolni a lemezt, de már azon keresztül éreztem a kint elterülő meleget és a száraz levegőt.

-Ha ilyen az idő odakint akkor grillcsirkék leszünk, mire elérünk egy árnyékos helyett. -hunyorítva tekintett fel a fém lemezre, ami elválasztott minket a külvilágtól. Nehezemre esett bevallanom, de igaza volt. Ha nem találunk valamit, amit a fejünk felé emelhettünk akkor...

-Nekem van egy ötletem. -fordultam felé hirtelen. -Elhoztam magammal két lepedőt és ha azokat a fejünkre terítjük akkor nem égünk meg.

-Minek...jó, mindegy is. Legalább most hasznunkra lesz. -le is kaptam a hátamról a táskát és kikotortam belőle a lepedőket. Mire sikerült meglelnem őket, az egyiket a kezébe nyomtam a másikat magamra terítettem. Szerencsére elég nagy volt ahhoz, hogy még a testünket is tudtuk vele védeni, nemcsak a fejünket. Mikor már teljesen kész voltunk a kinti világhoz, Minho eltolta a fém lemezt és az ő vezetésével indultunk meg a kietlen sivatagban.